Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi bennem a hiba?

Figyelt kérdés

Miért nem találok normális lányt akivel összejöhetnék? Kétféle lánnyal ismerkedtem eddig egész életem során.

Első akivel pár óra/1-2 nap ismertség után randizni akar, és a 2-3. alkalommal szexelni is, szóval úgy nagyjából 1-2 hét után ahogy megismertük egymást, de néhányan ha lehetne akár az első randin is, nem lehet felépíteni a kapcsolatot, megismerni egymást, de azért kiszögezik, hogy párkapcsolatot akarnak, és ne csak dugásra kelljenek nekem, de nekem ez úgy tűnik, mintha titkolni akarnák, hogy könnyűvérűek (Nincs ezzel problémám, de én nem erre vágyom).

A második eset amikor valakivel megismerkedem és tudom lassan építeni a kapcsolatot, de a kapcsolatépítés meg is reked 1-2 hét alatt mert már az elején érezni, hogy azonnal beraktak barátzónába, véglegesen, és semmit se akarnak igazából tőlem, még igazi barátságot se, csak amolyan haverságot, de ezt nem is értem miért, szerintem szinte minden lánynak és mindenkinek vannak haverjai, minek egy milliomodik?


Szóval nem értem, hogy miért történik ez, miért nem lehet valakivel csak lassan (ami igazából normális tempó) ismerkedni, de egyre jobban kötődni egymáshoz, és megismerni egymást? Soha nem tudtam ilyet megtapasztalni és barátnőm se volt még.


Sok párnál látom hogy így jöttek össze és működött nekik, és náluk látom, hogy hosszú kiegyensúlyozott párkapcsolatuk van , mit csinálhatok rosszul? Vagy min kéne változtatnom?


19 éves vagyok.


2017. dec. 24. 15:38
 1/3 anonim ***** válasza:

Pedig igyekezz, mert 22 felett már nemigen vannak szingli nők. 25 felett pedig egyáltalán nem.


Aztán talán úgy 30-35 körül "lesznek újra", kellemetlen kiegészítőkkel mint az állandóan jelen lévő exférj, (kis)gyerek, adósság, 0 libidó.

2017. dec. 24. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Ezzel nem válaszoltál a kérdésemre.
2017. dec. 24. 16:57
 3/3 anonim ***** válasza:
94%

Elképzelhetőnek tartom a 2. Esetben a túlnyújtást. Én sem szeretek semmit elsietni, ha ha csak toporgunk az állóvízben és az illető még a csókkal is piszmog, akkor elvesztem az érdeklődésem. Van, mikor emberekkel marhajól el tudok beszélgetni, nagyon szuper társaság és tetszik is az illető külsőre, de egyszerűen nem tesz semmit, amit egy férfi tenne egy nővel: meg sem érint, nem közeledik, nem látni rajta jelét sem annak, hogy meg akar csókolni és nem csak egy haveri csevelyt folytatunk... Ha tudom is, hogy randizunk, nekem ez annyira sótlan, hogy utána már nehéz lesz belevinni a "kémiát", ha nincs az elejétől szépen, fokozatosan ott köztünk ez a férfi-nő incselkedés, eleinte nyilván visszafogottan és tisztelettudóan, de azért észrevehetően. Nekem fontos, hogy valaki éreztesse velem rendszeresen, hogy tetszem neki és vonzónak tart. Lehet ezt kanos nyomulás nélkül is. Sok esetben meg egyenesen fölöslegesnek tartom a tökölészést, ne haragudj. Pl ha két ember egy hullámhosszon van, órákon át beszélgetnek, nevetgélnek, szinte ráereznek egymásra és befejezik egymás mondatait... Akkor mit kell pl szerencsétlenkedni azzal, hogy hú, első randin nem akarom legalább megpuszilni az arcát? Nem tudom, te mit szoktál csinálni, ez csak egy példa. Nekem herótom van az ilyen megalszik a szájában a tej, annyit szarakodik emberektől. Más a lágy romantika és a finom közeledés és más ez az indokolatlan távolságtartás és a karótnyelt időhúzás meg játszmázás, hogy hú, meddig bírja a másik, húzzuk még. Igenis kell szintet lépni és igenis nem ezer év múlva.


Az első esetre meg nem tudok mit mondani, a korodbeli/korunkbeli szinglik 80%-a csak a szexre tud gondolni és nem is igazán érdekli, milyen ember a másik. Az embertől nem akar semmit, csak a testétől és más fizikai "részétől". Általános, hogy emberek azonnal szexelni akarnak, mint a nyulak, erre csak ezt tudom mondani. A másodiknál már fennállhat ez. De az is lehet, hogy csak beleválogattál és minden oké veled amúgy.

2017. dec. 24. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!