Normális 26 évesen attól tartanom, hogy soha nem lesz már normális párkapcsolatom, családom?

Nem, ez nem normális érzés, ezt felejtsd el.

Fejleszd magad, menj emberek közé és ismerkedj a való életben!

Errol mindig Jozsef Attila vers jut eszembe.

Nem ,nem kell beletorodni.

Hát igen, reális. :D

A válásom után nekem sincs párkapcsolatom, de normálisabb is az életem nélküle. :D 38/F

Minden esély meg van rá, nagyon durva a helyzet.

Durvább mint gondoltam, és ugy néz ki ez csak romlik közben mi meg öregszünk pukkanunk egyre jobban le lelkileg is szóval az esélyek tendálnak a nullához.

Bár ne kéne ezt írnom de iszonyat elszálltak magukról sokan.

Biztos bennem van a hiba de eddig mindenkinek csalódnom kellett pedig mindent megpróbáltam.

Rengeteg az Önjelölt pszihologus a felszínes az irrálusan magas mércés a hazug a képmutató, akik csalódtak vagy meghasonulva ugyanazt csinálják vagy szinglikké' válnak.

Sok az érdek a kísértés a nagy versenypiac.

A sznobság a rongyrázás

Sokan nem veszik figyelembe pl ha valaki hátrányos helyzetből indul a szüleinek köszönhetően és elitélik..

Egy 30 évesnek már lehetne lakása karrierje jo kocsija szocköre csúcsra járatot hobbija edzett szép teste sűrű haja stb...

Nos ezt vagy van aki kicsit később éri el vagy van aki el sem éri.

Hisz emberek vagyunk hibákkal esendőséggel érzelmekkel reményekkel.

A visszautasitottság hatására reményvesztettség elfásulás.

Így ért véget korunk utolsó társadalma az Új világ előtt.

Hiszem Albert Pike lefektette az alap gondolatokat sok sok évvel ezelőtt.

F 30

Nyugi, én is pontosan ugyanezt erzem tesó!

:(

31/F

26 évesen találtam meg azt a férif, akivel a közös jövőnket tervezzük.

Az exem meg 34 és egyedül van. Nem vagy lemaradva semmiről :)

Igen, ez érthető hogy így érzel.

Én is így vagyok ezzel. 25 éves koromban törődtem bele hogy ha addig nem sikerült egy nőt sem meghódítanom, akkor már felesleges eröltetnem a párkeresést.