Férfitársak! Ti hogyan emésztitek meg, hogy nem kelletek senkinek?

2 hónapja vagyok egyedül. ismerkedem folyamatosan neten, eddig 2 randi jött össze, nulla sikerrel. Pár lánnyal írogatok, de ennyi.

Kezdek rájönni h mégsem vagyok olyan "különleges" mint eddig hittem magam sem külsőre, sem belsőre (nem nagyképűség, de sokáig gondoltam h nem minden férfi csinál meg ilyeneket mint én)

Társkeresőkön már senki sem ír vissza, eddig legalább 1-2, élőben hagyjuk, mintha láthatatlan lennék, vagy valami torzszülött, még szemezés vagy flört sem jön össze.

26 vagyok, nem itt kéne tartanom, ez nem én vagyok, de mégis egyedül totálisan. Már a haverjaim is elfordultak tőlem...

kezdem azt érezni most siklik ki az életem, eddig elfojtottam a depressziós gondolataimat a sportba, vásárlásba, mindenféle elfoglaltságba, netes csajozásba stb.

Más srácok válogatnak a nők közül, nekem pedig egyetlen számomra is szimpatikus lányban sem sikerül vonzalmat keltenem.

Ez a kérdés nem hiszti, meg panasz.

Hanem már beletörődés. Bár feladni nem fogom míg élek, de belül örökké érezni fogom hogy egyszerűen nincs meg bennem az a plusz, amit egy olyan lány keres aki nekem is szimpatikus.