Miért siránkoznak állandóan itt a fiúk, hogy milyen ritka a normális nő?

Nőként érdekelne engem:

Miért van az, hogy 2-3 naponta olvasok egy miért siránkoznak a férfiak, hogy nincsenek normális nők kérdést?

Miért látom hetente kiírva a hova lettek a normális férfiak kérdést?

Hogy lehet, hogy a hova lettek a normális nők kérdést csak 2 havonta látom? (Ennyire nem érdekelődnek már a hollétem miatt, ez felháborító :) )

Csak nekem nem jön ki a matek? Bennem van a hiba?

Őszintén érdekelne a véleményetek.

Eddig, úgy gondoltam, hogy ez csak nagy túlzás, amit itt a gyk-n előad néhány férfi, hogy milyen szörnyen viselkednek a nők és stb.

Veled értettem egyet és, hogy biztos csak a sikertelenségük vagy a túlzott elvárásaik mondatják ezt velük...

De a napokban olvasott kérdések alapján, szinte még én szégyellem magam, hogy nőnek születtem.

Valóban egyre kevesebb a normális nő és sok igazság van abban, amit itt próbálnak üzenni nekünk a férfiak.

Kicsit, magunkba kéne szállni lányok!

Szerintem kb. a teljes férfinépesség 5-10 %-a az, aki ha megfeszül, se talál társat a folyamatos negatív hozzáállásával, hisztis, sértett narcisztikus megnyilvánulásaival meg az eltúlzott igényeivel. Az ilyenek csapódnak le a gyakorin, és írják ki naponta ötször, hogy "a nőknek csak a pééééz köll, hö", meg "méééér nem jön össze velem egy átlagos nő se?" (és belinkelnek egy képet valami modellről, hogy szerintük olyan az átlagos nő.

Az efféle férfiak pontosan olyanok, mint azok a nők, akik büszkék a karrierjükre (harmadrangú aktatológatók valami multinál), a szépségükre (műhaj, műköröm, műszempilla), az emancipáltságukra (fel tudják vinni a boltban vásárolt hatos pakk ásványvizet a másodikra) - és ezért cserébe tökéletes, sportos, többdiplomás, izmos, családcentrikus, macsó álomférfit keresnek.

Az ilyen alakoknak csak azt tudnám mondani, hogy nem a pornókból és a romantikus komédiákból kellene szocializálódni. Irreális elvárásokkal vágtok neki a társkeresésnek, és ha nem jön össze az álomlovag/bombázó, kezdődik a sírás, a társadalom és a másik nem hibáztatása, etc... Pedig lehet, hogy egyszerűen a látásmódotokon kellene változtatni, hogy az álomképeken túl, a hús-vér emberekben is meglássátok a pozitívumokat.

Aki a klasszikus férfi-női szerepeket hímsovinizmusnak hívja, az gondolkodjon el azon, amikor otthon anyuka habzó szájjal kritizálja a férjét, miközben saját magától semmit nem képes megcsinálni. Ismeritek, mikor anyuka megy végig a bevásárlóközpontba és apuka viszi az összes cuccot utána. A sovinizmus nem kifejezetten férfi jellemvonás, a domináns emberek között gyakrabban előfordul, és ügyebár az tudja elkövetni aki irányító szerepben van.

Mint mondtam hiszek a klasszikus női férfi szerepben és a tudatos munkamegosztásban. Nálunk nincs párhuzamos munkavégzés, megbeszéljük ki mihez ért és onnantól kezdve az az ő feladata, ott ő a főnök, neki kell irányítania a másik felet ha segítségre van szüksége. Mielőtt még nekikezdünk valami nagyobb dolognak szívesen meghallgatom a véleményét, megbeszéljük a lehetőségeket, de a kivitelezésbe már nem szól bele csak ha valami komoly probléma merül fel.

Példaként ha párom megkérdezi milyen ételt szeretnék enni, akkor mindig feldob pár lehetőséget, miután kiválasztjuk már nem szólhatok bele, ha kér segítséget megcsinálom úgy ahogy tudom(ez krumplihámozásban,reszelésben, aprításban merül ki). Viszont ha megkér hogy szedjem le az összes függönyt vagy nézzem meg az elektromos kaput, akkor soha nem beszél bele, rám hagyja, bízunk egymás szakértelmében.

