Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Miért tűröm ilyen nehezen a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért tűröm ilyen nehezen a visszautasítást?

Figyelt kérdés
Nem tudom, hogy én vagyok-e ennyire naiv, hogy félreértem a dolgokat, de állandóan azt érzem, hogy mintha flörtölnének velem, aztán meg mindig jön a pofáraejtés. Most legutóbb ez volt: az egyik kolléganőmmel elég jóban voltunk, sok mindent elmondott nekem, magától bejött hozzám, beszéd közben többször is hozzámért, komolyan azt hittem, hogy lehetne valami. Szóval összekaptam magam és a minap a szemébe mondtam, hogy szeretném elhívni valahová, de nem csak mint barátot. Erre azt mondja, hogy de hát én tudom, hogy neki van barátja (igen, aki érzelmileg kihasználja és sz.rban vannak) és hogy a másik kollégám miatt, akivel már előttem összejött sem tudta az a gyereket otthagyni. Mindezt teljesen korrektül közölte, nem megalázó módon, mégis, a helyzetet rohadtul lealacsonyítónak éreztem. Minek keresi a társaságomat meg "tapperol", ha utána elutasít? Ehhez nem kéne már 28 évesen érzelmileg felnőni? Vagy bennem van a hiba? 30/F
2017. jan. 30. 15:31
 1/7 anonim ***** válasza:
43%

Ezek csak a szokásos női játszadozások, amiben viszont ha nem vagy partner, ki lesz babrálva veled...

Bizonyos nőstények igénylik a napi szintű szórakozást a férfiakkal.

2017. jan. 30. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 Krukutyán Levente ***** válasza:
64%
Hmm a lány barátja a lányt használja ki érzelmileg, ő meg a random kollega hímeket. Hasonló a hasonlóval.
2017. jan. 30. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
76%

A flört az flört, semmi több. Mutass már nekem egy embert aki még soha nem flörtölt annak ellenére, hogy kapcsolatban van...

Az, hogy hozzád ér miközben beszélgettek még nem jelent semmit, lehet, hogy alapból is hevesen gesztikulál és ennek tudható be az érintés. Gondolom nem az arcod cirógatta, csak megbökte a karod...

Ezen pedig ne akadt ki, inkább örülj, hogy korrekt módon a szemedbe mondta és nem kezdett el hitegetni. Egyébként meg nem kell hogy szégyenkezz, sőt, tök bátor voltál. Sokan nem mernék ezt megcsinalni.

2017. jan. 30. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Jah, nekem is kissé elcsuklott a hangom, amikor elmondtam neki, de úgy voltam vele, ez sokkal tökösebb, mintsem fészen írogatni. Hát nem értem vele el sokat. :D Amúgy az, hogy pl. megköszöni, hogy megcsináltam neki 1-2 melót, aztán mintegy mellékes gesztusként végigsimít a karomon, az szerintem elég egyértelmű, hogy nem barátkozni akar. Illetve nem tudom elképzelni, hogy felnőtt nő ne lenne tisztában azzal, hogy ilyen helyzetben mi egy férfi legelső gondolata. Szóval bekaphatja a ribizli.
2017. jan. 30. 16:09
 5/7 anonim ***** válasza:

Na ha valaki kedves és hozzáér egy pasihoz, az már azt képzeli lesz is folytatás.

Szerintem a kolléganőddel az égvilágon semmi baj, viszont neked ajánlom nőj fel és sajátítsd el a flörtölési technikákat igaz azt 10 éves korban kellett volna elkezdeni, de hátha még most sem késő.

2017. jan. 30. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Neked gondolom a kisujjadban van, talán hivatásszerűen űzöd? Elmondhatnád akkor már, hogy miben vagyok pontosan hülye, mert idehányni azt, hogy te okosabb vagy a legkönnyebb, ám ettől még önmagában nem lesz igazad.
2017. jan. 30. 17:21
 7/7 anonim ***** válasza:

Nézd, nagyon sok párkapcsolatban élő ember keresi a hétköznapokban a "bizsergést", szeretik az egojukat legyezgettetni anélkül, hogy bármi komoly szándék állna emögött. Ha tovább kéne lépni, akkor simán letagadják az egészet. Ez nem kor- és nemfüggő: én például koromból és nememből adódóan rendre negyvenes férfiaknál tapasztalom ugyanezt a viselkedést. Kell nekik a flörtölgetés, meg hogy valakitől pozitív visszajelzéseket kapjanak. Én már rég nem dőlök be ennek, de vannak barátnőim, akik igen: komolyan veszik a férfi flörtölését (az általad leírtaknál százszor egyértelműbb közeledéseket), aztán mikor kiesnek a bugyijukból és lépésre akarják ösztönözni a férfit, akkor hirtelen jön a visszakozás, hogy "de hát én nem is...".

Szóval a flört az flört. Tanuld meg a helyén kezelni, mert a többség bizony műveli, anélkül, hogy bármit is akarna.

2017. jan. 31. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!