Valóban ha egy lúzer csúnya férfi tenne azért hogy barátnője legyen és nem csak sir akkor viszonylag könnyen összejönne méh nekik is egy csinosabb barátnő?

Van amiben igazuk van, van amiben nincs.

Igazuk van abban, hogy rengeteg nőgyűlölő, siránkozó embert termel ki a magány, olvass csak bele, hogy milyen véleményük van azokról, akiket valójában meg akarnak szerezni (hülyék, pénzéhesek, 3.14ák, lenézőek, etc). Ilyen ember senkinek sem kell, nem csak férfiből, de nőből sem, és nem csak párkapcsolatra, de még havernak sem.

Nincs igazuk abban, hogy csak akarni kell. Lassan 2 éve vagyok egyedül, mikor szakítottunk, akkor próbáltam kijavítani a hibáimat, amik a szakításhoz vezettek, figyelek (és már előtte is figyeltem) az öltözködésemre, arra, hogy ne legyek szedett-vedett, etc. Nem gondolom, hogy tökéletes férfi vagyok, ahogy azt sem, hogy a tökéletes, hibátlan nőt próbálnám felcsípni, azt viszont gondolom, hogy alapjában véve nincs velem gond minden hibám ellenére.

Mégis az utolsó szakításom óta eltelt időben még egy ócska második randi sem jött össze, és még az is nagyon ritka, hogy az elsőt sikerül. Pedig nem lettem megkeseredett nőgyűlölő, nem gondolom, hogy mindenért más a hibás, és nekem semmit nem kellene tennem.

Sem viszonylag könnyen, sem csinosabb barátnő :). Ne hidd el a tündérmeséket. A csinos barátnő nem "jár" alanyi jogon.

De egyáltalán mi az, hogy tenne érte? Sportol, önbizalmat szerez, felépíti a személyiségét? Mert ezek után lehet barátnője, viszont akkor már az eredeti "lúzer csúnya férfi" jelző nem érvényes rá.

Ha a férfi aki szerencsétlen és változtatni akar először ne ugorjon fejest a változásba hanem ismerje meg saját magát mert sokan erre sem képesek, javítsa ki a hibáit ha kell kérje ki mások véleményét és aszerint tegyen. Aztán ha mind ez megvan akkor lehet ismerkedni. Persze ettől független alakulhat úgy az élete hogy nulla változtatással is összejöhet egy csinos nőcskével ha éppen olyan helyen van megfelelő időben és a helyzet is úgy adja akkor összejöhet neki egy csinos nő is akár vagy olyan akit menet közben szeret meg. Nekem van egy lúzer ismerősöm aki néha elvan szállva magától de egy utolsó szerencsétlen mégis egy csinos kis barátnője van. Neki úgy jött össze hogy egyszerűen jókor volt jó helyen elkezdett beszélgetni a csajszival aztán végül elég jóban lettek és így az élet össze is hozta őket, sőt már közös gyerekük is van látni rajtuk hogy szeretik is egymást és a srác nem igazán változott meg se külsőre se belsőre, viszont sokkal felelősségteljesebb és mindig tudatosan dönt el akármit, és régen is ilyen volt egyébként.

Olyan férfit is ismerek aki jó kiállású, sportos, vagány ember, mégsincs neki barátnője pontosan azért mert felelőtlen és hanyag a hozzá állása meg hát igazából nagyon lusta ember. pedig sok lány megnézi őt az utcán é a lányok mennek oda hozzá, és a srácnak tetszik a dolog meg ő nyitott is a kapcsolatra, de amikor jobban megismerik akkor elmegy tőlük a kedve. Alkalmi szexkapcsolat mindig összejön neki de hosszútávon egy nő sem akar tőle semmit. Pontosan azért mert lusta, dolgozni sem nagyon akar normális állandó munkahelye nincs is. Okos ember és tanulhatna mert tud valamit de sosem fejez be semmit mert túl lusta. Érettségit is csak azért tette le, mert már sokan csesztették miatta.

@2

Fontos, igen. Nem nagyok az igényeim, egy molettebb, de szép arcú, igényes nőt probléma nélkül el tudnék képzelni magam mellett. Viszont bemásolom egy másik kérdésre adott válaszom egy részletét, ami ide vonatkozik.

"[...]Ha nagyon akarnám, nekem is lenne barátnőm. Itt a Gyakorin beszéltem ugyanis egy lánnyal, akinek igazából már bárki jó lenne, csak legyen. Nem is csodálom: extrém kövér, igénytelen, fogai huszonéves korára nem igazán maradtak, és csak úgy extraként még buta is és nem érdekli semmi. Egyetlen minimális pozitívuma, hogy kedves (aminek nem mintha nem kéne alapnak lennie). Ha nagyon akarnék, kezdhetnék vele, de talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy inkább maradok egyedül, mert van nálam is egy szint."

