Ma már nem számít vonzónak egy nőben, az anyaságra való vágy/ hajlam?

Attól függ. Az ún "ősanyák" nem számítanak vonzónak, sem azok akik megegyezés nélkül "elfelejtik" bevenni a tablettát. Na meg a gyerekkel/ leendő gyerekkel takarózó, sokat kereső, eltartó férfit kereső golddiggerek se vonzóak.

De ezek nem normálisak.

A férjem nem keres rosszul, mondjuk úgy, hogy megélünk, haladunk az életben még ha kis lépesekben is. Most várjuk a 3. babánkat, én töredékét keresem annak amit ő, és mindketten 30 alattiak vagyunk még.

Csak azért írtam le, hogy ezek alapján aztán elég "megvetett" a pozícióm. Legalábbis a leírásod szerint.

Viszont... sosem vállaltam volna olyan férfival gyereket, aki "könnyűnek" vagy alsóbbrendűnek tartja a gyereknevelést/háztartásvezetést a saját munkájánál! Egyszerűen más a feladatunk a családban.

EZen felül meg pont lesz*rom ki mit gondol a környezetemben vagy a tágabb családban rólunk :D

Két részre bontom a kérdést.

Személyiségtől függ, hogy ez kinek lesz vonzó. Nekem pl elég negatív dolog, mert a családcentrikus, gondoskodó típusok nem valók hozzám, akiknek minden vágyuk, hogy nulla élettapasztalattal babázzanak.

A másik része az érettség hiánya.

Én is önzőségnek tartom a gyereknevelést abban a formában ahogy sokan csinálják.

Az ember sokat változik, csiszolódik az évek során. Bölcsebb, okosabb, meggondoltabb lesz. Eljut egy bizonyos szintre. A sok év alatt megszerzett tudást ideje átadni valakinek.

Egy 20 év körüli valaki az útja legelején tart. Te sem akarsz olyan embertől életvezetési tanácsokat kapni, aki még maga is csak tanulja a témát. Olyan valakitől viszont igen, aki már 20 éve ezt csinálja.

Atomtengeralattjáró építéshez sem a szörfdeszka készítőhöz fordulnál...

A gyerekből nem baba lesz, hanem egy ugyanolyan ember, mint amilyen te vagy. A szeretet egy része a nevelésének a többi száz dolog mellett, amit még nem tudsz neki megadni, mert neked nincs olyan. Nem az iskolának és a médiának kéne majd információkkal, értékrenddel ellátni, hanem a szüleinek. Ezért fontos, hogy a világot most utazd be, most szedj össze elég tapasztalatot, most csináld amit szeretnél, hogy el tudj jutni arra a szintre, ahol azt mondod, elérted amit akartál, olyan vagy amilyennek szeretnél lenni, és itt az ideje átadni a tudásod másnak.

Változott is az anyaság az elmúlt években, sokan vállalnak azért, mert "muszáj" és aztán meg ordítoznak velük az utcán és le se tojják őket, a gyerekek meg neveletlenek. Ma már egy anya is dolgozik, sőt többet is, mert otthon is ő viszi a többet általában.

Én meg azt látom, hogy pár nő el van ájulva magától, mert kinyomott egy gyereket, innentől kedzve, ő az isten, a többi az semmi (aki nem szült) és otthon poshad három évet, de még szül egyet, nehogy dolgozni kelljen a férje meg megszakad.

A “tisztelet-részt” nem tudom hova tenni... már miért kéne tisztelnem valakit, csak mert gumi nélkül kefélt? Eléggé nonszensz elvárás. Oké, nem csak kefélt, hanem még szülni is képes volt, tyűha... a macskám is, csak ő nem egyet, hanem ötöt tolt ki egymás után, mindjárt megyek is mancsot csókolni őszentségének, kifejezvén legmélyebb tiszteletemet, amiért megtette a világ legtermészetesebb dolgát, és szaporodott.

Na jó nem a bunkózás volt a célom, de tényleg így érzek/gondolok. Ha jobban belegondolok, azt kell mondjam, hogy ezt a kedves anyukák váltották ki belőlem. Úgy értem régebben totál közömbös volt, hogy valaki anya-e vagy sem, viszont annyi, magát istennőnek képzelő ősanyával lehet találkozni, hogy egyszerűen már inkább negatív kép van róluk a fejemben, mint semleges. Lenézik azt, aki nem szült, ráadásul sokszor pont azok, akiknek a fenekük alá lett téve minden a párjuk vagy a szüleik által... szóval megvan ennek a másik oldala is.

Biztos van ilyen. Na akkor ellenpélda: másfél éves a kisfiam. A párommal 3 éve jöttem össze. Mindjárt az elején éreztem, hogy ő kell legyen a gyermeke (i)m anyja.

Fél év múlva, az első lehetőség alkalmával terhes lett. Jóval kevesebbet keres ( ett), mint én. Oda költözött hozzám, ami a válásom után kőkemény hitel bevállalásával már a saját házam lett ( ki kellett fizetni a volt feleségemet).

Folyamatosan azon aggódott, hogy ő vajon így mit tud hozzátenni ehhez az egészhez. Ráadásul ott a gyerkőc, ami miatt még kevesebb a jövedelme.

Én azóta is csak azt tudom mondani, hogy azzal, hogy ő nekem/ nekünk szült egy csodálatos emberkét, és parádés anyja a fiamnak, MINDENT megtett és megtesz, amit csak lehet. A pénz jó dolog, de lóf..Szt sem ér önmagában. A volt feleségemmel élhettünk volna úgy, hogy semmilyen anyagi

gondunk sem lett volna...

Ennek ellenére egy pillanatig sem bánom, mert most tudom, hogy van egy társam, egy családom, akire számíthatok, akik boldoggá tesznek. Emellett pedig minden elismerésem a páromé és, az anyukáé, a társé, mert ehnnek a mostani helyzetnek CSAK egyedül ő a legfőbb építőköve. Én csak becsülni és tisztelni tudom azért, amit tesz, vállal és azért is mert 42 évesen apává tett, ami megint csak egy olyan érzés, amit csak az tud, aki átélte.