Hogyan tudnék végre megismerni valakit? Hogyan tudnám előremozdítani a szerencsémet párkapcsolat terén?

13 éves voltam, mikor először beleszerettem valakibe, egyik legjobb barátnőm bátyjába. Jóban voltam vele. 2 évre rá, 15 évesen bevallottam neki levélben, de visszautasított, amit már előre tudtam sajnos. A levél megírásakor még nem tudtam, de pár nappal utána már tudtam, vissza fog utasítani.

17 évesen lettem újra szerelmes, egy kollégaszerűségembe. De ez már végképp plátói volt, értelme sem lett volna bevallani. Pedig nagyon erősen hatott rám, gyakorlatilag képtelen voltam a szemébe nézni. Azért nem lett volna értelme bevallani neki, mert még csak azt sem tudnám mondani, hogy barátias viszony lett volna köztünk. Szimplán csak együtt dolgoztunk, és nem utáltuk egymást, de semmi több.

Most 21 éves vagyok, augusztusban 22.

Mindketten nagyon helyesek voltak, de egész más típusok. Az első macis alkat, göndör barna hajjal. A másik magas és vékony, rövid szőke hajjal. Ma már az első srác nem is tetszik... Sokat változott az ízlésem, meg ő is felnőtt és változott.

Sajnos azt tapasztalom, hogy csak azok a férfiak keltik fel úgy az érdeklődésemet, hogy akár gyengéd érzelmeket is tudnék táplálni feléjük, akik jól néznek ki. Ha ez nincs meg, hiába aranyos egy fiú, válik teljesen szimpatikussá, lesz jó barát, nem tekintek rá úgy, hogy össze akarjak vele jönni. Nem szeretek bele. Nem mozdít meg bennem semmit, nem hat rám. Egyszerűen a külső elengedhetetlen számomra. Kell, hogy vonzó legyen, hogy jól nézzen ki, jobban mint az átlag. A belső ugyanúgy fontos nekem, sosem jönnék össze olyannal aki bunkózik, nem tisztel, nem hűséges, nem becsületes.

Vallásos vagyok amúgy, és apám nyomán kialakultak bennem személyiségi elvárások, látom hogy bánik anyukámmal, látom hogy dolgos, tisztességes. (Sőt egy súlyos rákbetegséget is legyőzött, amire azt mondták az orvosok, valószínűleg elviszi, mivel ritka, és agresszív fajta volt, ráadásul túl későn lett diagnosztizálva. Nagyon nehéz 1 év volt mire eltűnt a szervezetéből, azóta évek óta tiszta. Mondjuk ez nem tom hogy jön ide, de szeretem elmondani.)

Ezzel csak azt akartam, mondani, a belső fontos. Mert az emberek gyakran azt hiszik, ha valakinek fontos a külső, annak csak az a fontos, és bármilyen link, bulizós férfival/nővel összejön az ember, ha jól néz ki. Pedig nem.

Béna szövegnek tűnik, de kívántam már azt, bár beleszeretnék ebbe vagy abba a barátomba, mert látom milyen ember, és tudom, a barátnője nagyon jól járna vele. De nem érzek semmi olyat sajnos, ami miatt össze tudnék vele jönni.

Amúgy ha nem volt eddig egyértelmű, szűz is vagyok. Egyetemista, de hamarosan végzek, és tanárnéni leszek. Még csókolózni sem csókolóztam soha.

A külsőm az olyan, hogy vannak szép jegyeim, de azért sok minden lehetne jobb. Pl. kicsit el vagyok hízva. Nem vagyok nagyon kövér, de már kicsiként is mindig én voltam az ügyeletes duci gyerek, és ez azóta is így van, csak már a duci felnőtt vagyok. Pedig ugyanannyit eszek mint a tesóim, de ők mind vékonyak, szóval az első gyerek viszi a terhet. Tudom hogy a duci nők is sok férfinek tetszenek, de azt hiszem, nem azoknak, akik nekem tetszenek. Kicsit az arcomon is lehetne javítani, szeplős vagyok, enyhén pattis, szemüveges. De pl. nagyon szép zöld macskaszemem van. Nagyon hosszú, hullámos barna hajam, fehér bőröm. Odafigyelek az öltözködésemre, de a mai divatot nem követem. És nincs testszagom, szájszagom, ilyesmi. A fogaim is jók.

Hát, igazából már nagyon szeretnék egy barátot. Már évek óta nagyon szeretnék. Úgy szeretném megtapasztalni, milyen az. Úgy szeretnék egy férfit, aki az enyém, és én az övé. Aki kiváltja belőlem azokat a jó érzéseket, és bármikor hozzá bújhatok, megcsókolhatom.

Lehet túl hosszú lesz, de még van mondandóm, remélem azért lesz, aki elolvassa. :)

Van egy nagyon jó barátnőm, még általános suliból. Nagyon későn érő típus volt, minden tekintetben. Lelkiekben kicsit még mindig bolondos, de az már a személyisége része. :) Már végzősek voltunk a gimiben (ugyanaz a suli, külön tagozat), mikor meg-megjegyezte, milyen lenne a párja, kíváncsi, meg elkezdett nyitott lenni arra, hogy megismerjen valakit. Egy év sem kellett hozzá, hogy megismerje és összejöjjön a barátjával. Nem sokkal érettségi után. Méghozzá nem is akármilyen férfi a barátja. Tudjátok, nagyon ritkán ismerek meg olyan embert, aki tetszik, mert külsőre és belsőre is bejön, szimpatikus. A barátnőm barátja, ezért sosem gondolnék rá úgy, sosem akarnék tőle semmit, de szinte biztos vagyok benne, ha máshonnan ismerném a srácot, ő lenne a harmadik szerelmem az első kettő után. Jól néz ki, helyes, férfias, magas, vonzó, belsőre is nagyon figyelmes, gondoskodó, felelősségteljes, kedves. És néha, ha ebbe belegondolok, alig tudom felfogni. Hogy van akkora pech mint az enyém, és akkora mázli, mint az övé. Összetenném a két kezem egy olyan barátért, mint az övé. Lassan két éve együtt lesznek. Nagyon örülök neki, jó helyen van a barátnőm. Emlékszem, amikor extázisban ujjongva mesélte, amikor először csókolóztak. Arra is emlékszem, amikor csendesen megvallotta, előző éjjel elveszítette szüzességét amikor elutaztak. Vagy amikor először találkozott vele, az első randi. Emlékszem, hogyan áradozott, hogy olyan erős, magas, férfias, vonzó, olyan jó az illata, csupa nagybetűvel írta, teljes extázisban szintén. Aztán telefonon is elmondta mindezt. Úgy szeretném mindezt átélni. Annyira más az élet, ha az embernek van barátja.

Szerintetek meddig kell még várnom, mire végre találok valakit, vagy míg valaki végre megtalál engem? Vagy hogyan tudnám elősegíteni, hogy ez végre megtörténjen?