Egy 28-30 éves férfinak mennyi az a havi megtakarítás Magyarországon, amivel már megfelel a legtöbb nőnek?

A rizsát nem olvasom el, mivel úgyis tudom, hogy provokatív és szánalmas, a kérdésre válaszolok:

NINCS ILYEN!!! Mert:

1. van aki 25 éves koráig felsőoktatásban tanul

2. van, aki rossz helyre született

3. miért az anyagias csajoknál akarsz próbálkozni? miért hiszed azt, hogy csak a pénz a fontos az életben?

4. ha azt írom, hogy 5 millió, és ha neked nincs annyid, akkor most elkezded megásni a sírodat?

5. kérdés az, hogy mit dolgozol és hol

szóval eleve értelmetlen ez a sz..rság.

Szerinted éves számlatömbbel járnak a csajok randizni? Kikérik a földhivatalból a tulajdoni lapokat, hogy mennyi ingatlanod van, meg utána mennek a bankos ismerőshöz, hogy mennyi a megtakarításod?

Nem a pénzéhes ibancokat kéne normális nőnek tekinteni, hanem a tényleg normális, aranyos lányokat, na ők meg pont leszarják, hogy te 200-at, vagy 300-at keresel.

kit érdekel?

amelyik csaj megkérdezi első randin vagy ismerkedés első fázisában, hogy mennyit keresek, azt otthagyom köszönés nélkül!

Pénzhajhász r**ncokat meghagyom a pénzes felszínes gyökereknek!

Itt vagyok én, az első fekete bárány, aki fontosnak tartja a megtakarítást. :) Valamiből el kell indulni a közös életben és nem szerencsés, ha csak én tudok félretenni ennek érdekében. Nem mondanék összeget, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy ne tapsolja el minden jövedelmét, amint a kezébe kapja. Mutasson hajlandóságot arra, hogy menekülne ő is az albérletből.

Mérnökként dolgozó nő vagyok, magyar viszonylatban a koromhoz és munkatapasztalatomhoz képest viszonylag jó bérrel. A párom is mérnök, nagyjából én is sejtettem, hogy kb. hasonlóan keres, mint én.

Miért fontos ez nekem? Mert tanultam 6 évet a felsőoktatásban azért, hogy az lehessek aki. És ez most nem egy egós köcsög megnyilvánulás, hanem tényleg feláldoztam a húszas éveim felét arra, hogy tanuljak és jussak valamire. Azért tettem, hogy ne fájjon a fejem azért, hogy mit fogok enni hó végén, ne okozzon problémát beülni egy étterembe olykor, avagy kiugrani egy-egy városnéző hétvégére valahova külföldre, elmenni nyaralni, stb. Én ezt megtudom adni magamnak és baromira rossz érzés lenne, ha a párom miatt kellene ezen dolgokról lemondani. Nem szeretnék eltartani senkit és én sem szeretném, hogy eltartsanak, egyszerűen csak megszoktam egy életszínvonalat, amit szeretnék fenntartani és ez szerintem a legtöbb diplomás, dolgozó nővel így van. A kérdés csak az, hogy ki milyen életszínvonalat szokott meg, avagy kíván fenntartani, az mennyire reális és ebbe mekkora energiát kíván befektetni.

#6

én nem fröcsögök, csak simán nincs szükségem egy élősködő koloncra, aki még vissza is pofázik :)

Régen legalább ebben a fajta viszonyban volt valamiféle igazságosság, a férfiak eltartották a nőket, cserébe a nők adták a puncit és hallgass volt a nevük, amit a férfi mondott, az volt a diktátum, és kész.

Érdekes módon, ahogy írtad is, a feminizmus odáig nem jutott el, hogy a nők ne azt nézzék, hogy kin tudnak élősködni, ellenben már egyenrangú félként bele akarnak ugatni mindenbe.

Na és ez az, amit én viszont nem viselek el.

Ezért k***rvázok inkább, ott a pénzemért megkapom, amit akarok, és csak azt, amit akarok, nem kell elviselnem a sok idegileg kiborító női műsort, mint a "fájafejem", a "képzeldmitmeséltakolléganőm", a "miértvettélmármegintegyújhorgászbotot", a "merrevoltálmármeginttegnapeste", a "miértnemegyünkelvacsoráznimáregyet", és társaik.

De amúgy nem vagyok hímsoviniszta. Sőt, egyenrangúság-párti vagyok. Ha lesz egy olyan nő, aki pontosan annyit belead anyagilag a kapcsolatba, mint én, akkor attól majd el fogom viselni a női rigolyákat, annak majd lehet véleménye és lehet beleszólása a dolgokba, és tisztelni és becsülni fogom a véleményét.

De érdekes módon a nők nem nagyon igyekeznek, hogy kifizessék mindennek a felét, sőt, konkrétan megsértődnek ezen.

Viszont ha én fizetek, akkor én is diktálok. És ha nem tetszik, mehetnek a francba.