Lányok, veletek is volt már olyan, hogy azért szakítottatok, mert nem tudtatok férfiként tekinteni a párotokra?

Volt,konkrétan azért,mert mindent bevállalt és az utolsó pillanatban hátrált meg.

Pl. nem volt képes mondani,hogy csereprogrammal nem tart velem Törökországba,mert valahogy oda ő nem menne,ehelyett valamikor az utolsó pillanatban hívott fel,nem éppen öröm ittasan,hogy "akkor most jövőre mi megyünk?".

Vagy amikor kikunyerálta-azt se magától,hanem mert én rágtam a fülét-,hogy egyetemen negyedszerre vizsgázzon egy alapozó tárgyból a hivatalos három helyett,akkor se készült egy percet sem.Inkább mondta volna meg,hogy menet közben rájött,hogy az a szak nem olyan,amit elképzelt és ott hagyja.Más lett volna.

Volt, exem.

Okés, alacsony, előfordul. ENGEM nem zavart, de ő naponta nyávogott legalább 3x, hogy

- selejt

- pici

- értelmes nő nem kezd vele (kössz!)

Jó, ettől már falnak tudtam volna menni, mert ne nyavalyogjon, inkább értékelje, amije van.

Nem, aztán folytatta az ÉN szekálásommal.

- olyan mgas vagyok - ez még elment, mert igaza volt

- TÚL magas vagyok

- ne vegyek fel - télen! - bakancsot, járjak lapostalpú csizmámba, mert úgy kisebbnek tűnök

- ne vegyek fel sapkát, és a télikabátom helyett is valami vékonyabbat válasszak, mert termetesebbnek tűnök benne

- majd pedig - itt volt a vége: "bárcsak úgy néznél ki, mint Lia" (barátja kedvese, aki fél fejjel alacsonyabb nála, nagyobb a melle, mint nekem és derékig érő haja van).

Itt kidobtam a fenébe. 2,5 éve, azóta is egyedül van :), de nem tudom sajnálni.