Hogyan lehet hatásosan elkerülni az alá/fölérendeltségi viszony kialakulását, már az ismerkedési szakasz alatt?

18-as vagyok, én továbbra is érzem azt az indokolatlan gátat ebben az egészben. Félsz, hogy nem leszel soha boldog és nem találsz párt, mert ketyeg az idő... De fontos lenne észrevenned, hogy ez csak valami az életedben, ami egy klassz lehetőség (mármint egy kapcsolat), nem valami, ami a boldogság feltétele kell, hogy legyen.

Az, hogy mi lesz veled 30 év múlva, legyen a 20 évvel későbbi éned dilemmája. Kell előre tervezni, de nem hiszem, hogy ennyire. Az a baj, hogy kétségbe estek akkor is, ha pár évig, vagy csak pár hónapig nincs sikeretek a társkeresésben. Miért is? 4-5 év telt el nekem is, amíg volt egy ember, akire azt mondtam, hogy vele szívesen lennék.

Nagyon jellemző az emberekre sajnos ez az "ami van, azt viszem" felfogás, holott nagyon helytelennek tartom. Lehet, hogy azt a várakozással teli 3-4 év magányt megspórolod, de később nyal vissza a fagyi, mikor valakire, akire rohadtul nem kellett volna, felteszel nagyobb dolgokat is, amiket visszarántani egyenesbe évek, vagy egy élet munkája utána. De így vagytok/vagyunk a pályaválasztással is. Volt egy döntésem, amit jónak hittem 18 évesen. Elvégzem a szakot, ha már itt kötöttem ki, de nem érzem azt a valamit, ami miatt hivatásnak akarnám nevezni valaha. A szerelmet a szak iránt. Sokan vannak így velem együtt, ennek ellenére el sem gondolkodtak egy másoddiplomán, vagy valamin, mert kész, ez eldőlt, ez van, eszed, nem eszed, nem lesz más. Én meg vígan bejelöltem azt a szakot, amit észrevenni kellett úgymond 2-3 év nekem érettségi után, hogy kiforrjon bennem, mivel akarok foglalkozni nyugdíjas koromig. És igenis elkezdem jövőre, a többi meg elégedjen meg a rossz döntésével és szívjon kedvére. Én nem fogok.

Tudom, hogy nehéz néha elengedni dolgokat, de én képtelen lennék egy helyzetben maradni, miközben az jár a fejemben, hogy mire vágyom és mit akartam ebből az egészből kihozni, amit végül nem kaptam meg. Nem csak pályaválasztásnál, hanem kapcsolatban is. Ha valakivel nem érzem, hogy olyan ember, aki mellett én egy békés, boldog életet tudok élni, és nem kell megfeszülnöm érte, csak annyit és olyat beletenni a kapcsolatunkba, amilyet és amennyit én természetemnél fogva jónak érzek, akkor otthagyom a fenébe. Fölösleges stressz. Pont, ahogy az is, mikor látod, hogy a másik nem akar igazán, csak úgy megtűr. Van valakid, ez tökjó. De erről szól neked egy kapcsolat egy olyan ember társasága helyett, aki egyszerre a szerelmed, barátod, lelkitársad? Komolyan (bocs) erre bäszol ki éveket, hogy ezt a szart tartogasd, és még energiát is fektetsz bele, meg stresszelsz is miatta, hogy megfelelj neki és jaj, mit fog gondolni? Nemár...

Tartsátok már magatokat annyira, és érezzétek már az életeteket annyira jónak, hogy ne akarjatok önként szopni egy "státuszért" vagy azért, hogy a közvéleményt kielégítsétek!

A cipős példánál maradva... Inkább járjatok még egy hetet a régiben, de ne dobjatok ki pénzt valami szarra. Majd ráértek akkor gondolkodni, hogy mi legyen és hogy talán veletek van a baj, ha az egész városban nem találtok egyet sem, és még készíttetni sem tudtok mesterrel, közben meg rohad le a lábatokról a másik. Akkor kell elgondolkodni, hogy valami gond van az ízlésetekkel. Csak ti túl hamar feladjátok és beéritek valami szarral. Ember esetében valami hozzátok nem illő energiavámpír, ostoba, bunkó tyúkkal. Utána meg féltek kilépni, mert jaj, mi lesz a következőig... Ne legyetek már ilyen beszariak, merjetek élni, függetlenek lenni és változtatni. Majd ha 5-10 év telik el úgy, hogy senki sem tetszik az aktív keresgélés ellenére, akkor lehet elgondolkodni azon, hogy miből tudnék esetleg engedni, amivel még jól is érezném magam, ha nincs meg a másikban. Addig fölösleges ilyen idióta apokaliptikus képeket festeni annyi idővel későbbre, amennyit összesen (sem) éltetek eddig...

