Mit gondoltok a kölcsönösségről?

Viszonylag sokat ismerkedem, és felfigyeltem egy jelenségre, amire azt mondom, jellemző a nők nagy részére. Nem a külső-pénz-kocsi háromszögről lesz szó, nem kell aggódni. :D Sőt, kifejezetten örülnék, ha tapasztalt férfiak, nők válaszolnának, nem olyanok, akik fejből tudják a kategóriákat a Pornhubon és feltennék az egész szobájukat egy jól sikerült első találkozóért.

Azt vettem észre, hogy a nők jelentős része az élet minden területét átszövő, 0-24 döntésképességet vár el a férfiaktól úgy, hogy ők egy-két dologtól eltekintve szinte teljesen döntésképtelenek. Eleve az első találkozó is nagyon ritkán alakul ki úgy, ha nem én mondok egy helyet-időpontot, és hogy mi legyen a program. Ott jön az, hogy hova üljünk le, mit együnk/igyunk, én irányítom a beszélgetést, én vezetem át egyik témáról a másikra, úgy, hogy alig-alig tesz hozzá, vagy elmeséli a saját kis tapasztalatát, aztán síri csend. Nyilván nem szoktam annyiban hagyni, én is sztorizgatok, érdeklődök, de az a helyzet, hogy introvertált vagyok, és egyáltalán nem domináns. Helyt tudok állni akármilyen kínosan alakuló találkozón, szórakoztató tudok lenni akkor is, ha a lány szinte semmit nem tesz hozzá, de nekem ez egy kényelmetlen helyzet, és egyszerűen annyira nem érzem az összhangot ilyenkor, hogy sok esetben még attól is elmegy a kedvem, hogy lefeküdjünk, nemhogy bármi mélyebbet, hosszabb távú kapcsolatot tervezzek vele.

Mind a szexet, mind a kapcsolatot elképzelve az jut eszembe, hogy hasonló lenne egy ilyen nővel az is. Egyhelyben feküdne, várná, hogy pörgessem-forgassam, aztán kiengesztelne egy közepes szopással. Úgy kellene ide-oda vinnem, mint a lányomat, semmit nem tenne hozzá, én mondanám, hogy most menjünk boltba, most főzzünk, most fürödjünk, én mondanám elsőnek, hogy szeretlek.

Természetesen a kivétel erősíti a szabályt, és ezt sem teljesen 0-24-ben kell elképzelni. Nagy ritkán lennének "spontán" ötletei, amikhez viszont úgy ragaszkodna, mintha kötelező lenne, és ha épp nincs kedvem, vagy más miatt nem jön össze, ez esetben én vagyok az, akire sosem lehet számítani, és akinek semmi se jó. :D Dolgozom, egyedül élek, (dominálom a "kapcsolatot"), nincs nekem energiám, kedvem, időm olyanokra, hogy kiruccanjunk egy másik országba valamelyik éjszaka, mert a kis hercegnő éppen úgy döntött, és neki holnap úgysem kell dolgozni, meg amúgy is legyek már kalandvágyóbb egy kicsit...

Az elején azt írtam, a nők jelentős része. Van egy szűkebb réteg, akik meg szinte mindent irányítani akarnak, főznek ha akarom, ha nem, kész tények elé állítva berendezik a hétvégémet kedd reggelre, és befizetik helyettem a csekket a postán. Ez sem egészséges, említettem, hogy nem vagyok dom, viszont az a helyzet, hogy szubmisszív sem, és ez legalább annyira kényelmetlen lenne nekem (ha nem jobban), mint a folytonos uralkodás.

Rengeteg belső tulajdonságot fontosnak tartok, sok van, amin áll vagy bukik, hogy komolyan vegyek-e egy lányt, de jelenleg ott tartok, hogy a kiegyensúlyozottság, kompromisszumkészség előrelépett az első háromba. Volt már több komoly kapcsolatom, és mivel ritkábban ismerkedtem - kapcsolat közben pedig sehogy-, nem is fogtam fel, mekkora kincs az, ha egy nővel megvan ez az egyensúly, hogy egyikőnk sem várja el a másiktól, hogy dominálja a kapcsolatot, és nem várunk el idióta "spontán" programokat állandó munka és háztartásvezetés mellett, hanem meg tudunk mindent beszélni közösen. Nyilván ha a másik felet eltartják és nem dolgozik, igényel némi empátiát is ez a helyzet, ami szintén nem az erőssége azoknak a lányoknak, akiket az utóbbi időben megismertem.

Mit gondoltok, eltúlzom a kölcsönösség, kiegyensúlyozottság szerepét, vagy tényleg nagy kincs ez? Igazából én arra vágyom, hogy közösen, vagy egyforma mértékben döntsünk a mindkettőnket érintő dolgokról, legyen az egy ülőhely, vagy akár a gyermekvállalás.