Ha állítólag az átlagos egészséges férfiaknak is nehéz a társkeresés, akkor egy beteg vagy komolyabb testi rendellenességgel, esztétikai problémával küzdő férfinak hogy mehet az ismerkedés?

Lehet, hogy van, aki képes ezt tolerálni, de vannak akik nem.

Ha van hobbid, járj ilyen helyekre, ahol a hasonló érdeklődési körű emberekkel tudsz megismerkedni.

Nyilván egy eleve beteg embernek sokkal nehezebb párt találni, de nem lehetetlen.

Vannak különböző foglalkozások, ahol ők alkothatnak egy kis közösséget. Még a rehabos sportolóknak is vannak ilyen kis "csoportterápiás" meg egyéb foglalkozásai, ahol megismerhetik, és támogathatják egymást, a születetten betegeknek meg pláne. Nehezebb a dolguk, mert a köztudatban még mindig nem tud az emberek többsége normálisan viszonyulni egy "más" emberhez, legyen az akár beteg, vagy eltérő bőrszínű/szexuális irányultságú. Ha fel akar szállni egy tolókocsis fiatalember a buszra, mindenki néz, mint a borjú, aztán vagy akad egy talpraesettebb, aki segít neki, vagy szól, hogy húzódjanak már arrébb, vagy jelzi a sofőrnek, vagy nem. Konkrétan akkora a tagadás bennünk a nem megszokottal szemben még mindig, hogy az valami röhej. Már próbálkoznak integrációval, de ez nagyrészt csak papíron létezik, azok toleránsabbak, és azoknak ez tök természetes, akik ilyen emberekkel foglalkoznak, esetleg ilyen ember van a közeli hozzátartozójuk között. Aki nem tapasztal ilyesmit testközelből, annak általában nehezen veszi be a gyomra ezt, vagy legalábbis távolságtartóbb, ami nagyon kellemetlen mindkét félnek szerintem...

Azt vegyük figyelembe viszont, hogy más az, ha valaki születetten sérült, vagy tartósan beteg. Azért ezt be tudják lőni az emberek. Viszont egy fogászati rendellenesség, vagy egy bőrkiütés esetében már neccesebb a dolog, nem ismerhet mindenkk minden tünetet, nem egyértelmű az átlagembernek, hogy az most allergia, vagy valami autoimmun betegség, vagy fertőzés. Ahogy a fogászati betegségnél sem egyértelmű, hogy neki nincs pénze rá, vagy szimplán leszarja. Azt pedig valljuk be, elég naiv dolog beleképzelni egy induló kapcsolatba, hogy "majd csak változtat rajta". Én így vagyok a hosszú hajjal is amúgy, sok esetben nem tudom eldönteni, hogy ez most adományozásra készül, vagy elvesztett fogadás, vagy az illető nemes egyszerűséggel leszarja, esetleg kifejezetten tetszik magán a hosszú haj. És ha ez így van, mit csinálsz vele? Megváltoztatni nem fogod, nem is célszerű. Ahhoz meg, hogy kiderítsd, mi van a hátterében, meg egyáltalán, mikor lesz már vége, beszélnetek kell. Viszont ilyen alapon mindenkivel beszélgethetnél a végtelenségig, és adhatnál bárkinek esélyt, mert hátha, csak a világ nem így működik, az ember az után megy általában, aki első ránézésre is elfogadható számára. Valahol nagyon is jogosan.

Egészséges vagyok és jártam mozgássérült férfival. Eszméletlen volt, soha nem fogom elfelejteni. Sajnálom, hogy nem működött.

Mindenkinek van mire fogni azt, hogy nem sikerülnek a kapcsolatai. Amíg ebbe kapaszkodsz, addig pajzsként tartod magad előtt. Ő is úgy ismert meg, mint akárki más, odajött és karizmatikus volt, megtetszett az önbizalma és a kisugárzása és ennyi.

Fogyatékkal élünk mind, legfeljebb a külső szemlélő számára nem látszik.

A szenvedélybetegségek, az erőszakos-agresszív közegben felnövő gyerekek mentális egészsége és majdani szülővé válása, a boldogtalan házasságok, mind mind fogyatékok. És lehetne més sorolni.

A páromnak a lábaival volt egy komoly problémája (GBS), most 10 évvel később kb nulla izom van a lábain és sántít (de tud járni bot meg minden nélkül)....

Nem volt különösebb problémája sose, Előttem is volt már 2 barátnője, meg velem is összejött (és imádom pont ilyennek), előttem azért volt egyedül egy 2-3 évig mert nem találkozott olyannal aki különösebben érdekelte volna.

Annyi a titka, hogy ő totálisan elfogadta magát így, nem nyafog, nem búslakodik, nincsenek komplexusai - ő maga is belátja, hogy ha olyan lenne, akkor nem kellene senkinek, és jogosan. Így meg egy imádnivaló ember, aki mellesleg biceg (ami szerintem tök aranyos és pozitív.

Az egyetlen ami "zavar" benne, hogy aggódok a térde miatt, hogy a természetellenes mozgás miatt elkopnak a porcai, de már járkálunk orvoshoz, hogy mit lehetne tenni hogy ezt megelőzzük... Mást nem tudok felidézni, ami rossz lenne ebben a helyzetben. Valahogy ez az egész hozzá tartozik, nem tudnám másképp elképzelni, így szerettem bele.

Hogy ismert meg: Baráti társaságban. Már eleinte is tetszett, de lebeszéltem magam róla, azt hittem esélytelen hogy érdekeljem. Utólag megtudtam, hogy ő pontosan ugyanezt érezte irántam, így olyan másfél évig csak haverok voltunk, ha meg kettesben maradtunk véletlenül, akkor zavarunkban mindketten kukán hallgattunk csak, mert "féltünk" egymástól. :D ha ott voltak a többiek, akkor mindig egymás mellett ültünk és poén szintjén nagy volt a szánk, hogy miket csinálnánk egymással, de mindketten azt hittük, hogy a másiknak ez tényleg csak haveri viccelődés, és nem akarna semmit igazából.

Aztán a másfél év kínlódás után, mikor egyszer egy baráti összejövetelen kettesben maradtunk, akkor megcsókolt, és onnantól már alakult a dolog magától.

Maximum úgy, ha emellé sok a pénze.

Szerinted ha egy teljesen egészséges átlagpasasnak is nullával egyenlőek az esélyei a párkeresésben, egy beteg férfinak mekkorák? Valahol túl a mínusz végtelenen...