Nem lehet hogy sok jó nőnek nem kell feltétlenül fullos férfi, mert nekik semmit nem kell kompenzálniuk a genetikailag kevésbé szerencsés társaikkal szemben?

A kompenzálásra vonatkozó meglátásod helytálló, de nem a genetikai adottságokon múlik, hanem az énképen, az önértékelésen. Aki önmagával elégedett (bárhogy is néz ki), annak nincs szüksége a társával kompenzálni a saját vélt, vagy valós hiányosságait.

Viszont ez nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve bárki jó... sőt, az egészséges önértékelésű embereknél sokkal magasabban van a léc, de nem külsőben, hanem személyiségben támasztanak magasabb elvárásokat a potenciális társul felé.

# 3: Nagyjából igen, de még mindig összetettebb ennél a kép.

Először is kivenném a képletből a nemi elkülönítést. Nincs érdemi különbség a férfiak és nők között ezen a téren, a megállapítás ugyanúgy igaz az alacsony önértékelésű férfiakra is (nézz csak körül ezen az oldalon... a nőknél sikertelen férfiak gyönyörű nőket titulálnak átlagosnak és átlagos megjelenésű nőket rondának).

Aki nem elégedett a saját külsejével, jellemzően két- háromféleképpen reagálhat (tudat alatt természetesen):

-Vagy egyfajta beletörődéssel, azzal a kijelentéssel, hogy "nekem úgysem jár jobb", és akkor megalkuvásból éri be olyan társsal, akihez kevésbé vonzódik

-Vagy, ahogy te is írtad, kompenzálni akar, ezért a saját hiányzó értékeit szeretné a társával pótolni (ez nem csak a külsőre vonatkozik egyébként, hanem sok minden másra is - a társkereséskor sokszor tudattalanul önmagunk kiegészítését keressük).

-Aztán vannak a talmi önértékeléssel rendelkező emberek, akik bár elégedettek önmagukkal, ezt csak úgy tudják fenntartani, hogy mindenki mást leértékelnek, tehát hozzájuk senki nem elég jó (vagy csak nagyon-nagyon kevesen).

Amúgy meg a 22-es csapdája, mert ha egy alacsony önértékelésű embernek "fullos" társa lenne, akkor az csak erősítené az alacsony önértékelést, folyamatosan aggódna, hogy a társa túl jó hozzá, úgyis elhagyja egy "jobbért", stb.