Miért van ennyi rossz kapcsolat és viszonzatlan szerelem?

Az én véleményem szerint ennek elég sok oka lehet. A megromló lapos kapcsolatok legtöbbször a kommunikáció hiánya miatt jut oda, ahova. Nem könnyű fent tartani az érdeklődést, izgalmat, vagy épp a meghittséget. Főleg, ha az ember nem tesz semmit. Ennek pedig az lehet talán az oka, hogy rengeteg fele oszlik a figyelmük, és rosszul rangsorolunk. Ma már azért nem kevés elvárás van az emberek felé tanulás, munka és társadalmi téren. Persze, továbbra sem lehetetlen, csak el kell kezdeni. Le kell ülni a másikkal beszélgetni, és rájönni, hogy apró változtatások milyen nagy hatással vannak egy kapcsolatra. Ha pedig az ember magánélete rendben van, akkor sokkal könnyebb megbirkózni a többi kihívással, mivel már nem egyedül vannak a "világ ellen".

A sikertelen párkeresésben is közrejátszhat a kommunikáció, de itt még fontos lehet az ön- és emberismeret hiánya is. Sokan nem tudják, pontosan kik is ők, mit várnak el maguktól, másoktól, így sok esetben olyanok után futnak, akikkel nem is illenek össze.

Mert az emberek tübbségében nem ismerik jól önmagukat sem, és nem ismerik ki magukat jól másokon.

Mellesleg régen sem volt több jó kapcsolat és viszonzott szerelem, csak nem volt internet, ahova ezt ki lehetett sírni, max. akinek volt egy kis tehetsége, az megírta, megénekelte, megfestette vagy bármi más művészeti alkotásba öntötte az érzéseit. De ugyanúgy voltak rossz kapcsolatok, rossz házasságok, reménytelen szerelmek, és kifelé nyilván nem ezt mutatták. Régen még kilépni sem lehetett olyan egyszerűen, mint most, ha agresszív volt a házastárs, esetleg a gyerekekkel is, nem pattant fel azonnal a gyámügy és nem lehetett csak úgy a válóperes ügyvédhez rohanni.

Nem csak az önismeret nem divat, de a realitásokat sem ismerik az emberek.

A világ azt sugallja, hogy egy tökéletes pár mellett boldog leszel, és nem kell érte semmit tenni, így vagy kapcsolatról kapcsolatra ugrálnak keresve a yeti ritkaságú tökéletest, vagy tétlenül nézik a saját kapcsolatuk széthullását anélkül, hogy bármit tenni próbálnának ellene.

Egy jó kapcsolat aktív részvételt kíván mindkét féltől, kommunikálni kell, figyelni a másikat, kerülni a játszmákat, nem pedig csak várni hátradőlve, hogy a szentlélekhez hasonlóan megszállja az embert a boldogság.

Elég ha az ember elolvassa az ember itt a GYK-na a kérdéseket, 99%-ban elég annyit tanácsolni, üljetek le és beszéljétek meg, mégis ez az utolsó ami mindenkinek eszébe jut, legyen kérdező vagy válaszoló

Az igaz, hogy egy kapcsolatért tenni kell, de egy hozzád illő társ mellett ez könnyebb, mint egy olyan mellett, akit rosszul választottál meg. Márpedig egy kapcsolat a választással kezdődik, a megfelelő választáshoz pedig jó önismeret és jó emberismeret kell. Ha ez nincs meg, akkor persze, hogy kapcsolatról kapcsolatra ugrál az ember (már ha kapcsolatfüggő ugye...), és folyton rosszul választ, és csak lutri, hogy talán a következő megfelelő lesz.

Ritkán történik meg az, hogy valaki rögtön elsőre jól válasszon, igazság szerint csak 2 ilyen párt ismerek személyesen, akikről biztosra tudom, hogy az első választás egyből jó választás volt. A szüleim sem elsők voltak egymásnak és a nagyszüleim sem (egyik részről sem).

Senki nem mondta, hogy nincsenek könnyítő és nehezítő tényezők. Egy hozzád illő társsal könnyebb, egy nagyon ellenkező habitusúval nehezebb. De ez még nem jelenti, hogy egy könnyű helyzetben hátradőlhetsz, és várhatod a sült galambot.

A legjobb párral is lesznek problémák, és az emberek nagyobbik része időt, sem energiát nem hajlandó abba fektetni, hogy saját magán gondolkozzon a kapcsolatáért pedig tegyen

Van, amikor a választásnál nem derül ki és az élet hoz egy olyan fordulatot, de legtöbbször azért kiderül, szóval a legtöbb rossz kapcsolat megelőzhető lenne odafigyeléssel. A maradék meg más lapra tartozik. Egyik nagynéném férjével minden rendben volt, amíg nem tett neki keresztbe az élet a munkahelyén, onnantól csak lefelé csúszott, és nem lehetett megmenteni a házasságukat. Ha az a döntés, ami őt hátrányos helyzetbe hozta akkor, nem születik meg, lehet, hogy soha nem váltak volna el, lehet, hogy a lányaik egészséges elméjű felnőttek lennének, lehet, hogy még mindketten élnének. Addig nem derült ki, hogy egy ilyen döntést nem tud normálisabb módon feldolgozni, az alkoholba menekült és a rabja lett, az alkohol meg agresszív emberré tette. De mehetünk még visszább, mert az, hogy ő csak az alkoholban látta a menekvést, az ő szüleitől indul, nem tanították meg neki, hogyan lehet egy problémát emberi módon kezelni... és mehetnénk így tovább.

Aki ezt felismeri, elvághatja ezt az ördögi kört, mert tudatos odafigyeléssel változtathat önmagán, fejlődhet, és már ezt adhatja tovább a következő nemzedéknek, akiknek már egy jobb minta válik természetessé.

Pl. Mi az öcsémmel úgy nőttünk fel, hogy a szüleink mindig megosztották otthon a teendőket, nem volt olyan, hogy egyikük túl volt terhelve és a másik csak lógatta a lábát. Nekünk ez vált természetessé, és ilyen párkapcsolatra törekszünk. Míg vannak, akik számára az a természetes, hogy az egyik szülő ki van szolgálva otthon, míg a másik (akár munka mellett) túl van terhelve, és ezt a mintát viszi tovább automatikusan is a párkapcsolatába.