Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Egy introvertált lány/nő vonzóbb?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy introvertált lány/nő vonzóbb?

Figyelt kérdés

Alapvetően én inkább visszahúzódó típus vagyok. A volt osztályomban (most ballagtam és érettségizem) eléggé ki voltam rekesztve. Persze megvolt a saját baráti köröm a suliban, olyan 6-7 lánnyal voltam barátságban, de valamiért csak a vicc tárgyai voltunk. Folyton kinevettek, teljesen leépült az önbizalmam a középiskolai éveim alatt. Fiúk felé se nyitottam, illetve felesleges is lett volna, mert nem tartoztam a menő lányok közé és a fiúknak ők kellettek. A fiúk is sokszor kinevettek egyébként. Tehát amolyan nyomi voltam és inkább már kerültem is az osztályt, csak a saját barátimmal foglalkoztam, amiatt még inkább elszigetelődtem. Tehát extrovált voltam.


Egyébként nem tudom, mi lehetett a kirekesztés oka, mert a külsőmmel sincs szerintem semmi gond, a jellememben sincsenek nagyobb defektek.


Azt tapasztaltam, hogy az introvertált lányok, akikben nincsenek ilyesmi gátak, mint bennem, hanem bátran oda tudnak menni a fiúkhoz és poénkodnak velük, mind elkeltek. Nekem meg majd marad a maradék?


Fiúk, mit gondoltok? Számotokra is szimpatikusabb egy olyan nő, aki nyitottabb, mármint nem fél pl kezdeményezni nálatok meg simán odamegy hozzátok?


19


2017. máj. 17. 13:47
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:

ez sok mindentől függ

maga a zárkózottság nem feltétlen előny vagy hátrány

én is eléggé otthonülős típus vagyok, így hasonló lány vonzó, de nem mindenki gondolja így...meg attól mert valaki zárkózottabb, még nem biztos, hogy vonzóbb, mint egy nyitottabb lány...


24F

2017. máj. 17. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
100%

fordítva a latin kifejezést.


Intovertált = visszahúzódó.


Nekem egy introvertált nő sokkal vonzóbb.

2017. máj. 17. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:

Uh bocsi, tényleg! :D


In - be, ex - ki. Jajj, hogy téveszthettem el! Nem tudom, valami rövidzárlat volt az agyamban.. :DDD

2017. máj. 17. 13:54
 4/16 anonim ***** válasza:
Igen, de leginkább azért, mert én is az vagyok. Nem is tudok mit kezdeni a "pörgős, bulis" emberekkel.
2017. máj. 17. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
Nagyon sokban hasonlítunk a leírtjaid alapján. Én azt vettem észre, hogy az ilyen típusú lányokat kevésbé keresik meg a pasik mint az extrovertáltakat(vagyis hát én eddig ezt tapasztaltam).Más milyen kisugárzása van egy extrovertáltnak meg egy introvertáltnak is. :/
2017. máj. 17. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:

En is introvertalt vagyok, ugyanakkor nem volt bajom a 'pasizassal' meg eddig a 25 evem alatt.


ugyanakkor az biztos,hogy mivel nehezebben nyilok meg,kellett hozzam turelem.

2017. máj. 17. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
100%
Engem vonzanak a visszahúzódó, félősebb lányok. A gond inkább az, hogy ilyen lányok nem járnak el sehová, így nehéz őket kifogni.
2017. máj. 17. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:

Azt akartad kérdezni, hogy egy extrovertált nő vonzóbb, ugye? :o

Csak mert leírással együtt nincs értelme egy kérdésnek.

"Azt tapasztaltam, hogy az introvertált lányok, akikben nincsenek ilyesmi gátak, mint bennem, hanem bátran oda tudnak menni a fiúkhoz és poénkodnak velük, mind elkeltek. Nekem meg majd marad a maradék? "

Amúgy nem tudom,te milyen pasit akarsz, de ha introvertált vagy, akkor úgysem éreznéd jól magad egy partyarccal. Az extrovertált lányok meg pont őket viszik el, mert nekik ugye a pörgés kell.


Nincs az, hogy marad a maradék, hanem az, hogy mindenki megtalálja a hozzá illő embert.


21/L

2017. máj. 17. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%
Kedves kérdező! én alapvetően extrovertált vagyok, és elméletileg a Te ellentéted, mert a suliban is "menő" csajokhoz tartoztam stb, ahogy te fogalmaztál. Két meglátásom lenne: a fiúk szerintem őszintén inkább introvertáltabb lányokat kedvelnek, csak az extrovertáltabb lányokkal könnyebb felvenni a fonalat, mert ők a nyitottabbak a kommunikációra. De sokszor a kifelé forduló lányok hirtelen túl sokat mutatnak magukból, amitől aztán később már nem lesznek eléggé vonzóak, érdekesek, illetve harsányak (magamról is beszélek), nagyszájúak, amitől szerintem egyáltalán nem lesznek vonzóak a fiúknak, inkább maradnak a barát.-zónában. Egy introvertált lány sokkal mélyebb, jobb kapcsolatokat tud kialakítani, ha mellette nincs önbizalomhiánya. De neked az van. Mélységesen mély önbizalomhiányod van, ami nem egyenlő az introvertáltsággal!! Bizony! Sajnos a hülye osztálytársaid, és a környezeted is hozzásegített ehhez, ahogy írtad is. Én mindig utáltam ezt a jelenséget, hogy voltak a gimis évek alatt olyan értékes lányok, és fiúk, akik meghúzták magukat, így ők is klikkesedtek, és ők voltak a mellőzöttebbek minden szempontból. És ez nem igazságos, mert egyáltalán nem jobb, vagy izgalmasabb emberek, mint a nyitottabbak. Én meg szerintem elüldözöm a pasikat a túlzott önbizalmammal illetve mióta ezt gondolom, igyekszem inkább visszafogni magam. Hajrá, szeresd magad (van eza közhely, de igaz), és más számára is vonzóbb leszel! képzeld el, hogy te mit szeretsz egy pasin? Mit értékelsz? És képzeld el, hogy neki mi tetszik rajtad?
2017. máj. 17. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
Én olyan is-is típus vagyok (ambivertált), a suliban nem voltam népszerű, de a pártalálással nem voltak gondjaim.
2017. máj. 17. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!