Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg velem van a baj?

Figyelt kérdés
Tényleg velem van a baj, hogy egyszerűen a hideg ráz a gondolattól is, hogy elkezdjek párt keresni magamnak? Amerre nézek, csak azt látom, hogy párok, akik tökéletesnek mutatják magukat, csalják egymást a másik háta mögött, az egyik csoporttársam, aki a megismerkedésünk elején azzal kezdte, hogy nincs nála szerelmesebb nő a földön, most egy másik csoporttársammal kavar, a másik feladja a karrierjét a párja miatt, teljesen leépül mentálisan, a pasik többsége azt feltételezi minden lányról, hogy csak a pénzre hajtanak, és sajnos sok lány erre is hajt, csak a felszínre, agyonedzik, sminkelik magukat, hogy minél magasabb áron keljenek el, a pasik meg, ha nem a pénztárcájukkal meg a kocsijukkal vannak elfoglalva, akkor a nemi szervüket méregetik a kapcsolatokban nincs kommunikáció, itt gyakorin kérdezik vadidegenektől, hogy hogyan mondják el a bajukat a saját párjuknak (???!!!), aki meg bizonygatja, hogy náluk minden rendben van, egyszer csak közli, hogy szétmentek, de már válogat a következő jelöltek közül, annak ellenére, hogy elvileg élete szerelmét vesztette el, aztán összeszed valakit, és pár hét múlva már őt nevezi ugyanígy, van olyan pasi, aki meg olyan stílust enged meg magának, mintha minden lány árucikk lenne, s még neki áll feljebb, ha visszautasítják, a másik meg egyszerre 10 csajt fűz, és nem érti, hogy miért nem vevő senki a nyomulására, mintha valami pecázás lenne ez az egész, és még folytathatnám…. Most komolyan, velem van a baj, hogy iszonyodok ezeket a példákat látva? Hogy a pasik, meg csajok (mert férfiakról, nőkről szó sincsen!) taktikáznak a másik kijátszása érdekében, általánosítják a másik nemet, kategorizálják, trükköznek, meg vetítenek… Komolyan, hova tűnt az egyszerű őszinteség, az egyenes beszéd? Hova tűnt az emberiesség? Kinek jó ez? És én nem vagyok "normális", hogy elutasítom ezt?

2017. dec. 4. 22:11
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
Veled van a baj, mert ha meglátod az emberek párkapcsolataiban a hibát, akkor sokkal könnyebb dolgod lesz a sajátoddal. Mi párommal rendszeresen "kibeszéljük" a környezetünkben lévő jó és rossz párkapcsolatokat, ez nagyon jót tesz a miénknek. Egyrészt mindig rájövünk, hogy mennyire egyformán gondolkodunk, másrészt hálásak vagyunk, amiért a miénk ennyire jól működik, harmadrészt jobban felismernénk a saját párkapcsolati hibáinkat, ha másnál is látnánk ilyet. Erre szerencsére még nem volt szükségünk, vagy példa, de ez is hasznos lehet.
2017. dec. 4. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
Minden döntést tapasztalatok készítenek elő. Nincs rossz döntés, csak rossz tapasztalat. Valakinek ez az éltető erő. Másnak a jó tapasztalat az. Meg kell vizsgálni a polaritásodat, negatív vagy pozitív jellem vagy-e. Ezen fog állni vagy bukni minden. Választani tudni kell, de a választáshoz megfelelő emberismeret, önismeret, (érzelmi) intelligencia szükséges. Fejlődnöd kell még!
2017. dec. 4. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
Nekem is hányingerem van sajnos az emberek nagy részétől, folyamatosan derülnek ki a dolgok vagy a régebbiek kapnak megerősítést. Ettől függetlenül azért hiszem hogy vannak még, akik normális, hasonló értékrenddel bírnak mint én. Az más kérdés hogy aktivizálni kellene magamat is, de sokszor tényleg elfogy a kedvem mert sok szarba lehet nyúlni.
2017. dec. 4. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!