Manapság miért olyan nehéz párt találni?

Jaguár történetét a saját családfám történelme alapján úgy módosítanám:

Régen leültettek az asztalhoz, legyél férfi vagy nő, és eléd tették az ételt, hogy ez van ezt kell szeretni. Ha ki tudtad használni az alkalmat, akkor a szomszéd büfékocsiról csenhettél egy-egy ígéretesnek tűnő falatot.

Aztán volt a köztes időszak, amikor 5 m-es asztalon végig nézhetted a kínálatot és választhattál belőle, azonban még így is volt, hogy az első választás nem tűnt jó ötletnek és akkor belekóstolhattál másba, azt még a vendéglátód elnézi.

És én anyukám generációjától érzem azt, hogy kezdett szétcsúszni az egész. Tehát itt még az asztal ugye kisebb, belátható. De hiába érzed úgy, hogy neked az tökéletes választás, amit elsőre kiszemeltél, előbb utóbb izgatja a fantáziád, hogy más fogások mennyire lehetnek mások. És akkor elkezdesz már vendégek tányérjából kicsenni egy-egy darabot, és ők is kicsennek egyet egyet, amikor nem figyelsz oda. Persze ha valaki lebukik akkor kitör a balhé és mindenki szörnyülködik, hogy milyen illetlen vagy, pedig ők sem különbek nálad, csak ők nem buktak még le.

A mi generációknál pedig az asztal valóban hatalmas. Viszont már nincs igazán étkezési etikett. Így a fogyasztási módok is tök eltérőek, innen következik, hogy egynémelyeik vendég számára sértőek is akár. Van aki enni sem mer. Ő nem tömi magát, holmi fogásokkal, mert vagy fél az újtól, vagy ki van akadva, hogy senki nem ajánlja föl számára a fogásokat, így neki nem is kell!

Aztán vannak akik elsőre keresik a tökéletes fogást, meg is akad a szemük valamin, bele is kóstolnak, és ha ízlik, akkor ő azzal elnyammog. Ha nem, vagy pár falat után megunja, akkor vagy csen máshonnan, vagy keress másik ízletesebb fogást.

Van aki azt mondja, túl rövid az élet, az ízeknek meg kész tárháza van idepakolva, és mindegyikből csippent egy darabot majd odébb áll. Van akinek az étel abszolút játék csupán, és ahelyett, hogy megenné, inkább széttúrja, vagy átépíti úgy, hogy egy híres szoborra emlékeztessen.

Valaki szelektál, mert azt mondja fogyózik és csak nem túl ízletes darabokat eszik és azt is savanyú képpel...

És persze mindenki a másik kultúráján szörnyülködik.

Én így látom ezt az asztalos hasonlatot.

"Nem a nők hibája azt, hogy pl. egyre több pasi több időt tölt a tükör előtt, mint a nő."

Én nem tartozom ehhez a csoporthoz, de úgy gondolom, ha ez oké a nőknél, akkor a férfiaknál is az kell legyen.

"Nem a nők hibája, hogy sok pasi rettentően önbizalomhiányos, és fél a nőktől."

Az én tapasztalatom szerint pedig nagyon sok esetben az anyjuk hibája, aki az esetek többségében nő.

#13

"Én nem tartozom ehhez a csoporthoz, de úgy gondolom, ha ez oké a nőknél, akkor a férfiaknál is az kell legyen."

KELL?????? Ki mondta, hogy a pasiknak órákat kell a tükör előtt lenni? Pisztolyt tartanak a fejükhöz, vagy mi?

"Az én tapasztalatom szerint pedig nagyon sok esetben az anyjuk hibája, aki az esetek többségében nő."

Nem kéne egy kalap alá venni az édesanyát és az olyan nőket, akiket párnak gondolsz magadnak.

Az egy dolog, hogy az anya is nő, azonban vele nem úgy viselkedsz, ahogy a leendő pároddal szeretnél.

Attól, hogy az anya pl. nem nevelte normálisan a gyerekét, az még nem jogosítja fel az elméletben felnőtt férfit arra, hogy az otthonról kapott mintákkal éljen egész hátralevő életében és azt vegye alapul. Ha úgy érezzük, hogy valami hiba vagy üresség van bennünk, akkor utána járunk, hogy mi is az, és megoldjuk a problémát.

"az még nem jogosítja fel az elméletben felnőtt férfit arra, hogy az otthonról kapott mintákkal éljen egész hátralevő életében és azt vegye alapul"

Hát meglepne, ha te mondanád meg, kit mi mire jogosít fel :) Szerinted, esetleg.