Sajnos manapság ez a ritka, a nők fellázadnak a klasszikus szerepek(beskatulyázás) ellen és férfias munkakörökben méretik meg magukat, buszsofőr(persze csak városban ahol nem kell kereket cserélni),burkoló,villanyszerelő, hegesztő és még sorolhatnám. Az egyik rokonom autószerelő suliban tanít és nemrég mondta, hogy van 3 lány is, régen volt erre példa. Mondjuk amíg ezek egyedi eseteknek számítanak, addig nem borul fel a világ rendje, de azért érdekes milyen irányba fejlődik világ.

Mondjuk nemrég újságolta egyik barátom, hogy a párja üzletébe férfi műkörmös dolgozik, pedikür-manikür is nagyon jól csinálja, hát erre nem tudtam mit mondani.

Szerintem az ember csak annyira várjon el "normális nőt", amennyire ő normális férfi.:) Szerintem sokan, akik itt elvárna egy "normális nőt", fogalmuk sincs arról, hogy az az ember mitől működik úgy, ahogy. A hűség alapelvárás egy kapcsolatban a legtöbbeknél, ahogy a jó szex is, vagy a megértés. Viszont úgy gondolom, hogy ez nem megy csak úgy. Ahhoz, hogy valaki mellett az ember el tudjon köteleződni, vonzónak tartsa és élvezze vele a szexet, vagy megértő legyen vele, neki is bőven tekintettel kell lenni a kedvesére, igényesnek lenni magára és igenis kitenni a lelkét annyira, amennyire akarja, hogy a másik tegye. Nem sok olyan működő kapcsolatot láttam még, ahol az igyekezet és az energiabefektetés nem volt közel azonos a két félnél.

És azt azért ne felejtsük el, hogy egy normális ember mit jelent az átlag definíciójában: kiegyensúlyozott, fizikailag és lelkileg egészséges, a jövőképe reális, az élete egy kerek egész. Ahhoz, hogy egy ember ne legyen egy csapongó, idegbeteg valaki, vagy tudjon haladni a céljai felé és építeni az életét, egyrészt rendben kell lennie az életének, másrészt sok energiát igényel mindez. Marad mellette ideje persze, de nem arra, hogy valaki elvegye tőle ezt az energiát a saját kiegyensúlyozatlanságával. Nagyon sokáig akartam én is normális férfit, ezzel az volt a baj, hogy az életem egy roncshalmaz volt, és tudat alatt csak azt akartam, hogy ő húzzon fel és tegyen normálissá, holott ez a feladat rám várt, bármennyire is vágytam normális társra. Egyszerűen azzal az életvitellel én kevés voltam az ő életébe. Ez annak, akinél rendben mennek a dolgok, teher. Persze, lehet, hogy két kiegyensúlyozott ember, ha összekerül, adódnak problémáik, és segítenek egymásnak a nehéz időkben. Ez tök természetes, de az nem, hogy valakitől azt várjuk, hogy egésszé tegye az életünket. Ez a mi feladatunk.

A másik, feljött itt mindenféle női meg férfi szerep... Elfelejtjük, hogy egy kapcsolatban manapság nem az megy, hogy asszonynak hosszú a lánc és menjen a konyhába. Mondom ezt úgy, hogy a rosszullét kerülget, ha arra kell gondolnom, hogy én hordom a nadrágot egy kapcsolatban, mert túl sokszor fordult elő.

Nálam ilyen enyém-tiéd biztos nem lenne. Nálam az az elvárás, hogy mindenből vegyük ki a részünket. Tehát ha valami elromlik, vagy át akarom pakolni a lakást, ügyes nő vagyok, meg tudom oldani. Ahogy gyereket is tudok fürdetni meg pelenkázni. Vagy bármit. És meg is csinálom. Ki nem állhatom, ha valaki önhatalmúan kiveszi a kezemből a munkát, mondván, hogy "az az ő része és ahhoz ő ért jobban". Nem! Hadd próbáljam meg én, ha egyedül lennék, akkor is meg kellene tanulnom, kereket is megtanultam cserélni és biztosítékot cserélni, ahogy főzni és vasalni is. Ha elbírok vele, és úgy érzem, arányaiban ugyanannyit dolgozunk a dolgokon és "ugyanannyira fáradunk el", hadd csináljam már én is azt, amit akarok! Viszont ha szükségem van segítségre, vagy arra, hogy valaki átvegye tőlem az adott munkát ideiglenesen, mert sokadika van, akkor elvárom, hogy ne kelljen emiatt befognom az édesapámtól kezdve a szomszédon át a legjobb barátomat, hanem legyen ott a párom és segítsen benne (nyilván ha nem ért hozzá, az más, most a mennyiségről beszélünk, nem a munka jellegéről, de egyébként ez is olyan, hogy tanuljuk már meg ellátni azokat a dolgokat elvégezni, amiért szingliként sem futkoshatnánk nyivákolva máshoz, hogy "jajhogykellcsinálni"). Tehát itt nem arról van szó, hogy én a nagy feminista akarok uralkodni. Sosem akartam.