És nem a tartós magány panasza kell, hogy kitörjön, hanem a normális társ hiányának panasza. És pontosan azért válogatsz, hogy azt találd meg, nem azért, hogy ne legyél egyedül.

3 éve nincs senkim, nem igazán nyomaszt a dolog, meg a környezetem is csak néha kezd párkereső és összeboronáló hadműveletbe (úgy negyedévente). Igazából ha akarnék, találnék valakit egy hónapon belül. De azon kívül, hogy ő "van" nekem, semmilyen funkciót nem látna el az életemben, amire viszont vágynék egy párkapcsolatban. Ergo nekem nem érne semmit.

Párt találni könnyű. Megfelelő párt találni jóval nehezebb. Vannak emberek, akik kicsit "speckóbbak", mint a többi, kevesebben is vannak, nehezebben is akadnak egymásra. Ehhez idő kell. Pont.

0. Ha az a nő a párod lenne, akkor is belépne a második változó korba. Akkor is lenne a kapcsolatban/házasságban krízis, akkor is megváltozna (vagy nem). Ugyanúgy kellene valamit kezdeni a helyzettel, mert normális ember nem hagyja szarban a párját és dobja fel a kapcsolatot, amíg minden más lehetőséget ki nem aknázott a kapcsolat megmentése érdekében. Egyedülállóként még ez a gond sem terhel, mert aki úgy megváltozik, ahogy említetted, nemes egyszerűséggel nem foglalkozol vele, hanem keresel normálisat, aki úgy lett túl ezen, hogy nem lett hisztis tyúk.

1. Pont ezen kellene változtatni. Célokat, hobbikat, értelmet keresni az életben, hogy tele legyél feladatokkal, amiknek zömét örömmel csinálod, és úgy érezd, nem elég a 24 óra sem kiteljesedni, mert annyi jó dolog van. Nem fog egy nő aranykort hozni és megmenteni, ezt fogadd el. Egy párkapcsolat elfed sok problémát, erre jó a vallás is egyébként. (Van egészséges vallásosság, és van, amikor egy problémás ember talál valamit, ami semmire sem jó azon kívül, hogy a szemetet a szőnyeg alá söpörje vele. Kapcsolatnál ugyanez.) A másik, hiába voltál ilyen a régi kapcsolatodban, ha most kényszeresen akarsz egyet és esetleg úgy mész bele egybe, hogy nem vagy benne 100%-ig de legalább 80%-ig biztos, az nem lesz kielégítő. Az kifacsar, kiégsz benne, méginkább megrendül a hited abban, hogy lesz normális, hozzád illő párod, és a többi. Ez kell? Hajrá akkor.

2. Azt a kötelet tartogasd akkorra. Bocs, de ez nevetséges, hogy fiatal fejjel ott jársz, mikor még a tojáshéj a valagadon. Már bocs, de tényleg. Nekem legalábbis egy 30 alatti ember akárhogy is nézem, bőven taknyos ahhoz, hogy azon agyaljon, 50 évesen milyen lesz. Addig még van egy rendkívül aktív és eseménydús időszak, fölösleges olyat tervezni, ami abszolút nem aktuális még, és nem is biztos, hogy az lesz.

3. Ha nem akarsz gyereket, akkor bocs, de tökmindegy, mikor lesz párod. Azért megy ez a hajrá, mert 30-35 után kockázatosabb a gyerekvállalás a női oldalról, meg mert sokan nem akarnak "öreg, fáradt" szülők lenni. Minden korosztályban van szép nő, normális nő, 25-30 felé többen köteleződnek már el ugyan, de azért az nem úgy megy, hogy onnantól vége a sztorinak.

4. Akadj már le erről a szaros menopauzáról, úgy állsz hozzá, mintha halálos betegség lenne... Látom a 60-65 éves szüleimet, ahogy tök normális emberek a párkapcsolatukban is, és minden úgy megy, ahogy eddig. Mindkét oldalon, mert elváltak egymástól 10 éve. Innen nézve biztos para, de mikor taknyos 8 éves voltál, a 18 éveseket is mindenható szuperhősnek nézted, de még a 14-et is. Ne ilyen falak mögött gondolkozz, hanem kicsit térj vissza a földre. Nincsenek ilyen durva szakadékok, mert belenősz/beleöregedsz/beleszoksz. Akkor az lesz a totál természetes, de ismét mondom, addig van minimum 20 éved. 20 évvel ezelőtt meg írni sem tudtál, vagy elefántbetűkkel. Akkor sem paráztál azon, hogy milyen szakot válassz, hanem elvoltál a tűzoltóval, meg az orvossal. Aztán mégsem lettél az(valószínűleg), mégis jobbnak láttál mást, mégis kiforrt a dolog és kiröhögöd azt a kis szarost. Később is ez lesz, nyugi.

