Akik már nagyon régóta élnek kapcsolatban, nem házasok és gyerek sincs, azoknak nincs néha-néha hiányérzetük?

Nem minden embernek fontosak ezek a dolgok, vagy csak az egyik az, a másik nem.

Nekünk a szerelem, a hozzánk illő társ megtalálása, és a házasság fontos volt, más nem. 10 ÉVE vagyunk együtt, 8 éve házasok, nincs gyerekünk, és egyáltalán nem akar egyikünk sem. Nagyon vigyázunk is, hogy ne legyen, mindketten védekezünk, több módszerrel is. Ha véletlen mégis becsúszna, első dolgom az abortusz lenne, és ebben mindketten egyetértünk. Eddig minden rendben volt szerencsére, nem volt rá szükség.

Nekünk a gyerek csak nyűg lenne, és anyagilag is sokba kerül. Annyit nem ér, mint amennyi baj van velük. Vannak gyerekes barátaink, látom milyen az életük, voltunk többször vendégségben több barátunknál is, több napra is, hát köszi de nem kell gyerek.

Azt a pénzt inkább magunkra költjük ami vele jár, vagy félretesszük. A legfontosabb szempontok, hogy szeretjük a munkánkat, kicsit sem akarunk kiesni belőle, szeretjük egymást, az egymásra fordított sok időt, és saját magunkra is van elég időnk. Gyerek mellett ennek csak a töredéke jutna. Nem fogjuk feladni a szabadságunkat és a nyugalmunkat. Nekünk nem éri meg, és azt sem várjuk el, hogy ha öregek leszünk, ránk nyissák az ajtót (ez ám az önző érv a gyerekvállalásra). Beszélgettünk is már idősek otthonáról:) Erre is spórolunk.

Nem mindenki gyerekmániás, és nem mindenki azért akar gyereket vállalni mert az akkora buli. Nagy ám a társadalmi nyomás, a sok birka meg megy utána. Sokan így akarnák magukhoz kötni a párjukat, ami eleve bukó. Ugyanis aki lépni akar, megteszi akkor is, ha van gyerek. Ezt mutatja az a sok válás, egyedülálló anyuka is. Az én ismerősi köröm is tele van velük. Egyébként a baráti körünkben vannak ugye gyerekesek, és olyanok is akik szintén nem akarnak gyereket. 10-12 éves kapcsolatokról van szó. Egyébként 31 éves vagyok, a férjem 30.