Azért lett a kapcsolatban általában az a sztori vége, hogy én irányítottam, mert a másiknak lövése sem volt, hogyan kell nem elcseszni valamit(és nem azért, mert nem értett hozzá), vagy akkor beszállni a segítésbe, mikor kérem. És nem kell nagy dolgokra gondolni, de mikor valaki nem képes egy szállást lefoglalni egy hétvégi kiruccanásra és megtervezni, hogy mit akar csinálni alváson kívül, akkor igenis én fogom összeszedni a dolgokat és én oldom meg, mert akkor inkább legyen belőle valami és végig rohangálok, meg semmi meglepetésem nincs benne, minthogy ha én nem teszem, akkor nem lesz belőle semmi...

20N

"38" reagálva.....

Na pont erről beszéltem, hogy nehogy már nem tudsz valamit megcsinálni és bebizonyítod magadnak, hogy mégis. Ezzel a saját lelkedet ápolod, miközben a hatékonyság a béka feneke alatt van, nincs megfelelő rutinod, nincs megfelelő szerszámod hozzá és egy csomó időt elpazarolsz feleslegesen. Te is leírod, hogy a kapcsolatban te viselted a nadrágot,mert a partnereid nem voltak képesek megfelelően ellátni azokat a feladatokat amiket rájuk bíztál, így kénytelen voltál kezedbe venni az irányítást, vagyis te voltál a férfi szerepben.

Ezt is el tudom fogadni, de ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy mikor párt választottál az fel sem merült benned, hogy ha a párod (aki egy villanykörtét sem tud kicserélni magától) vajon mire alkalmas?

Vannak olyan férfiak akik ilyenkor azt mondják, hogy bizony keresek annyi pénzt programozással, hogy nekem ne kelljen fizikai munkát végeznem, kihívom a megfelelő szakembert és jó napot. Ők azok akik csak úgy mennek nyaralni, hogy minimum 4 csillagos szálloda és mindenképpen legyen net, nehogy sátrat kelljen állítani, esetleg tüzet gyújtani. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, ha egy ilyen férfinak lesz egy fiú gyerekük ezt fogja eltanulni, és a gyerekeinek tovább adni?

Pontosan ugyanezt a hatást fejti ki a sok csonka családban apa nélkül felnövő fiú, nincs semmi apaképe, nem tanítja meg senki azokra a dolgokra amit egy apa szokott továbbadni a fiának és amit ő is az apjától tanult, megszakad a tudás, nem öröklődik, nem férfiasan viselkedik, van helyette számítógép és konyhatündérkedés.

Előbb húzd ki a fenekedből a fejed, kedves utolsó.:) Egy valamire való ember igenis legyen képes ellátni az alap ház körüli dolgokat. Nevetséges, mikor egy nő nem tud megjavítani valamit magától (édesanyám is meg tudta a kisebb gépeket szerelni és édesapám is), ahogy az is, ha egy férfi csak rakosgatja a gyereket, ha sír. Ez alapműveltség. Pontosan úgy, mint a megfelelő hőfok beállítása mosásnál és az apróbb foszlások megvarrása. Ha valakinek kiveszik a kezéből a munkát, soha sem fogja tudni megcsinálni, mert esélyt sem adnak rá, hogy kipróbálja. Egyedül csak és csak abba nem osztozunk így, ami a páromnak vagy nekem a szakmája, ahhoz ért. Vagy amit évek óta űz, mint hobbit. Édesanyám női szabó, ruhát nyilván nem édesapám készített nekem emiatt, meg a függönyöket sem ő varrta fel. De egy gombot fel tudott varrni és nem vonyított egyből anyám után. Édesapám meg belsőépítész. Ennek ellenére édesanyám csempézte ki a fürdőszobát, mert szerette volna csinálni és örömét lelte benne. És megkérte édesapámat, aki akkoriban nagyon sokat utazott és nagyon sok munkája volt, hogy magyarázza el, mi kell hozzá és hogy kell, és addig befejezi ő. Nem értem, hogy miért kell egy életképtelen szardarabnak nézni valakit, hogy "úgyis csak elcseszi, nem ért az hozzá". És? Az életünk múlik rajta? Átadásra készül? Megrendelésre? Nem! Akkor meg mi a jó istenért nem lehet egymást kicsit tanítgatni és esélyt adni rá, hogy ő is megpróbálja, ha szeretné? Én sem csinálnám meg a párom helyett az adott dolgot, amihez lehet, hogy én jobban értek, hanem odahívnám és elmagyaráznám neki, hogy kell, hogyha legközelebb nem leszek ott, vagy dolgom lesz, számíthassak rá.

