Egyedül fogok így maradni?

Próbálom rövidre fogva a lényeget leírni.

Úgy alakult az életem, hogy a szüleim meghaltak, ezért hazaköltöztem Bp-ről falura néhány éve.

Van házam, autóm, megtakarításom, relatíve jó munkám, amit szeretek is, szorgosnak tartom magam és úgy gondolom, hogy emberileg a legtöbb embertől "jobb" vagyok vagy mondjuk úgy, hogy próbálok mindig ember maradni (sajnos akkor is, ha nagyon szarul jövök ki belőle...). 27 vagyok és egyre inkább attól tartok, hogy egyedül fogok maradni, nem lesz senkim.

Amíg nem laktam itthon (mondhatni kb. 9 év), megszakadt a kapcsolatom a régi, helybeli haverokkal, így baráti társaság nélkül maradtam. Persze felvehetném velük a kapcsolatot, de kb. mindannyian alkeszok lettek, így nem vágyom a társaságukra.

Tehát nincsenek olyanok, akikkel elmehetnék ide-oda és ismerkedhetnék, egyedül pedig nem fogok, mert akárki akármit mond, egyedül menni pl. szórakozóhelyre elég para.

Így abból áll egy átlagos hétköznapom, hogy 7:30-kor indulok dolgozni, 17-re hazaérek, internetezek, sorozatot nézek, foglalkozok a kutyával, megcsinálom a szükséges ház körüli tennivalókat. Ebbe kezdek belefásulni...nem kicsit.

Ezekhez párosul az, hogy nem tudok megbízni könnyen az emberekben korábbi tapasztalatok miatt és nincs önbizalmam.

Gondoltam rá, hogy regisztrálok internetes társkeresőre és szerencsét próbálok, azonban ezzel kapcsolatban is problémákat találok. Az egyik az előbb említett önbizalom hiánya, másik az, hogy nem gondolom magam szép embernek (szerintem nem vagyok egy bányarém és szerintem vannak sokkal csúnyábbak is, de én így érzem) ezért nem számítok sok sikerre, illetve nem szívesen raknék fel publikus képet, mert elakarom kerülni, hogy véletlenül egy ismerős megtaláljon :D ha pedig nem publikusként teszem fel, akkor lehet ráírok valakire, aki nem is fog vele foglalkozni, mert nem lát az üzenet mellett egyből egy képet is.

Plusz nem vagyok kigyúrva (és nem is akarok), viszont úgy vettem észre, hogy manapság a legtöbb lánynak, hölgynek ez imponál.

Ezekhez társul még az a tény, hogy a legtöbb hozzám hasonló korú vagy fiatalabb lány városon él, akkor nem szívesen költözne falura. Én kompromisszumkész, alkalmazkodó vagyok, de a költözés kizárva, mivel most is csak azért lakok itthon, mert nagymamámmal élek, akinek sokat köszönhetek az életemben.

Ezeket figyelembe véve jelenleg úgy érzem, hogy vagy egyedül fogok maradni vagy összejövök egy helybelivel "kényszerből" vagy "megtalálom a tűt a szénakazalban". Az első 2 opciót jó lenne elkerülni valahogy :D

Valakinek van tuti megoldása?