Vígasztalhat az valakit, hogy sohasem volt reális esélye és nem azért maradt egyedül, mert elrontotta?

Mintha én írtam volna, kb ugyan így érzem magam. Csendes visszahúzódó gyerek voltam mindig is, és ez felnőtt fejjel se lett sokkal jobb.

Mit próbáltál?

Na én pont ugyanilyen vagyok, egyetemen tanulok, azt hittem itt majd változni fog valami, nagyobb társaság, több kedvesebb, hasonló érdeklődésű emberek. Nagyon sokat változtam a középiskola és általános óta, kommunikálok beszélek emberekkel, de valahogy tényleg nem tudom kellőképpen elfogadtatni magam, talán nem vagyok úgymond tényleg "átlagos" kategória, tekintve, hogy nem szeretek bulizni, stb., de furcsa, hogy nem lehet hasonló gondolkodású emberekkel ismerkedni, változtam, valamelyest kommunikatívabb lettem, és ez nekem siker, de nagy társaságok, igazi, mély bensőséges kapcsolatok nem akadnak. Ilyen vagyok valahol, különc. Rossz érzés ez nekem is, de ne adjátok fel, bárki így érzi, talán változni fog ez, de persze lassan én is kezdem feladni. :( de én azt mondom, h a szerencse bárkire rámosolyoghat.