Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez az esküvő volt az az alkalom, ahol volt lehetőségem bedobni magamat. Bármiféle eredmény nélkül maradt. Miben bízzak még?
Több éve nincs barátnőm. Unokatestvérem esküvőjére készültem, úgy gondoltam minden eddigi sikertelen próbálkozásom után ez lesz az, ami az áttörést elhozza. Rengeteg ember, lányok, akiket újonnan ismerhetek meg, talán még rá is segít nekem, hogy látják a barátnőjüket férjhez menni, és nekik nincs barátjuk sem. Hogy ez a helyzet könnyebben közeledővé teszi majd valamelyiküket.
Vonzó voltam. Frissen borotválkozva. Levágattam a hajamat pont előtte este. Délelőtt újra megmostam a hajamat, pár órával előtte, csak azért, hogy friss legyen minden. Levágtam a körmömet, nem azokban a napokban, nem az előtte való éjjel, hanem közvetlenül az indulás előtt, hogy a legjobb szintet adjam.
Nem arról van szó, hogy ezeket egyébként nem teszem, de most mindenben ez volt előttem. Kifogástalannak lenni. Egyenruhában, 24 évesen. Semmi szépséghibám, vagy taszító külső jegyem nincs. Sem kapafog, sem görbe orrnyereg, sem pattanások, normális, természetes arckarakterrel. Minden cérnarojtot levagdostam ollóval az öltözetemről, minden varratában, mindenhol, hogy tökéletes legyen. Előtte tisztíttattam ki csak ezért, szabattam át. Hogy minden patent legyen. Arcszesz, hintőpor. Rövidujjú ing, hogy ne izzadjak, originál csomagolásban maradjak. Kitépkedtem a szemöldököm elálló szálait.
Még a fogamat is ki akartam fehéríttetni...
Olivaolajjal kentem be az arcomat előtte éjjel, hogy puha és nyugodt legyen a bőröm, ne legyen száraz vagy hámló, ne legyen kipirult.
Semmit nem csinálok másképp, mint más. Kopaszodó, kis szigethajú, a hátát görbén tartó, teljesen átlagos pasinak, göndör ÉS kopaszodó, alacsony pasinak, elhajló fülű, hézagos fogú, cigányképű pasinak voltak OLYAN barátnői, hogy felkötném magamat.
Akár álomkép is lehetnék. Helyes, magas, vonzónak tűnhető hivatás, rendezett családi háttér, jó anyagi helyzetben élek, kertes házban, intelligens vagyok, alapjáraton hűséges típus, és fiatal is.
A lányoknak meg kellene őrülniük miattam.
És nem. Mintha valami átok ülne rajtam.
Összesen egy lányt nem láttam párban senkivel - mert csak én vagyok ilyen nyomoronc, hogy egyedül megyek ilyen helyre -, de mikor megkérdeztem, táncol-e velem, elzárkózott. Még a szülei is unszolták, de neeem, ő nem tud táncolni, stb.
Azt hittem, csak szégyenlős. Órákkal később megkérdeztem, nem-e gondolta meg magát, akkor elég kiérezhető ingerültséggel közölte velem, hogy beszélget.
Szóval nem csupán szégyenlős volt, és ennyi, hanem csak a szülei előtt nem akarta bunkóra venni a dolgot... Akkor lejött előttem.
Nagyjából senkit nem érdekeltem, senki nem szólt hozzám, akihez pedig én, az lekoptatott.
Nem erre készültem.
Ez egyszerűen nem normális így. Hol van, és hogyan nagyobb esélyem? Mi az, ami miatt még első látásra sem fogok meg másokat, senkit, nem csak a saját kategóriámban, vagy felettem, de akár mélyen alattam sem?
Mondanám, hogy képmutatóak a lányok, akik a felszínességet panaszolják a belső értékek helyett, de még ez sem igaz, hiszen nem vagyok ronda, hogy ezt kérhetném számon.
Egyszerűen nincs meg a csajozós aurám? Tényleg létezik a szemmel nem látható kisugárzás, ami valakinél megvan, másnál nincs, és nem tanulható?
Mint valami feromon, ami vagy ottvan az ember körül, vagy a hiányát semmivel nem lehet betölteni, és minden mást is értéktelenné csökkent?
Uristen..olyan elkeserito es kiabrandito tud lenni,hogy egy ruhadarabon megy a tema . Nyilvan nem egy ruhadarab hossza hatarozza meg h az egesz este alatt x lanybol mennyi nez ra es nyit fele.
