Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vannak itt igazán ronda emberek?
Most nem olyanokra gondolok, akiknek van egy-két kisebb szépséghibájuk, hanem akik tényleg bűnrondák, undorítóak, fájdalom rájuk nézni?
Nem ismerkedési szándékból írom ezt ki, csak érdekel, van-e itt ilyen sorstársam.
"de sosem làttam mèg igazán bűnronda pasit itt. Szerintem csak önbizalomhiányosak."
Nem tartom magam (bűn)rondának, van az arcomon egy testi hiba, ami sajnos fotón jobban kijön, mint az életben, de még ezzel együtt sem tartom magam annak.
Viszont mikor internetes párkeresésre adtam a fejem, akkor azt láttam, hogy jól elbeszélgetek valakivel, megvan a közös téma, a közös hullámhossz, a nő is lelkes, majd a fotó cserénél mintha elvágták volna az addigiakat, hirtelen "bocs, hagyjuk" fázis jön.
Figyelembe véve, hogy a testalkatommal tényleg semmi gond nincs, magas vagyok, és valamennyire sportos, így aztán nagyon nem tudom ezt másra fogni, mint az arcomra.
Persze, lehet azon filózni, hogy van e önbizalom hiányom (szerintem nincs, ahogy mondtam nem tartom magam olyannak, akivel a gyerekeket lehet ijesztgetni, de jóképűnek sem), de a visszajelzések alapján elég komoly probléma lenne velem, ha nem vonnám le a tanulságokat.
Na, itt vagyok én. Arcra normálisnak gondolom magam, egyesek szerint jóképű is vagyok, de testilag elképesztően undorító. Ez van, rosszabb is lehetne. :) Ettől még van párom, aki úgy szeret, ahogy vagyok. ^_^ Szóval nem spoánkodok minden szarért. Lusta is vagyok és az időm sem engedi, hogy sportoljak. (meg pl a testem is elég tropa állapotban van)
Az, hogy túlsúlyos vagyok, még oké lenne nekem, de az, hogy körte alakom van, azt mindennél elviselhetetlenebbnek tartom. Voltam már 40 kilóval kevesebb, de aztán a jelenlegi munkahelyemre kerültem, ahol egyfolytában ülök és szép lassan visszakúsztak a kilók.
26/F
Valószínűleg nincs, nagyon ritkán látok igazán ronda embert, akivel tényleg elbánt a természet (bár a legutóbbinak, akit láttam, pont volt barátnője :D).
Önbizalomhiány, negatív gondolkodásmód (ami sajnos kiül az arcra is), tanult tehetetlenség, depresszió, esetleg egyéb, enyhe mentális zavarok inkább jellemzőek lehetnek itt.
Vannak, annyira ronda vagyok, hogy még a guminőm is azt mondja, hogy maradjunk inkább barátok...
Sőt olyan is történt már, hogy nem tudtam lekéstem-e a buszom megkérdeztem egy lányt aki már 1 ideje ott állt, hogy "bocsi, nem láttad elment-e már az X busz ?" és az volt a válasz, hogy "bocsi van barátom" :DD 26/F
"Olyan buták vagytok skacok, de komolyan. Mikor értitek meg, hogy mindenkinek más a szép? Pont ti lesztek egyszer valakinek a legszebbek a világon, hiába mondják rátok mások, hogy nem előnyös a külsőtök. Nem a tömeg a véleménye számít, hanem egyetlen emberé, aki elfogad úgy titeket,ahogy vagytok."
Teljesen egyetértek Veled!
Volt már 2 nagyon hosszú kapcsolatom, és kb ugyanennyi rövidebb, tehát nem lehetetlen találnom valakit, akinek valami miatt bejövök (vagy azért, mert elfogadja az esztétikai hibáimat, vagy azért, mert nem is érdekli, megfogom mondjuk a humorommal, esetleg pont az ilyen típus az esete).
A probléma csak az, hogy az utolsó ilyen kapcsolatom véget ért. És ha 10 fotóküldésből 9-re azt a választ kapom, hogy "jaj, bocs, mégsem", akkor nagyon sok türelemre van szükség, hogy megtaláljam megint azt az egyet, akinek pont én fogok bejönni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!