Miért elterjedt vélekedés az, hogy egy szép külsejű ember sosem lehet önbizalomhiányos vagy elégedetlen magával?

Ez egy bődületes nagy hülyeség. Rengeteg szép nő és jóképű férfi szenved pl. gátlásosságtól, az önbizalom hiányától, félénkségtől és nehezen megy nekik az ismerkedés. Nőknél pedig mindenki ismeri a "csináljunk bolhából elefántot" típusú gondolkodást, amikor egy apró testi hiba miatt előszeretettel ostorozzák magukat, közben meg gyönyörűek és szexisek.

Az előző munkahelyemen volt egy kolléganőm, magas, vékony, hosszú, szőke hajú(csodaszép volt), és mindig kiengedve hordta a haját, mert kissé elállóak voltak a fülei. A haja alól mindig kikandikált a fülének a hegye, és nem tudott vele mit csinálni - nekem ez amúgy fel sem tűnt, csak egy beszélgetésünk alkalmával erre terelődött a szó, és felhívta rá a figyelmemet. Azt mondta, lófarokba kötve csak akkor szokta hordani, ha otthon van(egyedül élt), bárhova is ment el, kiengedte. Még kiengedett hajjal sem tetszett magának, de - ahogy ő fogalmazott - inkább a kevésbé rosszat választja. Mondhattál te pasiként neki bármilyen bókot, meg azt, hogy ezt az egészet fogd fel szexepilnek, ő egyszerűen ignorálta és elengedte a füle mellett. Egyszerűen hihetetlen, pedig szépségkirálynő-kategóriás hölgyről volt szó.

Sokszor mondják, hogy a szép nőktől a férfiak félnek. Pedig nem biztos, hogy az a nő is szépnek tartja magát, lehet, hogy csak te látod őt annak. Eléggé eltúlzottnak érzem azt a gondolkodást, ami itt a GYK-n is elterjedt, hogy ha szép vagy, szinte már piros szőnyegen lépkedhetsz bárhol, minden a tiéd, sosincs semmi gondod, nem ismered a kudarc fogalmát és királyként/királynőként éldegélsz, bárkit, bármit megkaphatsz. Sokszor nekik sincs önbizalmuk és közel sem látják magukat hibátlannak. A nők pedig különösen nagy kritikusai saját maguknak.

Mi a véleményetek erről?