Manapság tényleg ilyen nagy elvárásai vannak a nőknek? Jó fizetés, saját lakás stb.

Az elmúlt néhány évtizedben fokozatosan átalakultak a családalapítási szokások: kitolódott a párválasztás, házasság, gyermekvállalás időszaka.

Ti a 20-as éveitekben kerültetek össze, manapság pedig ez már jóval ritkább, inkább 30 körül állapodnak meg az emberek. Korábban a családalapítás egybeesett a munkakezdés, az otthonteremtés időszakával, ezért természetes volt, hogy a pár tagjai együtt teremtik meg a feltételeket.

Ma azonban az a tendencia, hogy a 20-as évek a tanulás, munkakezdés, karrierépítés, önállósodás időszakát jelentik, és valamikor 30 körül, egy már megkezdett életbe kapcsolódik bele a társ.

Az szerintem természetes, hogy az emberek (társadalom) mást vár el egy huszonévestől, mint egy harmincastól.

A gond azoknál jelentkezik, akik még húszas éveik végén, harmincas éveik elején sem önállósodnak, tehát az élet minden területén egy tini szintjén állnak, holott lett volna már X évük önállósodni, felépíteni az életüket.

Persze szívük-joga, de közben meg vannak olyanok (bőven), akik ezt az időszakot kihasználták a személyes boldogulásuk építgetésére, és amikor az ember társat választ, akkor a teljes kínálatból értelemszerűen a "jobbat" választja, akivel nem kell már a nulláról indulni.

Tehát amikor összejöttem egy 33 évessel, akkor abból indultam ki, hogy ő már kb. 10 éve dolgozik (előtte diplomát szerzett). Ha valaki 10 év alatt sem ér el semmit, akkor a következő 10 évben vajon mit fog tudni elérni? Ha 10 év alatt nem tud leválni a szüleiről, akkor később hogy fog?

Nyilván egy 23 évessel szemben más az elvárás, hiszen ő még épp csak elkezdte a karrierjét, önálló, felnőtt életét. De tényleg egyre ritkább, hogy az emberek kora huszonévesen állapodnának meg...

Én pontosan azt várom el, amit nyújtok. Van házam, kocsim, megélhetésem. Mindent én szedtem össze magamnak, nem más. Egy olyan pasi nem kell, aki albérletben lakik és be akarna költözni hozzám, mert ingyen van, vagy használni akarja a kocsimat, mert neki nincs. Esetleg munkája sincs és a szülei tartják el és csak olyan helyre tudunk menni ahol semmit nem kell fizetni, teljesen ingyenes. Most már van párom, de előtte nem egy olyan pasival randiztam, akinek semmije nem volt, nem tervezett nyaralást, nem járt színházba, múzeumba, strandra, velem is csak az utcán akart sétálni, mert az jön ki a költségvetésből. Egy ilyen társ nekem nem életcél. Párommal van mindkettőnknek saját lakása, és ezek mellé vettünk egy közöset is. Ezen kívül nincsenek közösen összeszedett dolgaink, mert minden a sajátunk.

25L

# 13: Szándékosan hangsúlyoztam, hogy tendenciákat írok.

Bizonyára most is akadnak olyanok, akik a "semmire" házasodnak, ahogy régen is voltak olyanok, akik egzisztenciális elvárásokkal vágtak a párkeresésbe. (20 évvel ezelőtt egy idős nőrokonom rendszeresen kinézett nekünk, fiatal rokon lányoknak különböző férjjelölteket, és mindig az volt a fő érv, hogy "van háza".)

Amit fentebb írtam, az a kérdésedre volt válasz, nem egyedi esetek alapján, hanem olyan tendenciákról írtam, amelyek képesek meghatározni az általános társadalmi elvárásokat (de az egyedieket nem feltétlenül).

Aha, mert régebben nem voltak anyagias emberek :D

Amúgy attól függ, nyilván egy 22 évestől nem várnak el a legtöbben ilyeneket, de 30 fölött már "illik" önállósodni, és nem a nők miatt, hanem úgy alapból. (Igen, a nőknek is "illik".)

Égne a képemről a bőr, ha 30 évesen még mindig úgy laknék, mint kamaszkoromban: otthon a mamahotelben, ha meg menni akarok valahova, akkor apámtól kuncsorgom el az autót.

Viszont ha huszonévesen jön össze egy pár, akkor szerintem is úgy természetes, hogy közösen dolgoznak meg a kényelmes közös életért.

Az én véleményem az, hogy mindenki olyasmit várjon el a másiktól, amit ő is tud nyújtani, és ennyi.

Ez szép és jó. Csak tudod van egy szó, amit úgy hívnak mobilizáció. Mindez azt jelenti hogy a szegény rétegből valók mennyire képesek feljutni magasabb végzettségű karrierszintre és Magyarországon siralmas a helyzet ebből a szempontból.

De elmagyarázom picit bővebben. Tehát van egy gazdag és egy csóró diák. Mindkettő jó tanuló, egy különbség mégis van: az hogy a gazdagnak megvannak a körülményei már most egy nő tartásához. Na vegyük a szegényt: neki ha egyetemet akar végezni és időközben dolgoznia is kell, amit csak a megélhetésre költ, akkor lehet hogy 25 éves koráig tulajdonképpen pénztelen státuszban lesz, amellett hogy tanul és dolgozik. Addig rá 1 nő sem fog tekinteni férfiként, csak gyerekként, holott az egész élete arról szól hogy ugyanúgy küzdött, mint egy gazdag mégsem kapott semmit még. Majd talán 27 évesen, reménykedhet...

Sokan pedig nem ezt az utat választják hanem azt mondják inkább elmennek dolgozni korábban és lesz pénz. Akkor meg jön a másik női sírás, hogy a párod nem keres eleget és nincs meg benne az ambíció, hogy többre vigye az életbe.

A másik oldal pedig: gazdag már tini éves korától nőzik, el tudja végezni az egyetemet időben és nem kell mellette dolgozni. A végén meg megjutalmazzák, hogy milyen kitartóan tanult és egyedül (mert egyedül tanult) sokra vitte.

2 ugyanolyan munkabefektetésű élet összehasonlítása.