Pszichopata az exem?

Véletlenül ismerkedtünk meg neten, és mivel úgy éreztem, sok bennünk a közös, egyre többet beszélgettünk. Elmondta, imád olvasni, a zenei ízlésünk egyezett, tetszett neki a kedvenc filmem is (nem átlagos az ízlésem, már az is meglepett, megnézte).

Pár hét után személyesen is találkoztunk.

Szép nő vagyok, mindig is voltak udvarlóim, bár nem éppen a hozzá hasonló típusú férfiak közül. Számomra valahogy túl mesterkélt volt, túl tökéletes. A spontánabb kicsit „szerencsétlenebb” típusú férfiakat (elnézést, nem tudom konkrétabban kifejezni) szeretem, de mivel mindezek ellenére kedves volt, figyelmes, lett második alkalom is, majd kis idő elteltével alkalmam volt néhány napot a lakásán tölteni.

Ekkor kezdtem először gyanakodni, nem minden olyan, amilyennek előadja.

Mindig kedves volt velem, dicsért, de olyan üresnek hatott tőle minden. Mindig a szemembe nézett, ha hozzám beszélt, de olyan volt, mintha gondolatban teljesen máshol lenne, túlnézne rajtam.

Elsőre arra gondoltam, csak búfelejtőnek vagyok jó, és más nőre gondol, amikor hozzám/rólam beszél.

Sokszor kaptam rajta, hogy nem azt mondja, amire gondol. Például megdicsérte a ruhám, hajam, akármim, de valahogy éreztem, hogy nem őszinte.

Ha elkezdtünk valami komolyabbról beszélgetni, csak hümmögött, mindenre rámondta, hogy ´szerintem is´, de érdemben hozzászólni nem tudott volna. Holott előzőleg azt állította, imádja ezt a témkört, korszakot, művészti ágazatot, akármit.

Idővel már megérzeztem, mikor hazudik, holott önmagát mindenkinél jobb emberismerőnek tartotta. Ha rajtakaptam, elkezdett velem veszekedni, kiforgatta a szavaim, hogy a végén még én voltam az, aki őt bántja.

Számonkért, hogy merek kiabálni vele a saját lakásában, és hogy merem nem hagyni magam lelkileg bántani.

A végén már olyanokat hallottam tőle, hogy reméli, megölöm magam, akkor volt értelme az egésznek. Természetesen közöltem vele, ő lenne a világon az utolsó, akinek a sértései miatt valaha is rosszul érezném magam. Állandóan bántott, a végén már minden voltam, de ha én bántottam meg, ment a nyüszítés, hogy aljas vagyok. 2 nap elteltével már úgy veszekedtünk, mint a 25 éves rossz házasok.

A szex sem volt jó vele. Csak nézni szeretett, mert szerinte nagyon jó testem van (én is elégedett vagyok magammal egyébként).

Rendszeresen felizgatott, majd otthagyott, hogy van neki jobb dolga is. Azzal az egy alkalommal, amikor végül hajlandó volt lefeküdni velem, állandóan irányítani akart, csak az lehetett, és csak úgy, ahogy neki jó. Amikor megmondtam, hát, én nem fogok könyörögni a szexért, más a két kezét összetenné a helyében, de elintézte annyival, hogy ő ezzel tisztában van.

A végén összeszedtem a cuccom, és elköszönés, magyarázat nélkül otthagytam, maradjon magának, nekem ez nem kell.

Egyszer beszéltünk utána, akkor mondta, szerelmes az exébe, aki milliószor jobb/szebb/anyámkínja nálam. Kívántam neki sok boldogságot, aztán telefonszámot, fb profilt, miegymást cseréltem, mert utána még keresni próbált párszor. Imerősön keresztül üzente, hogy boldog az exével, stb.

Egy évig csend volt felőle, majd véletlenül összefutottam egy közös ismerőssel, az mondta, hogy a srác azóta már mindenkinél érdeklődött felőlem, mi van velem, jól vagyok-e. Mondtam, persze, miért ne lennék jól.

A csaj végül elmondta neki, hol dolgozom (ott látott), erre ő meg bejött. És láthatóan sértette, hogy ignoráltam.

Mi a jó fenének járkál utánam, ha az exével minden rózsaszín, és tudja, hogy nem kérek belőle?

23N, 23F