Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit kezdjek a sok rólam kialakított sztereotípiával, amik mind azt erősítik meg, h nőcsábász vagyok? (csak éppen rohadtul nem vagyok az)

Figyelt kérdés
Jóképű vagyok, gazdag családom van, gyakran viccelődök, ironizálok, kissé nyers,flegma stílusom van és nem mutatom ki azonnal az érzéseimet. Ezek mind olyan tulajdonságok, ami alapján egyértelműen bekategorizálnak egy nőcsábásznak, amivel pusztán csak az a gond, hogy nem vagyok az. Csak pár lánnyal voltam együtt, pedig 25 éves vagyok. A lányok, akikkel ismerkedem nagyon gyakran azért utasítanak el, mert nőcsábásznak gondolnak, nem tudnának megbízni bennem, blablabla. A valóságban én csak olyannal tudok együtt lenni, akihez kötődöm érzelmileg. Képtelen vagyok érzelemmentes kapcsolatra, mégis ezt hiszik rólam, h csak megfektetni akarom a nőket. Ha bárkinek megpróbálom bebizonyítani az ellenkezőjét akkor meg azt hiszi, h "nyilván csak hülyítem". A felszínes csajok persze buknak rám, de ők engem totál hidegen hagynak, engem kizárólag, a komoly, visszafogott, értelmes, rendes, kedves lányok érdekelnek, ők viszont ezt egyszerűen nem hajlandóak elhinni nekem.
2017. okt. 12. 14:50
 1/10 anonim ***** válasza:
40%

Parom is ilyen volt mint te, s ebben a helyzetben.

Sajnos felszines valaszt tudok csak adni: varni es keresni a nornalis lanyt, aki ezek moge lat.

Tobbet sajna nem tudsz. Probald kicdit kiszelesiteni az ismerkedesi korod.

2017. okt. 12. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Nem vagyok egy extrovertált típus. Sokszor nem is veszem a fáradtságot, hogy meggyőzem az embereket, hogy totál félreismernek engem, simán rájuk hagyom, hogy gondoljanak amit akarnak,ha már egyesek ennyire előítéletesek, akkor talán jobb is ha velük nem jövök össze.
2017. okt. 12. 15:00
 3/10 anonim ***** válasza:
Egyrészt szélesítsd az ismeretségi köröd, próbálj olyan helyeken ismerkedni, ahol az általad preferált nőtípusok előfordulnak. Másrészt talán ne ezzel kezdj, hogy hu hát gazdag családom van, meg milyen jól nézek ki stb. Én egy normális nő vagyok, abszolút hidegen hagy az ilyesmi. Pár napja mégis bepróbálkozott egy srác itt az oldalon. Hiába mondta, hogy ilyen nőt keres mint én, akkor is csak nyomta, hogy ő milyen gazdag, mennyi pénze van, milyen jól néz ki stb. De olyan erőszakos volt, és emiatt annyira elment a kedvem tőle, hogy megismerjem, hogy inkább megkértem , ne írjon többet.
2017. okt. 12. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
O is ilyen volt. Nalad meg talan " rosszabb"is. Es megis...jovore mar ferj lesz :)
2017. okt. 12. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Soha nem ezzel kezdek, soha nem mondom senkinek, hogy "jaj de gazdag vagyok, meg milyen jól nézek ki"...Szimplán csak rögtön ezt gondolják rólam, amikor rám néznek.

Inkább viccelődni szoktam ismerkedésnél, bár ebből is azt a következtetést vonják, le, h csak megfektetni akarom őket.

Meg én eleinte nem vagyok egy túláradó típus, nekem idő kell, h valaki komolyan elkezdjen érdekelni, amiből szintén téves következtetéseket szoktak levonni.

2017. okt. 12. 15:16
 6/10 anonim ***** válasza:

Szintén zenész. Intro vagyok de a kifelé látható képem az inkább extro. Nekem mondjuk sok kapcsolatom volt, bár én is mélyebb dolgokat keresek egy másik emberben. Anyagi lehetőségeim átlagon felüliek így ránézésre engem is mellé lőnek (szerintem vannak olyan emberek, akik nekem tetszenek viszont pont ezért nem tudok ismerkedni velük - illetve akinek meg pont ezért tetszem, azoknál pedig nem kell túlzottan megerőltetnem magam).


Teljesen megértelek és ez egy tök pozitív dolog benned. Én hiszem, hogy csak türelmesnek kell lenned (én is az vagyok) és aki azon túl ismer meg mint amit lát belőled, az egy borzasztóan szerencsés ember lesz majd. Én pl. ameddig csak lehet titkolom, hogy milyen ember vagyok, pont azért mert azt szeretném, hogy aki mellém szegődik az azért tegye mert az vagyok aki és nem azért amit materiális oldalon fel tudok mutatni.

2017. okt. 12. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Gondolom amúgy sok barátod sincs. Nekem nincs pl. Sőt, annyira nincs, hogy szinte mindenhova egyedül megyek. Akikkel jóban vagyok ők túl harsányak már nekem, introkat meg nem ismerek mert ugye 'mi nem ismerkedünk' :D
2017. okt. 12. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

A tényleges nőcsábász társaid eléggé aláásták a normálisabb nők bizalmát...ennek iszod most a levét.

Azon kívül, hogy vársz és tovább próbálkozol a neked megfelelőeknél, nem tudok mást javasolni.Egyszer talán lesz olyan nő, aki nem sztereotípizál majd, hanem megpróbál megismerni.

2017. okt. 12. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Ismerkedtem ilyen férfival, nem érdekelt ki mit mondott róla. Olyan embert kéne keresni, aki nem előítéletes és tényleg meg akar téged ismerni. Az régen rossz ha bizonygatnod kell, hogy milyen nem vagy már a legelején. Akinél azt látod, hogy más vélemények alapján ítél meg téged és esélyt sem ad neked, azt el kell engedni és jön a következő. A megfelelő nőt nem lehet elijeszteni mendemondákkal, mert a tapasztalatok alapján von le következtetést miközben szépen lassan megismeritek egymást. Ez még jó szűrő is lehet, hiszen aki nem előítéletes az nyitottabb, kedvesebb és általában intelligensebb is.
2017. okt. 12. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Szerintem önbizalomhiányos vagy buta lányokkal ismerkedsz.

Egyébként, ahogy mondani szokták, nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. :)

Szerintem bárki meggyőzhető, hogy te nem vagy olyan rossz, mint amilyennek mások, vagy éppen a kiszemelted gondol.

Nekem sincs túl pozitív megítélésem bizonyos dolgokban, de bárkit meg tudtam győzni, hogy ez csak a látszat. De ha igaz volt, akkor is. Itt persze nem kell rosszra gondolni, nem bántottam senkit sem szándékosan.

Szóval próbálkozz, ne legyél más, hanem legyél elhivatottabb. Ha tényleg olyan jó srác vagy, akkor nem lesz nehéz dolgod.

2017. okt. 12. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!