Nem mellesleg, én is olyan munkát fogok végezni, amiben nem sok piszok kerül a körmöm alá. És igenis ha nyaralni megyek, és megtehetem, néha bevállalok egy puccos hotelt. Ugyanakkor kényeskedés nélkül szívesen túrázok, ügyeskedem, vevő vagyok a koszolósabb dolgokra is, a favágástól a tűzgyújtáson át az esőben sátrazásig, mert annak is megvan a maga élménye, meg egy luxushotelnek is. Attól még, hogy valaki valamit jobban preferál, nem jelenti azt, hogy nem alkalmas valami másra is, vagy ne lenne benne abban is, csak ha a magadfajta felfogású idióták meg sem adják neki rá a lehetőséget, hogy feszegesse a saját határait, hanem egyből kiselejtezik, akkor benne fog ragadni örökre a konfortzónába egy ilyen "megmondomholahelyed" ember mellett. Egyébként meg teljesen más lesz egy ember, ha szülő lesz, de gondolom nemhogy nincs gyereked, nem nagyon vagy otthon a témában, úgy alapból. Az ember szülőként képes élni a második gyerekkorát és ha a mindennapokban nem is szokott csirkekopasztáshoz meg fafaragáshoz, le fog ülni a kisfiával/kislányával és el fog vele bütykölni, és hagyni fogja, hogy a gyerek nyakig összedzsuvázza, vagy elrontson dolgokat. Épp ezt kellene hagyni egy kapcsolatban is: hogy a másik próbálkozzon, ismerkedjen számára ismeretlen dolgokkal, tapasztaljon és próbálgassa, miben jó. Páros lábbal rúgnám ki, aki elkezdene okoskodni, és megszabni, hogy mihez értsek és mihez ne. A tanulás meg sosem lesz időpazarlás, mert mint mondtam, nem határidős munka, mint amit az ember a hivatásában kell, hogy műveljen.

Ha pedig figyelmesen elolvastad volna, amit írtam, leesett volna, hogy nem az volt a gond közöttünk, hogy az illetőnek nem voltak meg a megfelelő képességei arra, hogy egy feladatot elintézzen, hanem az, hogy elkényelmesedett mellettem. Emelem kalapom, aki élete első komoly kapcsolatába gyakorlott emberként vág, és villanykörtével megy randira, meg ráparancsol a kedvesre, ha valamiben elkényelmesedne. Én jót akartam, közös jót, akkor is, ha ez részemről járt több energiával. Akkor nem működött, pont. Legközelebb ilyen nem lesz, és nem fogom elnézni, hogy valaki átadja nekem a feladatot, mert már olyan randira sem megyek el, ahol a felét nekem kell megszerveznem és kitalálnom, hogy hova menjünk és mit csináljunk, holott ő hívott el.

Ugyanazt tudom mondani, szívesen beleteszem a véleményem a dolgokba és a jelenlétem is. És sok dolgot szívesen választok önszántamból, mert nekem az úgy jó. Nekem csak arra kell a másik, hogy megadja azt a szabadságot, hogy ha nem bírom, vagy alkalomadtán nem akarom csinálni, akkor is tudjam valakire bízni, elvégre is, egy csapat vagyunk. Visszatérve a nyaraláshoz, szívesen megszervezem, nem arról van szó. De ott csúszott félre az a dolog is, hogy én igyekeztem őt meglepni egy ilyennel és segíteni neki, ő meg úgy gondolta, hogy ez a női kreativitás, aztán csináljam én. De ez nyilván az én bajom, én igenis igénylem és kérem is, hogy néha valaki mondja meg, ahogy én szoktam, hogy "most ide megyünk és ezt fogjuk csinálni, ha nem tetszik, akkor úgy is szólsz", és nem a nyávogás megy, hogy "mmmááááh, nekem mindegy, ahogy gondolod, majd megbeszéljük..." Nekem is kell a meglepetés, az udvarlás és a lenyűgözés, hiába szeretem adni. Ennyi.