Na, hát ilyenkor szerintem okkal és joggal mondom azt, hogy nem, erre nincs szükségem és ilyenkor jön a képbe a csinosság, mint kritérium... amit egyébként szerintem sokan tévesen használnak, mert ha magamból indulok ki, akkor itt nem is arról van szó, hogy legyen fitnesses a csaj (mondjuk a fitnessesektől az ég óvjon meg inkább :D ), hanem hogy legyen igényes: bizony sminkeljen, ha neki szüksége van rá - mert ne legyenek illúzióink, van, akin rengeteget dob, öltözzön normálisan, és azért ne legyen BMI-indexe 33-as.

Különben meg én fogytam 10 kilót tavaly, majd vártam a csodát én is (ez majdnem az összes fölösleg rajtam, nem egy mázsán felüli földibálnát kell elképzelni), ami nem jött. Semmi nem változott. Tettem érte, és ugyanúgy a markom maradt szexuális élményként, illetve a netes fórumok kommunikációként, mint amikor még "kövér" voltam. Pontosabban már megint "kövér" vagyok, mert azóta nem foglalkoztam az étkezésemmel és vissza is híztam mindent.

(Mondjuk ez csak a külső, számomra ugyanennyit számítanának a szellemi értékek is (nem "lelki", azaz morális, hanem kifejezetten az intelligenciát vagy bármilyen téren műveltséget érintve), mert én szeretek filozofálgatni, merengeni és kritikát alkotni dolgokról. A kérdés szempontjából mindenesetre irreleváns, itt csak a külsőről volt szó.)

A változás időigényes, fájdalmas és megterhelő. Mikor minden bizonyosságod porig kell rombolni és újra felépíteni magadban... Az eredmény. És az az, ami a legkényelmetlenebb dolog és amit a legtöbb ember "önvédelemből" be sem vállal. Cserébe megéri és egy jó párkapcsolat a legkevesebb pozitív dolog, ami vele jár, inkább egy jobb, eredményesebb élet. Azzal, hogy valaki rondának, meg lúzernek tartja magát, lemond az élete feléről minimum. Lemond a lehetőségről, hogy bármilyen lehessen, mert miért ne lehetne bármilyen? Kinek van joga belepofázni, hogy ne érje el ezt vagy azt vagy amazt? Senki másnak rajta kívül.

Magamról nem sztoriznék, mert ez nem rólam szól, az egész gyerekkorom gúnyolásból, középszerűségből, visszahúzódósságból és minden olyanból állt, amitől azt éreztem, hogy ez nem az én életem és vannak a menők, illetve vagyok én. Vannak azok, akiknek eredendően bejött az élet és vagyok én, a szerencsétlen. Aztán addig-addig menekültem a probléma elől és akartam elfogadni a nyomorúságom változtaatható részét, amíg össze nem törtem. De úgy mélységesen. És onnantól indult a lavina, a fogyással, az edzéssel, normális étrend, ébresztők halomszám, hogy mit mikor, kismérleg, rengeteg könyv és más anyag, fórumok, minden, ami rendelkezésemre állt. És bárkinek mesélem, mintha nem akarná elhinni, ami némileg hízelgő, némileg meg rosszul is esik, mert most is mondogatják, hogy "neked könnyű, te jó nő vagy, te már az oviban is hercegnőset játszottál a menő lányokkal". Nem. Átkozottul nem. Mindenemért, amim van, kívül-belül, megküzdöttem. Van, aki talán komplett eszköztárral születik az életre és ösztönösen ráérez, de kevés az ilyen. Nőnek és férfinek lenni is többszintű dolog, ebből a biológia csak az első szint. Társadalmi (gender) szinten viszont úgy gondolom, meg kell tanulnunk nőnek/férfinek, de végső soron embernek lenni, pont, ahogy az illemet tanítják a szüleink kicsi korunkban. Azt is ellessük, vagy kapunk direkt utasítást, hogy mit szabad és mit nem. Ez is ilyen, csak jó referenciának kell lennie. És alapjaiban meghatároz minket, épp ezért érezzük magunkat bizonytalanul, már-már veszélyben, mikor ezen kell formálni. A fogalomról, hogy ki vagyok, milyen vagyok és mit várhatok az élettől és magamtól teljesen jogosan.