Szemuveg meg baromsagokon megy a tema,tenyleg szanalmas. De maga a kerdes sem ertelmes ,vagyis jobban mondva ezt elkeseredesbol irhattad es erre nincs valasz . Aki hajlamos kotekedni,akkor az keresi az altalad irtak kozott,hogy mit kifogasoljon. Nekik egy jo kis program..es akkor ezen lehet temazni.
Szoval itt segitseget kerni vagy tanacsot nincs ertelme. Max arra jo volt ,hogy kiirtad magadbol.
Én egyszerre röhögök és szörnyűködök ezen a kérdésen.
Tudod kérdező nem elég csak kiöltözni, mint fosos Pesta Krisztus neve napján.
Ha nem tudod viselni a ruhát tehát nem olyan a tartásod, a kisugárzásod akkor csak egy tróger vagy normális ruhában.
És igen. Tényleg létezik kisugárzás csak éppen tanulható. Önbizalommal, önbecsüléssel, kompetenciával.
Ó, bocsánat, a precizitás is rossz tulajdonság, tehát megint tanultam valamit.
Mutat valamit, hogy sokan így kezdik, vagy így zárják a kommentjüket "gondolom az esküvőn is", tehát kapásból az az alapvetés, hogy fsz vagyok, és biztos én csináltam valami visszataszító dolgot, én viselkedtem rosszul, nem álltam fel az asztaltól, bororválkozva de igénytelen ruhában jelentem meg, rövidujjúban bunkóztam a többiek között, fel sem merül más, mint eleve negatív elképzelések rámhúzása. Elképesztő. Tényleg ennyi frusztrált ember gyűjtőhelye ez a kategória, akik itt élik ki az indulataikat?
*********
Az öltözetre való aprólékos igényesség egy esemény előtt kiemelt figyelmességgel, nem hazugság. Szemüveget viselni úgy, hogy nincs is rá szükségem, csak a keret miatt, az megjátszás.
De ezek a kis aprólékos cuccok, ahogy leírod... mindenki levágja a cérnát a ruhájáról, ha észreveszi. Nem csak "bálba". És nem kerítenek ekkora feneket a dolgoknak.
Túlértékelés a te bajod. Túlértékeled önmagadat, álomkép, a körömvágást, minden kis dolgot.
Ha az vagyok, nagyon jól fedem el, mert több éve nincs barátnőm. Legalább az első sorig juss már el az olvasásban.
Lekezelő vagyok? Tényleg? Ezután furcsa ez?
Ide mindenki csak elhordani jár ismeretlen embereket, olvasás nélkül is?
Az egyik leírja, hogy biztos nem mindennapos nálam a higiénia, és ez látszott meg a ruhámon is, holott mindkettőre ott a cáfolat már a kérdés szövegében, más azt írja, biztos három centi jobbra, három centi balra a pulttól egész este, de előtte írtam le, hogy messze nem ez volt a valós kép - senki nem olvas, csak dobálja rám a sarat válogatott formában, és számonkéri rajtam, hogy milyen lekezelő vagyok.
Ezután? Komolyan?
Ismeretlenül is alap kiindulási pont, hogy fsz vagyok, és ehhez áll fel a szövegtörzs, más-más irányból megközelítve.
Olyan elemi hülyeségeket benyögve, aminek a legnagyobb részét már a hozzászólások elolvasása kiszűrne, de ennyi nincs a legtöbbekben, csak gumiszobának használják ezt a fórumot a dühöngésre.
Itt valós segítség nincs. Érzelmileg sérült emberek adják vissza ismeretleneknek a kapott fájdalmaikat.
"És nem kerítenek ekkora feneket a dolgoknak."
Nekik mondjuk van párkapcsolatuk, vagy ha nincs, tudnak máshol kialakítani. Nekem ez volt az előttem álló lehetőség.
"Túlértékelés a te bajod. Túlértékeled önmagadat, álomkép, a körömvágást, minden kis dolgot."
Az, hogy "körömvágásra" degradálod, nem téged igazol, hanem pontosan azt, hogy a valós leírást nem tudod annak minősíteni, ami az érvelésed alapja, csak annak egy szűkre húzott, legyengített hasonmását.
És igen, olyan dolgokat írt itt például nekem "megjátszásnak" valaki, ami másnál is hasonlóan megejtett készülődés, nyilván mindennapos higiénia mellett is ez egy kiemelt figyelmű pont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!