Miért van, hogy a férfiak egy ellaposodott, vacak kapcsolatban is remekül elvannak, akár X évig is?

Azért, mert a férfiak gyerekkoruk óta azt tanulják, hogy nekik nem szabad foglalkozniuk az érzelmeikkel/problémájukkal, pláne nem szabad kimutatni azt, mert az a gyengeség jele, "egy férfi tűr" és társai. És nem várhatnak érte megértés sosem, sőt, kizárólag ellenséges hangnemet. Nézd meg, itt is egyből megtalálja a dühös nőkommandó azokat a kérdéseket, ahol férfi szemszögből mutat be valaki párkapcsolati problémákat. Egyből kapja a ledorongolást, hogy "nőj fel, kisfiú", "nem is vagy férfi, ha így nyafogsz", "nem vagyok az anyukád". Ez megy párkapcsolaton belül is sokszor.

Na, ezért van az, hogy a férfiak az érzelmek területén sokkal fejletlenebb eszközökkel rendelkeznek nagy átlagban, mint a nők.

Hallani azért nem hallasz, mert a férfiak nemigazán beszélnek az érzelmi oldalról. Ahogy azt te bölcsen ki is fejtetted. Ettől még van ilyen.

Másrészről pedig legtöbbször arról van szó, hogy a kapcsolatban optimális esetben mindkét félnek ugyanolyan szintű az elvárása érzelmek és egyéb terén. Az általad leírt példa azt mintázza, amikor a nőnek nincs igazán hobbija, amit szeret csinálni és le is köti. Mondjuk a focimeccs bámulást sem tekintem hobbinak, engem soha nem kötött le, de el tudom képzelni, hogy néhány embert tényleg érdekel. Ha a nő közben végez valami tevékenységet, amit szeret, akkor tök jól elvannak együtt.

Én leginkább azt vettem észre, hogy az a nő, akit "elárasztok" a törődéssel, szeretettel, érintéssel, beszélgetéssel, fogja magát és lelép egy olyannal, amilyet te ecseteltél. Mert nem tud férfiként tekinteni rám pl. ... :)

Ezt a mosást-főzést-vasalást sosem értettem. Amióta az eszemet tudom én végzem magamra, és nem is engedném másnak. Egyszerűen hiányozna ez a rutin, és élvezem, hogy "megszakadok" a mosógépbe pakolás 2,5 percétől a kiteregetés 7,3 percéig. Hetente. A főzést még csak-csak engedném másnak, de szeretem a finom ételeket, inkább magam készítem.

Összességében amit a főkérdésedben írsz, arról szól, hogy két össze nem illő ember került egy légtérbe. Egyik jobban eltűri ezt a helyzetet, másik kevésbé. Ettől még simán lehet, hogy a férfi megkapja máshonnan az érzelmeket, így tőled olyat nem is igényel...

Szerintem ez megint csak általánosítás, nekem több férfi ismerősöm van, aki most lépett ki egy kapcsolatból (egyenesen, semmi félrelépés nem volt benne), pont azért, amit leírtál. Szerintem sok értelmes, és érzelmileg érett férfi van, aki vágyik családra és tartalmas kapcsolatra, de őket nehezen látják meg mások, pedig nincsenek is olyan kevesen szerintem. Csak ők furák, mert őszinték és vállalják az érzéseiket. Ezt egy kislány nem tudja kezelni, ő megy az érzelmileg tuskó férfi karjaiba. Könnyű szidni a férfiakat, de a tőlük jövő őszinte és mély érzéseket ugyanúgy kéne tudni kezelni, nem csak elvárni szerintem.

N

Marha eccerű kérlek.

A férfi eleve arra van teremtve, hogy kedvezőtlen körülmények közt tevékenykedjen-éljen.

Míg a nő pont ennek ellentettje: a hímes tojás, amit mindenki óv.

Ennek következtében a férfiak tűrőképessége legendaszerű magasságokba is képes emelkedni, míg nőknél ez a magasság eleve inkább mélység (intolerancia).

Nnomost, amikor a házasság kényelmetlenné kezd válni, akkor a férfi még bőven röhög, amikor a nő már sziszeg, sípol és dudál.

Szóval naná, hogy a nő adja föl előbb.

"Miért van ez szerintetek, hogy a férfiaknak kvázi egy rossz kapcsolat is "jó"?"

Tisztázzuk, egy férfinek egy ilyen kapcsolat egyáltalán nem rossz. Sőt, egy férfinek épp az a rossz, ha állandóan beszélgetni kell értelmetlen dolgokról.

Ezt kéne megérteni, hogy nekünk, férfiaknak, legalábbis egy elég nagy részünknek nincs szükségünk ostoba beszélgetésekre a semmiről, sőt, kifejezetten irritál minket az ilyesmi. Mi pár perc alatt, néhány rövid mondatban meg tudunk beszélni mindent, amit akarunk.

Nem akarunk éjjel-nappal együtt lenni a párunkkal, alapvetően amire szükségünk van, az a rendszeres szex és kaja, bár ez nagyon nagy közhely, de igaz.

Szóval a legjobb lenne, ha nők felfognák, hogy ez nem azért van, mert nem szeretjük őket, hanem csak simán ilyenek vagyunk. A kapcsolat elején azért beszélgetünk többet, mert akkor még hallunk új információkat, de több év, és pláne már együttélés esetén gyakorlatilag szinte semmi új információt nem tudunk egymással közölni, a semmiről meg mi nem szoktunk beszélgetni.