Miért hiszik egyes férfiak a nőt (és a párkapcsolatot) valami önkielégítő szolgáltatásnak?

Esküszöm, a pofám leszakad azon, amit néha itt olvasok. Roncs emberek várják a megváltást a kapcsolattól, ahelyett, hogy rendet raknának maguktól, és nem egy ép embert akarnának lehúzni, azt hiszik, hogy a nő arra való, hogy őket motiválja és felhúzza (valóban erre (is) való, de ez egy PÁRkapcsolat, aminek a lelke a kölcsönösség), minden arról szól, hogy őket szeressék, megértsék... Sokan még azt is hiszik, hogy alanyi jogon jár nekik nő, és hogy képzeljük, ha nem kapnak legalább puncit.

Komolyan, emberek, ennyire el vagytok tévedve? Nem akar leesni, hogy egy kapcsolatért és egy kapcsolatban is igyekezni kell? Hogy néha amit elvártok az olyan messze van tőletek, mint Makó Jeruzsálemtől? És a pár másik tagja mit nyer egy ilyen kapcsolatból? Mikor lesz neki a másik (lelkironcs) kellemes társaság? Vagy majd tegye az boldoggá, hogy valakit meggyógyított (ami nem is volt valós gyógyítás, mert amint kilép az illető életéből, ugyanúgy össze fog az omlani és a nullán lesz)?

Megértem, és támogatom, hogy két ember egy párkapcsolatban meghallgassa egymást, adjon a másiknak erőt a nehéz napokon, átsegítse őt a nehéz időszakon... Na de ezt megelőzik hosszú, boldog hónapok, évek, és egy általánosan boldog, kiegyensúlyozott élet közösen. És nem úgy megy valaki egy (bocs) szarkupacba, hogy ő fog majd ott rendet rakni.

Sajnálom, ha erős a nyelvezet, de őszintén, mi a fenét képzelnek ezek az emberek? Ennyire nem futja terapeutára, vagy ennyire nincs anya a közelben?