Jogos és reális, hogy 24 évesen így érzek?

Még soha nem volt barátom, randim is összesen kettő egész életemben. Soha nincs is senki a láthatáron, a férfiak nem keresik a társaságomat, így nem is látok esélyt arra, hogy a helyzet valaha is javuljon. Főleg, hogy ilyen idős korban mások már lassan házasodnak, családot alapítanak, én pedig még nem tartok sehol kapcsolatokat tekintve. Igazából már kezdek is lemondani gyerekről és mindenről, mert ha eddig nem sikerült találnom senkit, nagyon kevés arra az esély, hogy pont az első "találat" lesz az, akivel majd családot alapítok, főleg, hogy semmit nem tudok a kapcsolatokról, abszolút semmi tapasztalatom nincs, így biztosan el fogom rontani. Utána pedig már csak kevesebb esélyem lesz párt találni... Ráadásul időnként irigy is vagyok azokra, akik nincsenek egyedül, miközben nekem fogalmam sincs arról, milyen az, mikor van valaki az ember mellett, aki szereti.

Normális, hogy így érzek? Igazam lehet?

(Nem szeretnék az oldalon ismerkedni, így privát üzenetekre sem fogok válaszolni (még akkor sem, ha szidalmaznak érte), előre szólok.)