Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Sokan miért nem szeretik korrekten közölni, hogy mi alapján választanak párt?

Figyelt kérdés

Az elmúlt fél évben jó pár lánnyal ismerkedtem. Nem társkeresés céljából, csak elütni az időt. Elég furcsa tapasztalatokat szereztem.

A lányok többsége megkedvelt. Azt mondták, fontos lettem és olyan dolgokat mondtak el, amit másnak nem. Jöttek a mély beszélgetések, egymás megkedvelése. Érthetően komolyabb kapcsolatokra terelődött a szó és szinte mind azt mondták, hogy benne lennének velem egy komolyabb vagy lazább kapcsolatban, mert olyan vagyok belsőre, amilyenre mindig is vágytak. Néhányan "szerelmesek" is lettek.


És itt jött a bibi!

Mindig képbe került egy másik srác, aki nálam helyesebb volt és/vagy rossz fiú. Akik előadták, hogy nekik idő kell a szexhez, azok is 1-2 napos ismertség után lefeküdtek ezekkel a srácokkal. Belső terén egyáltalán nem illettek ezekre a srácokra azok az ideálok, amikről beszéltek.

Természetesen ezekről a srácokról elkezdtek panaszkodni, hogy csak szexet akartak és bunkók. Velem már nem akartak se lazát, se komolyat. Mondtam, hogy oké és közöltem, hogy azért lehettek volna őszinték, hogy a kinézet alapján döntöttek és ne panaszkodjanak, ha bunkó srácot választanak. És mind kiakadtak, hogy ők nem ilyenek.


Nekem semmi gondom azzal, ha valaki a kinézet alapján választ pasit/barátnőt. Nekem is számít, DE ezt közlöm is. Az általam ismert nők többsége miért nem képes őszintén közölni ezt? Nem zavar a dolog, mert találtam olyan lányt, akivel minden klappol, csak egyszerűen nem értem a helyzetet. Nem lenne mindenkinek könnyebb, ha nyíltan vállalnák, hogy milyen az ideáljuk?



2018. febr. 23. 00:30
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
35%
Nem igazán szereti a legtöbb ember, ha szembesíted az ellentmondásaival.
2018. febr. 23. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 A kérdező kommentje:

#1: Ezt a jelenséget megértem. Ettől függetlenül, még a szembesítést kialakító helyzet előtt, amikor ismerkedünk, miért nem közlik normálisan, hogy bírnak, de nem akarnak többet és más srácok az eseteik külső vagy belső terén?

Ment a zöld!

2018. febr. 23. 00:47
 3/29 anonim ***** válasza:
71%
Mert még maguk se tudják mit akarnak.
2018. febr. 23. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/29 anonim ***** válasza:
70%

Vagy ergya nőkkel kezdesz, ilyen jellemtelen kis tyúkokat tudsz csak meghódítani, vagy csak félreismered a srácokat: a haveroknak az ember szokott panaszkodni a kapcsolatáról, ha épp szarul vannak, de attól, hogy volt néha egy elcseszett pillanat, nem lesz az egész szar.


Gané emberrel még nem jöttem össze és nem is hagytak még ott dugás után, de én azért nem szeretem azt konkretizálni, hogy mi alapján választok párt, mert lesz mindig egy köcsög, aki félreérti és beleköt és akkor meg kapom az ívet, az nekem nem kell. Normális embereknek, akiket hozzám hasonlóan nem érzelemvezérelt ostoba faroknak gondolok, elmondom, mert ők nem hisztiznek utána. De általában akik ezt számonkérik, mind ilyen csapkodó nyávogógépek.


Amúgy te mit csináltál pl abban az időintervallumban, mikor a lány azt mondta, hogy szeretne tőled valamit, és mikor előállt a másik pasival? Megaludt a tej a szádban, vagy mi? Mert azért ha elhintenék egy ilyen célzást egy férfinek, elvárnám tőle, hogy ha érdeklem, hívjon el randira, vagy csókoljon meg, vagy valami. Ha tökörészel, mit csodálkozol?

2018. febr. 23. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/29 A kérdező kommentje:

#3: Ebben lehet valami. De ezt is közölhetnék nyíltan.


#4: Lényegében mindenki ergya nőkkel és férfiakkal kezd, legalábbis az alapján, hogy senki sem tökéletes. Azt kétlem, hogy csak ergya nőkkel kezdenék, mert nem volt semmi kikötésem ismerkedéskor. Nem álltam neki csak ilyen vagy olyan lányokkal ismerkedni, hogy majd felszedem őket, hanem csak elütöttem az időt közös beszélgetésekkel és hasonlókkal.

A srácokat nem ismerem félre. Egy részüket futólag ismerem vagy közös ismerős által és tudom, hogy kb. semmibe veszik a lányokat és csak szexet akarnak. Kapcsolati mélypontról meg szó sincs: Pár szex utáni kidobást nem neveznék kapcsolatnak, csak szexkapcsolatnak.

