Nagyon sokan kompromisszumokat kötve találnak párt maguknak, és sosem lesz olyan társuk akire igazán vágynak?

Szerintem ez nincs így...

Nyilván minden kapcsolatban kell kompromisszumot kötni, de szerintem, aki mellett végül kiköt az ember, abban biztos megtalálta azt, amit leginkább keresett a másikban.

Ez akkor igaz, ha valakinek csak a külsőt illetően vannak elvárásai, és mivel ő maga egy varangyosbékára jobban hasonlít, mint emberszabásúra, így kénytelen komolyan leadni az igényeiből.

Akinek a belsőt illetően vannak elvárásai, és pontos elképzelései, és nem a külsőt tartja az ember egyetlen mércéjének, az fog találni olyan párt, amilyet szeretne, és boldog kapcsolatban éldegél akár élete végéig.

Sokan olyan hülye elvárásokkal mennek társat keresni... Néhány alap dolog igenis elvárható, pl mit tudom én, számomra az, hogy őszinte, hűséges, intelligens stb legyen, az alapelvárás, nem vagyok hajlandó lemondani róla, ezekben semmiféle kompromisszumot nem vagyok hajlandó kötni.

Viszont sokan esnek bele a hibába, hogy marhaságokat tartanak elvárásnak. Én is voltam már így, pl elvárás volt, hogy ne legyen autób--zi. Vagy egyik nap egy kérdésben a hölgyemény azt írta, hogy nála elvárás, hogy a pasinak minimum 42-es lába legyen. Ezek baromságok, és túlzásba lehet esni velük, sokan hajlamosak is rá. Ilyen esetben tényleg soha nem fognak olyan párt találni, aki megfelel mindennek.

Viszont ha hajlandóak ezektől megszabadulni, akkor rájönnek, hogy milyen marhaság volt egyáltalán elvárás. Pl én, a nagy autó-mánia ellentő, egy autószerelővel vagyok együtt, és ő a tokéletes pasi számomra, mint kiderült, ő az a társ, amilyenre mindig is vágytam, ez az apróság meg semmit nem befolyásol, bár időközben még ezt is megszerettem benne, és engem is beszippantott :D

Szóval simán lehet úgy tökéletes társad, hogy nem illik rá minden, amit előzőleg elképzeltél, és abszolút nem érzed zavarónak.

Az igazán fontos dolgokból viszont nem éri meg engedni.

Azért ne keverjük azt, hogy valakinek mik az elvárásai (amiből ugye nem enged önszántából), és mi az, ami bejön neki.

Mondjuk a 42-es láb pont ilyen lehet, hogy tetszik az illetőnek, ha a pasinak nagy keze, és a lába, de ha találkozik valakivel, kétlem, hogy ez alapján elhajtja.

Nálam is sok olyan dolog van, amit szimpatikusnak és/vagy vonzónak tartok a másikban, és ha sok megvan belőle, akkor nagyon jó. De nem fogok hozzá ragaszkodni. Ilyen mondjuk a barna szem, ami nagyon bejön, ehhez képest a páromé zöld, és tetszik.

És van olyan tulajdonság is, ami az elvárásaim között szerepel, ezek többsége pedig igenis belső tulajdonság, és ebből nem fogok engedni. Egyszerűen képtelen lennék kapcsolatra olyannal, akiben nincs meg. Mondjuk ha agresszív és türelmetlen, akkor nem egymást keressük.

Itt is vannak fokozatok, hogy kinél milyen tulajdonságok kellenek kívül-belül, hogy azt mondja, hogy már képtelen lenne kapcsolatra valakivel, és ki milyen mértékben köt kompromisszumot.

Amikor valaki túlságosan leadja a szintet, csak hogy ne maradjon egyedül, az elég szánalmas tud lenni.

Nekem sosem volt "listám", hanem tiszta szívvel, nyitottan mentem a párkapcsolatba. A volt férjem levett a lábamról,a maga 165 cm magasságával, diploma nélkül, szerény anyagi körülmények között. Mondjuk együtt építettük fel az életünket. Sosem éreztem azt hogy nekem másvalaki kéne, vagy kompromisszumot kötöttem, pedig a göndör barna hajú pasik tetszettek mindig, ő meg szőke, kék szemű. Diploma nélkül is hihetetlenül intelligens ember.

Nos, a házasságunk véget ért, két külön nemzet, kultúra, egyikünk sem érezte otthon magát a másik országában. Kihűlt a szex stb. A gyerek miatt azóta is remek baráti kapcsolatban vagyunk, egyetlen hangos szó nélkül váltunk el.

Hiába a válás, sosem bántam meg azokat az éveket és sosem érzetem azt hogy valaha kompromisszumot kötöttem. Ha két ember szereti egymást köt kompromisszumokat de nem a társ személyében, hanem a közös dolgokban. Szomorú, hogy a mai világban az emberek csak azért vannak együtt valakivel mert nincs más....