Sajnálatból összejönnétek valakivel, aki oda van értetek, de nektek nem tetszik és emiatt nagyon szomorú, boldogtalan?

Nem. Segítenék neki másképp, adnék neki tanácsot, terelgetném, ajánlanék neki szakszerű segítséget... De a magánéletem szent. Oda az teszi be a lábát, aki engem feltölt, és akit én szeretek. Akár a barátom, akár a párom. Ha a párom, akkor még a szexuális vonzalomnak is meg kell emellé lennie.

Az, hogy ember vagyok és érző lény, késztet valamilyen szinten a segítésre. De két lábbal rúgom ki az életemből amúgy azokat az embereket, akik hozzám nem adnak. Én nem sajnálok megszakítani nem működő barátságokat sem, mert úgy gondolom, az ember a kapcsolatait nem jófejségből köti, hanem érzésből. Az üzletieket érdekből. Szóval nem, ez nekem túl sokat kivenne az életemből, mint amennyit hozzátenne. Főleg úgy, hogy megvan az esélyem egy olyan kapcsolatra, ahol kívánom a másikat és én is kapok valamit ebből az egészből.

Sajnálatból nem. Ti értelmezésetekben nem tudok sajnálni.

Összejönnék vele, amíg talpra nem állítom, meg nem tanítom neki létezés alapjait.

Nem, qrvára leszarom, ennyire nem utálom magam.

Mindegyikünk volt szerintem ilyen helyzetben, nekem is volt már szar, úgyhogy ahogy én, majd ő is túl lesz rajta.