Csak én vagyok ennyire szerencsétlen?

Tudom, hogy nem, de nem tudtam mit kitalálni címnek, aminek kérdőjel a vége és valamennyire illik ide. :D

A helyzet, hogy egy kicsit nehezebb időszakomat élem több szempontból, és ennek az egyik nagyobb oka, hogy teljesen egyedül érzem magam. Egyébként mindig sok haverom volt, általában az extrovertáltság jellemző rám, barátaim is vannak páran, de mostanában ők is elhanyagolnak, és a legnagyobb bánatom, hogy eddig minden lehetséges kapcsolatomat még azelőtt elszúrtam, hogy kialakulhatott volna. Mindig a plátói szerelmek (nálam ez sajnos hamar jön, elég érzelmes vagyok), és elvesztegetett esélyek követték egymást. Ebből körülbelül egy éve, egy hatalmas csalódást követően annyira elegem lett, hogy teljesen elzárkóztam mindenfajta kapcsolattól, nem ismerkedtem direkt lányokkal, még az adódó lehetőségekből is kényszeresen kihátráltam. Helyette magammal foglalkoztam, edzettem (amitől addig sokszor 1-1 szerelem hatása tántorított el), fejlesztettem magam minden téren, ami egy ideig jó érzés is volt, de már nem.

Most jutottam el arra a pontra, hogy borzasztóan hiányzik nemhogy egy kapcsolat, hanem maga a kialakuló fázis is, és önmagában teljesen elszigeteltnek érzem magam. Ehhez hozzájárul, hogy ebben az évben éppen dolgozom, nem olyan környezetben, ahol korombeli lányok vennének körül, így még az eddigi kis apró iskolai események sincsenek meg.

Így hát ismét elkezdtem ismerkedni... vagyis elkezdtem volna. Eddig ez nekem nem ment nehezen, mindig volt egy magabiztosságom és mondanivalóm, de mostanában valahogy egyáltalán nem megy. Szerintem nem nézek ki olyan szörnyen (sőt, jobban mint régebben), ugyebár az ismerkedés kezdő fázisában bármit is mond bárki, bizony ez nagyon számít. Ennek ellenére hiába üzengetek párat lányokkal, esetleg rendesen elkezdünk beszélgetni, egy idő után eltűnnek, mintha megunnának. Tinderen próbálkoztam, de a kevés matcheim is mind felesleges körök voltak. Sok mindent mondanak rólam, de hogy unalmas ember lennék azt még senkitől nem kaptam meg, és én sem így gondolom. Egyszerűen komolyabban állok már hozzá a kapcsolati témához, és azt hiszem talán ez ijesztheti meg a lányokat. Na ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy a harmadik mondatnál kijelentem hogy amúgy mikor szeretnék gyereket és hányat, csak talán lehet érezni rajtam hogy nem a tömeg játszadozni vágyó kissrác kategóriába tartozom.. Ez pedig kezdi elvenni az egyébként egészséges önbizalmamat és önbecsülésemet, már szinte nem is merek kezdeményezni, mert úgyis mindig ugyanaz történik. Már szinte olyan kezdek lenni, mint egy változó korban lévő középkorú pali, pedig az még várhatna egy 25-30 évet. :D

Köszi, hogy elolvastad ezt az önsajnálati diplomamunkát, valaki volt már hasonló helyzetben, vagy tudna nekem tanácsot adni hogy mit kezdjek magammal?

20/f