Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
30 feletti szingli nők, akik fiatalabb korotokban nagyon válogatósak voltatok pasik terén, manapság észreveszitek magatokon, hogy már egyre kevésbé?
Köztudott, hogy ha elkezd ketyegni a biológiai óra és pasi sincs a láthatáron, akkor a nők már sokkal inkább hajlamosak megalkudni és kompromisszumot kötni egy nem feltétlenül álompasi mellett, mert keresik a potenciális férjet, ill. gyermekeik apját.
Van köztetek olyan, aki azt érzi, hogy az akkori elvárásainak nagy részét ma már hajlandó lenne sutba dobni, és pusztán egy "normális" pasival is beérné mostanra?
Természetesen nem csak 30 felettiek válaszait várom - olyanokét főleg, akiknél már napirenden lenne a családalapítás, házasság, de még nem találták meg erre a megfelelő partnert. Akik pl. tizenévesen az álompasit várták, ma viszont, némileg érettebb fejjel már egy tisztességes, rendes pasi is megtenné.
7-es vagyok.
Egyet értek egy előttem szólóval, amíg az embernek még nem volt kapcsolata, hajlamos idealizált "álompasit" keresni, ez kb 20 éves kor alatt teljesen normális. Nekem az első nagy nagy szerelmem elég csúnya volt. Én 18 voltam ekkor.
Az igaz, hogy ahogy az ember idősödik, más életszakaszba ér, más lesz a fontos, de ez igaz a férfiakra is. Jó esetben előtérbe kerülnek azok a szempontok, hogy a másik jó szülő lesz e, jó társ lesz e, azonos felé haladunk e,ugyan azt akarjuk e az élettől. Nyilván egy tininek mások a prioritások.És sokaknál a "kivel lehet dicsekedni a haveroknak" szemponti is igen erős még ilyenkor. Ekkor még a csoportba való beilleszkedés, a barátok és ismerősök elismerése a fő cél, fontosabb mások véleménye (sokan ilyen okok miatt kezdenek el dohányozni, fekszenek le valakivel, hogy elmondhassák megtették, mennek bele minden hülyeségbe amit a haverok kitalálnak stb)
Nekem nem lettek alacsonyabbak az igényeim, megfontoltabb vagyok. Példának okárért nem megyek bele kapcsolatba olyannal, akivel tudom, hogy nem tudnánk hosszabb távon együtt maradni, akkor sem, ha nagyon tetszik. Egy pár évvel ezelőtt, még bemagyaráztam magamnak ilyenkor, hogy nem számít, hogy például teljesen mások a vallási nézeteink és hasonlók.
Nem, ugyanolyan valogatos vagyok, csak a feltetelek valtoztak meg :D A 20-as eveim elejen sokat szamitott a kulso, h legyen a pasinak "jo teste", persze az egyeb pozitiv belso tulajdonsagai mellett.
Ma mar ezt kevesbe tartom fontosnak, bar most sem tudnek egyutt lenni egy tohonya ferfival. Inkabb a sportos eletmod jon le a szep testbol, nem pusztan a kulso. Es mivel en is sportos vagyok, ezert elvarom a ferfitol is. De ma mar nem fontos a kockahas :D
Amugy mar nem keresgelek, m 6 eve van parom, de ha valtozna a helyzet es ujra keresgelnem kene, akkor sem adnek alabb az elveimbol.
Rosszul közelíted meg a kérdést.
Azzal vállal egy nő gyereket, akivel el tudja képzelni, hogy egy életen át együtt maradnak. Aki jó apa lesz, figyelmes férj, kitartó családfenntartó, stb.
Tehát nem éri be valami huszadranú spermadonorral.
Nagyon sok mindenkivel egyetértek, a legjobban azzal, aki ezt írta:
"Nem, ugyanolyan válogatós vagyok, csak a feltételek változtak meg :D A 20-as éveim elején sokat számított a külső, h. legyen a pasinak "jó teste", persze az egyéb pozitív belső tulajdonságai mellett.
Ma már ezt kevésbe tartom fontosnak, bár most sem tudnék együtt lenni egy tohonya férfival. Inkább a sportos életmód jön le a szép testből, nem pusztán a külső, és mivel én is sportos vagyok, ezért elvárom a férfitól is. De ma már nem fontos a kockahas :D "
Nekem még a szellemiek, ill. a tanultság, műveltség is sokat számítanak. A pénz annyiban érdekes, h. nem szeretnék senkit eltartani. Mivel nem rég váltam el - az egyik delikvens, akivel - mint utóbb megtudtam - össze szerettek volna hozni az ismerősök, büszkén mondta (mintegy plusz érvet mellette), h. ő kétszázat is megkeres nettóban. Nos, diszkréten gratuláltam hozzá. (Én kb. a kétszeresét keresem, de ezt nem kellett neki tudnia.) Egyébként nem ezért nem jöttünk össze, hanem mert kicsit (azaz nagyon, IQ-ban, EQ-ban egyaránt) egyszerű volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!