Ha valaki szembesít az állításaiddal, az miért lenne nyávogógép?

Már a pasik felbukkanása előtt kértem randit. A lányok többsége húzta a dolgot, mondván, nem ér rá. 2 lánnyal volt randi. Az egyiküknél végig ott volt egy távolságtartás, főleg fizikai kontaktusnál. A másik lány lazább volt, de kikötötte, hogy még nem akar csókot.

Félreértesz: Nem elhintett célzás volt a másik srác, hanem már közlés, hogy van.

Tökörészés alatt mit értesz? Elég gáz lenne, ha akaratuk ellenére csókolgatnék csajokat vagy random betoppannék a lakásukba...

2018. febr. 23. 01:18
 6/29 anonim ***** válasza:
88%

Nem tudom, miért mondták, hogy bármit is akarnak tőled. Arra gondolok, hogy fiatal, tapasztalatlan lányokról van szó.


Én is voltam ilyen helyzetben, hogy el tudtam képzelni valamit 1-1 sráccal, de valamiért mégis bizonytalan voltam. Most már tudom, hogy miért, igazából nem vonzódtam hozzájuk, mert nem volt meg bennük az, ami bennem kialakítja a vonzalmat, sőt, 1-2 ilyen még egyenesen kis pincsikutya is volt. Lassan csordogáltak a dolgok, nem léptek komolyabban, csak lihegtek a nyakamba, én meg nem éreztem a késztetést, hogy rájuk vessem magam.

Aztán találkoztam a mostani barátommal, pár hetes ismerkedés után már le is feküdtem vele. Persze az előtte való "hódolóim" rögtön kitalálták, hogy azért van ez, mert a bunkó kell, ri_banc vagyok...stb. Holott nem is ismerik a páromat. 5 éve vagyok már vele, és közel sem bunkó, hozzájuk viszonyítva emberileg ég és föld. Innentől kezdve az ilyesmi történeteknél inkább a nő verzióját hiszem el azt illetően, hogy végül miért nem lett semmi.

Akár rólam is írhattak volna ilyen kérdést, és nem lenne más, mint puszta hazugság, szóval érthető, hogy fenntartásokkal kezelem ezeket a dolgokat.

2018. febr. 23. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/29 anonim ***** válasza:
56%
Valamiért mégis az ilyen lotyókat vonzod be... A férfi ismerőseim többsége csak egy-egy ilyen idiótába fut bele maximum, amúgy normális, következetes nőkkel találkozik, vagy még azelőtt lelép, hogy képbe kerülne bármilyen másik pali. Nincs azonnali feedback, nincs teperés, a legtöbb férfi nagyon helyesen így csinálja.
2018. febr. 23. 01:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/29 A kérdező kommentje:

#6: 17-26 éves lányokról.

Volt olyan, aki bizonytalan volt és azt mondta, hogy adjunk időt a dolgoknak. Az a vicc, hogy pont vele alakul a dolog és egyre jobban szeret. De nem akarja elkapkodni. Vele volt már randi, szex és hasonlók és a barátnőjétől tudom, hogy várja, hogy megkérdezzem, hogy járunk e. Nála díjazom is, hogy teljesen korrekt volt.

Gondolom, ha valakinél nem érezted, hogy rávesd magad, akkor nem írtál neki olyanokat, hogy szexet akarsz az illetővel. Ezek a lányok ilyesmiket is írtak.

Személyes ismertség nélkül ezek a kinek hiszek verziók kezelhetetlenek. Mondhatod azt, hogy a női verziókat hinnéd el a történeteimből, de a srácok egy részénél tényleg van közös ismerős és hasonlók. Azért azt a srácot, aki délután még szerelmesen dugott egy lányt, aztán este a diszkóban egy másikkal smárolt, aztán leköpte a délutáni lányt mindenki előtt, nem tartanám épp kedvesnek. Hazugságokat nincs értelme állítanom, mert ez egy anonim oldal, nem járatok le senkit, semmi előnyöm nincs a hazugságokból ezzel kapcsolatban.

2018. febr. 23. 01:31
 9/29 A kérdező kommentje:
#7: Nem szeretem a "legtöbb férfi/nő a környezetemben" kijelentéseket. Durván általánosítóak és általában arról szólnak, amit az adott illető épp látni akar. És nem csak ilyen lányokba botlottam, csak egy hosszabb kapcsolat után fura volt ezt tapasztalni.
2018. febr. 23. 01:32
 10/29 anonim ***** válasza:
80%
Kiscsillag, a kérdésed egy nagy általánosítás. Mi az anyámat hisztizel akkor? :)
2018. febr. 23. 02:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!