Miért nyugszik meg a lelkem és áll helyre az önbecsülésem, ha egyszerűen levegőnek nézem a csajokat?

Sosem beszéltem még fél óránál többet egy lánnyal sem, természetesen egy csók sem csattant el, ronda/alacsony/sovány/félénk/beszédhibás/gyengén látó/fásult stb. ember vagyok és még napestig sorolhatnám a negatív jelzőket. Alapvetően mazochista vagyok (élvezem amikor nyomorúságos dolgok történnek velem, pl. cinikusan röhögök magamon, amikor egy tárgyból megbukok vagy nem sikerül a zh) azonban azt is észrevettem, hogyha teljes mértékben ignorálom a csajokat (nem nézek rájuk az utcán, szándékosan levegőnek nézem őket akármi is történjék), akkor helyre áll az önbecsülésem és ezt gondolom magamban: "Egy nőnemű személy, semmi közöm sincs hozzá. Ő is levegőnek néz, én sem foglalkozok vele." És ilyenkor olyan szintű önigazolással szembesülök, ami megnyugtatja a lelkemet, hogy nekem nem valóak a nők és a szexuális élet. Van még rajtam kívül olyan, aki hasonlóképpen érez?