Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha nem jó egy pasi közelében lenni, azt ő miért nem veszi észre? Még akkor sem, ha szinte mindenki igyekszik lerázni?
Ismerek olyan pasikat, akik az ismerőseikkel ha összefutnak, még egy harmadik személy számára láthatóan is hamar le lesznek rázva. Például ugyanarra megy haza egy ismerősével, de inkább leszáll és bemegy egy boltba, vagy megvárja a következő metrót, csak ne kelljen a közelében lenni, vele beszélgetni.
Aztán ugyanezek a pasik panaszkodnak, hogy sikertelenek a nőknél. Ha már külső szemlélőként is látható, hogy mennyire taszító kisugárzása van (nem a külsőre gondolok) egy pasinak, akkor a pasi miért nem veszi észre mások reakcióiból?
Osztom az előző véleményét, én is érzem úgy néha, hogy le akarnak rázni, nők. De az esetemben olyanokra kell gondolni akiknél próbálkoztam, vagy udvarolni próbálok. Sokszor ha egy ilyen nővel összefutottam mindig csináltak valamit olyan is volt hogy csak be ugrott a liftbe vagy hamar elfutott jobbra vagy balra és hasonlók.
Néha nagyon idegesített. Nem értem miért kell egyeseknek ilyen nagy ügyet csinálni ebből, nem veszik eszre, hogy ezzel teszik tönkre ezeket az embereket.
Az, hogy ma nem merek csak úgy oda menni egy nőhöz az ennek az oka. Annyiszor vágtak a fejemhez alaptalan vádakat csak, hogy szabaduljanak tőlem, sőt még a közlőben sem lehettem egyik lánynak sem a suliban, hogy ne kiáltson fel, hogy menjek a közeléből, vagy hogy ne érjek hozzá.
Szóval egy két formális puszit kivéve és tavaly egy csókot nem értem soha nőhöz, szó szerint.
Diplomás vagyok jól keresek. A karácsonyi bulira is ha elmentem, a fotelben a fényképp kedvéért sem mertem át karolni a kolléganőm, fotel karfájára tettem a kezem és nem a vállára, pedig ő felém dőlt. Ketten hívtak táncolni a kolléga nőim egyikhez sem mertem hozzá érni. Aztán meg jelent hirtelen két tag akik elragadták őket. Én soha nem mernék csak úgy hozzá nyúlni, hogy egybekapaszkodva táncoljunk. A nagy zaj miatt a közel kellet hajolni a másikhoz ha mondasz valamit, ők épp, hogy be nem másztak az ajkaikkal a fülembe én meg össze szorult gyomorral hajoltam közel hozzájuk.
És az egész miért van ? Mert kellet egy csendesebb alak akit megtesznek loosernek és persze a looserrel való érintkezés fertőző ezért hangot kellet adni a védekezésnek és el kellet játszani az utálatot is, még le kellet sepernie a vállat is demonstratívan ha nem húzódtam eléggé ki a szélre, hogy hozzá ne érjek ha lemegyek mellette. Aztán többi meg magától jött. Mivel egyre több idő telik el úgy, hogy ritkán kerülök ilyen szituációba egyre feszültebbé tesz ha igen. Érintést kezdeményezni nem merek, mert annyira súlyosnak érzek például egy ilyet még ha csak fényképezkedni is kell én úgy érezem mintha zaklatást követnék el azzal ha átölelem, vagy csak sima diszkós ugrabugrából átcsapnék egy olyan páros táncba minden szó nélkül. De nem hogy ezt, akár egy táncfelkéréssel is úgy érezem, hogy zaklatnám. Sőt miden közeledést zaklatásnak érzek már.
És ez néhány kis sulis baromságból indult ki, aztán meg abból hogy sikertelenek voltak a próbálkozásaim aztán meg annyira megszoktam a tisztes távolságot, hogy bárkinek a túlzott közelsége zavar. De azért zavar mert úgy érezem én zavarom a közelségemmel.
30f ....
Remélem az ilyenek mint a kérdező kamatostul vissza kapják azt a sok fájdalmat és következményeit amit okoznak....
#3
Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ezzel a történeteddel, amit most megírtál, egy az egyben fel kéne keresned egy pszichológust! A saját börtönödbe zártad magad és még akkor sem akarsz kiszabadulni onnan, amikor valaki kinyitná neked az ajtót: "Ketten hívtak táncolni a kolléga nőim egyikhez sem mertem hozzá érni. "
A nekem szánt jókívánságaidon, amiket az írásod végére tettél, nem sértődök meg, mert tudom, hogy ezt a betegséged miatt írtad, és egészséges fejjel nem írtál volna ilyet.
Kellemes ünnepeket szeretnék neked kívánni és gyógyulj meg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!