Van még itt olyan, akinek azért nem volt barátja/barátnője huszonéves koráig, mert túl szigorúak voltak a szülei?

Nekem ilyen volt, amíg 19 nem lettem és el nem kerültem egyetemre, albérletbe.

Valahol nem bánom, hogy így alakult, mert megtanultam hogy minődégi kapcsolatra törekedjek és ne a mennyiségre.

Mostohaanyám még abba is beleszólt, mikor megyek szarni.

A bartánőimmel nem találkozhattam, nemhogy fiúkkal. És igen, volt rá példa, hogy hajnalban értem haza (tudta, hogy szülinapozni megyünk), de "véletlenül" kizárt és benne hagyta a kulcsot a zárbna, és a telefonját "nem hallotta", mikor felhívtam.

Potom három órát ücsörögtem az ajtó előtt az öt fokban...

21 évesen elmentem dolgozni, hattól este kilencig (minden szart elvállaltam, csak ne kelljen otthon lenni), 23 évesen pedig összeköltöztem az exemmel (kb. titokban találkozgattunk).

28 vagyok, a párommal élek piszok messze, de a mostohámat soha nem akarom látni többé, szemét nő volt, irigy rám és ott tett keresztbe, ahol tudott.

Közvetetten azért. Nem feltétlen párkapcsolati/ismerkedési szempontból... bár mondjuk, ha belegondolok, nem is volt kit elfogadtatnom velük, és pont azért, mert elmartak mellőlem mindenkit és tiszta önbizalomhiányossá tettek, az meg az ellenkező nem számára nem túl vonzó.

Inkább az volt nálunk a baj, hogy nagyon teljesítménykényszeres környezetben neveltek fel, a tanulás nemhogy az első, hanem az egyetlen dolgom lehetett csak, mert ha nem, akkor vertek. Plusz hogy legyek jókislány, és véletlenül se hozzam őket rossz hírbe még minimálisan sem. Nem voltam sehova elengedve, csak ha ők hozhattak, vihettek, és du. 4ig befejeződött a program (kiv. sulis programok), és leellenőriztek, hogy tényleg ott voltam-e (pl. mozi). Buliba (házibulit értek ezalatt) nem engedtek el, Auchanba zenét hallgatni anno se, mert jaj, mi lesz, ha a biztonsági őr azt hiszi, hogy loptam,, FÚÚÚÚÚDESZÉGYENLENNENEKIK... meg egyáltalán, el voltam mondva minden hülyének, hájas disznónak, lustának, butának, és erősen letörték azt a pici önbizalmamat is, ami valaha volt. Plusz nem öltözködhettem 18 éves korig úgy, ahogy szerettem volna (nem k...san akartam öltözni, csak nem zsákszerű előnytelen 20évvel azelőtti divatú förtelmekbe). Samponra sajnálták a pénzt, ezért hótt zsíros hajjal járkáltam...

18 éves korom után nagyon lassan elkezdtem újra magamra találni, aztán olyan 21-22 éves korom körül kezdtem el tudatosan építeni az önbizalmamat, magamból kihozni a legjobbat. Így majdnem 23 éves koromban végre sikerült párt találnom, aki a legjobb dolog, ami valaha történt velem :).