30-as férfia, akik évek óta egyedül vannak! Ti hogyan készítitek fel magatokat a magányra, hogy nem lesz se pár, se gyerek (holott leggyakrabban ezt látni a 30-asoknál, hogy már van feleség, család), hogyan foglaljátok majd (és most) le magatokat?

A magány az vívódást jelent egy állapotban, hogy melyik a jobb: egyedül vagy valakivel. Aki egyedüllétről beszél, az viszont elfogadta, hogy ez van, nem érdekli már, hogy ki hiányzik neki.

Évek óta már erre számítottam, így természetesnek vélem a helyzetet, nem harcolok, hogy "legyen már mellettem valaki", mert 100%, hogy nem lesz.

Még van egy kis időm a 30ig, de közel vagyok hozzá, 28 vagyok. Próbálok az otthon körül minél több feladatot megtanulni és minél jobban megbecsülni azokat az emberkéket, akik szeretnek és elfogadnak engem. Járok edzőterembe, szeretek szabadidőmbe gitározni, a zene baromi sokat segít.

Megmondom őszintén, tartok a jövőtől emiatt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. De végképp nem tudom elképzelni, hogy legyen párom... és ez régen is ugyanígy volt mindig. Ha adódik, élni kell a lehetőségekkel, de tisztába vagyok vele: kevés lány tetszik igazán és én is kevés lánynak tetszem. Ha meg tetszik egy lány, nem tudok vele laza vagy beszédes lenni, hülyéskedni, emiatt inkább kerülöm az ilyen lehetőségeket. Komoly kapcsolatom sose volt, így tapasztalatom sincs benne. Viszont valahol ezt már elfogadtam, nem bánt annyira, mint régebben. Meg kell látni az életben lehetőleg így is a jót és a szépet.

Az, ha valaki egyedülálló, az nem nem hiszem, hogy rossz, csak magányos ne legyen az ember. Legyenek családtagok, barátok, akikkel tud az ember beszélgetni és olyan szabadidő-tevékenység, ami nincs időhöz kötve, de jól esik csinálni. Persze feladni sose szabad, bármikor eljöhet a nagy ő, de teljes mértékben el tudnám képzelni, hogy egyedülálló maradok.

Én még "csak" egy éve vagyok egyedül, és a gyereken kívül a kapcsolatok minden létező előnyét és hátrányát megtapasztaltam már az évek alatt, több nővel is, az utolsóval még gyereket is akartunk, meg házasságot, a gyerek meddőségi problémák miatt nem jött össze, a házasságnak pedig az időpontja is ki volt már tűzve, 2 hónappal előtte lépett le. Utólag már azt mondom, hogy szerencsére, rettenetes életünk lett volna, nem csak nekem, a nőnek is, meg a gyereknek is.

Az a helyzet, hogy sokáig nem értettem, hogy miért van az, hogy úgy belém tudnak zúgni a nők, hogy én vagyok kb. életük szerelme, aztán pár év múlva mégis megcsalnak/lecserélnek/otthagynak.

Sok gondolkodás és önmagammal való kemény szembenézés, mély önismeret kellett ahhoz, hogy felismerjem, hogy egy eléggé különc, lázadó, magányos farkas személyiségű ember vagyok, és ez legfeljebb csak futó kalandokra, vagy a kapcsolat elején vonzó egy nőnek, de hosszú távon nem viselik el. Pedig amúgy 100%-ban hűséges és kitartó vagyok, csak nem vagyok képes érzelmileg azt a törődést megadni egy nőnek, amire hosszú távon szüksége van.

És nagyon-nagyon valószínűtlen, hogy találnék valaha is olyan nőt, aki ezeket a hiányosságaimat és furcsaságaimat tolerálni tudná egy komoly kapcsolatban hosszú távon, a jó tulajdonságaim ellenére.

Végső soron eljutottam oda, hogy én erre nem vagyok alkalmas, és az a helyzet, hogy azt is felismertem, hogy nem is annyira vágyom rá, csak hát mind azt a nevelést hoztuk még a szüleinktől, hogy gyerek-család-házasság a normális, és pont. Ezért erőlködtem én is - feleslegesen.

Mindezt felismerve/végiggondolva az utóbbi, szingliként töltött egy évben arra jutottam, hogy nincs miért sz**rul éreznem magam. Vannak barátaim, van épp elég hobbim, amivel szívesen töltöm az időmet, talán még olyan nőt is találok egyszer, aki már volt házas, akinek már van gyereke, saját egzisztenciája, de elvált és nem akar már újra férjhez menni, se összeköltözni, hanem boldog tud lenni egy ilyen lazább kapcsolatban is.

Szóval majdnem minden jó így, ahogy van. Persze a rendszeres szex azért hiányzik.

Lassan 2 éve lesz hogy elváltam. Azóta egyedül vagyok .

Gyerekek már vannak szóval ez a dolog letudva. Nem vagyok jó a csajozásban szal esélyes hogy egyedül maradok.

Úgy vészelem át hogy van sok hobbim, eljárok barátokkal ide oda, sportolni is szoktunk, néha találkozom testvéreimmel, és próbálok új dolgokat felfedezni. Legyen az egy új hobbi, vagy sport, vagy egy új hely felfedezése.

Vannak hosszútávon , és rövidtávon terveim, ezeket szem előtt tartva élem az életem. Régebben elég nehezen viseltem , persze most is vannak hullámvölgyek, de valahogy azt hiszem nem pörgök már ezen a pártaláláson annyira. Elégé behatárolt ugyanis az hogy milyen pár felelne meg nekem. Ezèrt nem csodálkozom hogy nem igazán van olyan akivel ismerkednék.

De sosem lehet tudni, én készen állok ha jönne....aztán majd meglátjuk.

Gyereket egyébként sem akartam soha. Am meg képeztem magam, most diplomáztam.

Tanulok nyelvet (angolt) és am annyi tevékenységem van h simán lekötöm magam.

Eszembe sem jut az ilyesmi h kapcsolat. Időm se lenne rá.

felkészített rá az elmúlt 19 év. Közöm nem volt nőhöz.. majd biztos ezek után lesz.. Ha ha ha, ne nevetess....

hobbi, filmezés, online játékok.. ideig óráig, 1-2 hétig mindig bele tudok merülni valamibe, ami csak úgy nyeli az időt. Ez így lesz a jövőben is!