Többször olvastam már itt, hogy akik 25-30 éves korukban se találtak nőt és belátták, kár erőltetni, sokkal kiegyensúlyozottabban és stresszmentesebben élnek mióta abbahagyták a társkeresést. Ez tényleg igaz?

Egy darabig talán, de legtöbbjüknél egy ponton villámcsapás-szerűen jön majd a felismerés, hogy hopp, egyedül maradtak és görcsösen elkezdik keresni a kiutat. Ilyenkor képbe kerül az alkohol, a drogok, és úgy általában elindul egy züllési folyamat.

Szerintem képtelenség elnyomni magunkban a társ iránti vágyunkat, erre vagyunk kódolva. Szóval ha ismersz olyat, aki a fenti cipőben jár, csak kapargasd meg egy kicsit a felszínt, beszélgess el vele, és ki fog derülni, hogy csak kívül mosolyog, belül viszont valószínűleg ordít, csak nem mutatja ki.

Igen. Lehat már olvastad a kommentemet, én mikor 25 évesen abba hagytam a társkeresét, azóta nyugodtabb vagyok. Bár néha rám tör hogy jó lenne egy lánnyal őssze bújni, hülyéskedni. De hamar el tudom hessegetni a gondolatot.

Nekem az segített hogy valamennyire meg ismertem a nőket, hogy milyen férfiak kellenek nekik. Mivel én pont nem egy jópasi, macsó vagyok, ezért felesleges eröltetnem a dolgot.

Meg' tudod, a szingliségnek is vannak előnyei, pl nem kell mindenféle és sok elvárásnak megfelelni, nem kell mindig a toppon lenni, nem aggódsz hogy vajon mikor nyúlják le a kezedről a szerelmed... több pénzed marad..

Ezt hívják kognitív disszonancia redukciónak. Az ember szereti azt hinni, hogy ez a saját döntése.:) Részben az, de nem ilyen értelemben. Feladni valamit semmiképp sem megoldás, hanem kerülőút, az meg vissza fog csapni. Valamit lazán felfogni persze segít és igaz az is, hogy akkor mennek ezek a dolgok, ha az ember természetesen viselkedik és nem erőlteti. Ez viszont nem egyenlő ezzel a megfutamodós rinyával. Esküszöm, én szégyellem, hogy egy felnőtt emberbe ennyi optimizmus és összeszedettség sem szorult.

Szerintem aki 25-30 éves korában nem talál még mindig nőt, aligha a külsejével van baj, nagyon kevés esetben mondanám azt gondnak, sokkal inkább az önértékelés és a világszemlélet. Olvasgatom az ilyen kommenteket, nem szeretnék senkit megbántani, de amilyen nyavalygás meg önsajnáltatás megy... Kevés embert fognak meg azok is, akik visszahúzódóak, nemhogy azok, akik folyamatosan csak a negatív dolgokat tolják más arcába és mindenen pörögnek vagy mindent túlbonyolítanak és nem tudnak​ mit kezdeni egx társas helyzettel. Márpedig, ez elég jellemző, legalábbis itt. Jó hír, hogy fejleszthető a jó kiállás, csak előtte észre kellene vennie az embernek magát.

Igaz, nő vagyok, és soha nem kerestem párt. Nem is akarok. Nem tudom, ennek biztos van valami neve.

Szerintem nem mindenkinek kell társ. Vagy gyerek. Vagy kutya. Vagy kertesház. Mindenkinek más jön be.