Amúgy hatalmas homály van nálad ezzel az egész idősebb korral kapcsolatban. Ne vedd sértésnek, de attól még, hogy a szomszéd asszony meg édesanyád aszexuálissá vált, és minden este fáj a feje, hogy ne kelljen szexelnie, nem ez az általános. Csőlátás ki, ésszerű gondolkodás bekapcs.

5. Mi az, hogy minden megvolt? Volt. Miért, ha te elveszted a szüzességed, akkor az már megvolt és akkor hagyjuk a szexet? Vagy mi van? :D

6. Ez a te harcod. Ezért kellene nagyobb tájékozottság, önismeret... Amit az ember ismer, amiatt nem aggódik. Te meg ahogy elnézem, évek óta példákat gyűjtesz, az ellenpéldákat meg elengeded. Pedig van bőven, csak észre kéne venni, hogy a világ nem működik csak így meg csak úgy, meg nem 4-5 ember alkotja. Miért sajnálod az időt az ilyesmire? Miért jó neked az, hogy élsz a nagyvilágba, szarnak ítéled az életed és sivárnak, és mégsem vagy hajlandó elgondolkodni azon, hogy mit tesz az, aki egyedül van, és mégsincs vele így? Előbb rendet kéne rakni abban a házban(életben), nem új lakót(párt) keresni.

7. Ismétlem magam. Csőlátás. Szemellenző.

8. Ha ismernéd az én életem (és ez most nem fäszméregetés), azon csodálkoznál, hogy miért vagyok még itt. És mégis optimista vagyok, mert éveket öltem magam megértésébe és abba, hogy megtaláljam a magam helyét és egyedül is egy boldogságszigetet alkossak. Ha az ember elgyászolja a szerelmét, utána meg jön egy halom finomság, megcsalás, átverés, játszmák és társai, akkor két dolgot tehet. Vagy sebet nyalogat, vagy feldolgozza mindegyiket és megkeresi az életében és magán azokat a gyenge pontokat, amik miatt ez előfordulhatott, és amiknek a betömésével ha nem is biztosan, de nagy eséllyel nem fog előfordulni még egyszer ilyen. Gondolkodni és merengni nem csak kolostorban élve kell, szakemberhez fordulni meg nem csak a hülyék szoktak. Vond le a konzekvenciákat.

Nem akarlak megbántani egy betűmmel sem, de rá kellene jönnöd, hogy itt több dolog nem stimmel, gyökereiben, nem "csak" az, hogy nem találsz (megfelelő) párt. Eleve az, hogy leblokkolsz egy helyzetben, ha valaki hozzád vágja, hogy "te akartad ennyire ezt". Azért az ember tudja, mit miért tesz és akar, ha ismeri magát. És nem marad lefegyverezve, ha következetesen cselekszik. Tök egyszerű a válasz, és azt is nekünk kell megsúgnunk. Ezt nem azért emeltem ki, mert rossz vagy ciki, hanem mert egy olyan dolog, ami azért furcsa. Ahogy az is furcsa, hogy milyen kép él benned tévesen a jövőről és egy másmilyen életszakaszról, pont azért, mert nem ismered magad, a lehetőségeid, nem látsz bele a dologba úgy igazán, csak pár szar példát lapozgatsz a múltadból. Félsz egy alárendelt kapcsolattól, és nem tudod, mit kezdj azzal, ha valaki, akinek nem tartozol amúgy semmivel, elvár tőled valamit, amit nem akarsz megtenni. Nem tudsz kiállni magadért, értékelni magad, és nem törődsz magaddal eléggé ahhoz, hogy szilárdan tudj működni az életedben, vagy másokkal szemben. Tényleg nem megbántani akarlak, de mintha kicsit elveszett lennél, és ezt helyretenni és megtalálni a helyed egyedül a te feladatod. Ez túlmegy egy párkapcsolat feladatkörén. Csak elnapolni segít a probléma megoldását. Attól az még ott lesz. Nem egy nőnek kell kitöltenie az életed, hanem az életedben kell helyet találni egy nőnek, akkor működik jól az a dolog. Számold fel szerintem minél hamarabb ezt a "nélküle egy senki lennék" feelingű életformát. Több vagy ennél, mint minden ember, csak meg kellene találni azokat a dolgokat, amikkel több lehetsz. Képzések, sportok, hobbik, készségek, bármi.