Nem tartjátok nevetségesnek, hogy felnőttként is szinte ugyanolyan preferenciák alapján történik a társkeresés, mint anno az óvodában/iskolában?

Szerintem rohadt szánalmas, hogy huszon- és harmincéves nőknek is az a legfontosabb társkereséskor egy pasiban, hogy legyen erős/magas és ezáltal védje meg őket. Anno az óvodában, de különösen az általános iskolában voltak azok a ZS kategóriás ifjúsági játékfilmekbe illő jelenetek, amikor Évike az iskola nagydarab bikájával, Pistikével járt-kelt a rózsaszín ködben és ostobán simogatta a karját, mert megvédte őt a hajhúzogató Jancsikáktól. Az ember azt gondolná, hogy felvilágosult intelligens emberként a nők másképp gondolkoznak és esetleg fontosabb szempontok alapján keresnek párt maguknak annak érdekében, hogy hasonló legyen a világnézetük, az érdeklődési körül, a jövőről alkotott elképzelésük és a személyiségük/stílusuk. Ezzel szemben elvileg tanult diplomás, intelligensnek tartott férfiak pózolgatnak a konditerem tükrében, szánalmas módon stírölik a csajokat (mint a bezsongott kislurkók a babázós sarok körül), ugyanúgy feszítenek a drága autójukban, mint tették azt 20-30 évvel korábban a "vadiúj" teleszkópos biciklijükön a játszótéren a vihorászó kislányok előtt. A nők meg úgy pitiznek és simulgatnak a kétméteres, izmos pitbulljaikhoz, mintha most is valaki el akarná tőlük venni a barbibabát a játékosdobozból és ezért meg kell, hogy "védelmezzék" őket (miközben létezik olyan fogalom, hogy igazságszolgáltatás). Bocsi az erős szavakért, de alapvetően kiakasztónak tartom és úgy is gondolom, hogy a felnőtt emberek nem másak, mint nagyra nőtt gyermekek. Kíváncsi vagyok, hogy más mit gondol.