Nektek vannak ilyen bajaitok? Ha igen, mivel bíztatjátok magatokat? Megváltozott a helyzet akkor is, ha tényleg reménytelennek gondoltátok?

24 vagyok, sajnos nem volt még kapcsolatom. Sokszor elgondolkozom rajta hogy miért van így, és egyre több olyan dolog van, ami miatt kialakulhatott ez a helyzet. A saját, és önhibámon kívüli esetek miatt, mára már megpróbálni sem igazán merem. Tizenévesen próbálkoztam, igen nem túl sokszor, de kijelenthető túlzás nélkül, hogy nulla sikerrel. Egy csókig sem jutottam el, senkivel. Sajnos túl sokszor voltam túlságosan kedves, a lányoknak általában meg se fordult az eszében, hogy komolyabbra forduljon a dolog velem.. Igaz hogy sokszor nem hozzám illőeket választottam, de olyannal meg nem fogok aki nem tetszik.

A sorozatos kudarcoknak az ára az lett, hogy elvesztettem az önbizalmam, volt idő, mikor utáltam magamat, gyakran most is. Ez főként a belsőmre értem, vtak a külsőmmel is problémák, de messze nem olyanok, mint a személyiségemmel.

A ténylegesen is fizikai kínszenvedés a szexualitás hiánya miatt annyira elmagasodott, hogy muszáj volt vétkeznem, és elmennem egy fizetős lányhoz, mert konkrétan a falat kapartam. Én sem vagyok rá büszke, de tényleg nem tehettem mást. Fizikai szenvedéssé vált a szex hiánya, embertelen számokat produkáltam önkielégítésben naponta. Már az emberek is kezdtek tőlem elfordulni, akikre számítottam, mert a viselkedésemben is megjelent egy elviselhetetlen énem, gyakran agresszívvá, arrogánssá váltam. Ha vki tudja milyen majd' 10 évig szex nélkül kibírni, amikor kívánná, az tudja milyen..

Mások, és a saját véleményemre alapozva tényleg előnyös a megjelenésem, de legrosszab esetben is az átlagos fiúk közé tartozom, a külsőmmel tényleg úgy vélem nincs semmi baj. Magas vagyok, divatos, mást gondolnak rólam a lányok, mint amilyen a valóságban vagyok, ez többször bebizonyosodott már.

Mára sajnos annyira elhatalmasodott a szerelem/szexhiány, hogy konkrétan nem tudom elviselni, ha egy aktuális lány aki tetszik, belegondolok, bizony mással fekszik le, vagy mással van kapcsolatban. Konkrétan fáj, volt olyan, hogy sírás közeli állapotba kerülök emiatt. Ez főként a rendkívül labilis lelkiállapotomnak köszönhető.

A sorozatos kudarcok után egy éve kipróbáltam az egyik társkeresős appot, ahol rátaláltam egy lányra akivel vmi csoda folytán elidult köztünk vmi. Részemről nagyon komoly vt(bár az is igaz, h borzasztóan beleéltem magam, bár nem akartam), részéről is, de mikor továbbléptünk volna egyről a kettőre, a semmiből behúzta a vézféket, és soha többet nem akart velem találkozni. Gondolkoztam rajta h elmondom neki, szeretem őt, de nem mertem végül, több dolog miatt.

A durva vég eredménye az lett, hogy lelkileg teljesen a padlóra kerültem, hónapokon keresztül komoly, depressziós állapotba jutottam, jártam pszichológushoz, gyógyszert szedtem, rengeteget zokogtam. Mindent negatívan éltem meg, az addigi kudarcaimat összerakosgattam, és soroltam magamban ez nem sikerült ezért, az nem sikerült azért.

Az említett kínszenvedéses "kívánkozás" is kiváltódott a szóban forgó lány iránt, és csak forogtak bennem a gondolatok, hogy ki az, aki őt megkaphatja. Borzasztó volt.

Mára már őszintén hiszem hogy túl vagyok rajta, de lelkileg belerokkantam, azóta se tudom elfogadni, hogy ezt kellett átélnem, nem csak ezt, hanem mindent, ami eddig történt velem kapcsolatkeresés terén. Először hittem hogy lehet vmi, főleg egy őszinte csók után, és nem tudtam feldolgozni, hogy ez sem.

Persze mondanom sem kell, nem volt más a társkeresőről azóta sem, igazából fejben azt is feladtam. Lehetett vna olyan, aki tetszik, de idő előtt lehúztak arról a listáról, amin azok vannak, akiktől akarnak vmit. Sokszor ezeket is nehezen éltem meg. Mára már egy borzasztóan negatív képem van magamról mint emberről, de inkább a lányokról, úgy általában, sajnos.

Borzasztó nehezen is ismerkedem, nem épp vagyok egy könnyen szocializálódó ember. Bulikba, társaságokba szinte egyáltalán nem járok, mert gyűlölöm, és semmi értelmét nem látom.

Mindig csak az jut eszembe, ha kell nekem vki, annak én nem kellek, ha vkinek meg én kellek az nekem nem kell. Az előbbi dolog miatt, már meg sem próbálom a valós életben, hiába tetszhet nagyon egy lány.

Borzasztóan fáj, de azért nem teszem, mert sajnos sokszor fejben feladom, még mielőtt elkezdeném, és inkább nem akarok elviselni egy újabb kudarcot. Mára már teljesen bezárkóztam, felborult az életvitelem, szinte csak játszom az önkielégítések mellett, és csak pár barátommal beszélek, főként hasonló lelkivilágúakkal. Egyre később fekszek, és később is kelek. Rengetegszer fel is ébredek, renszertelenül alszom, ilyenkor is gyakran gyötörnek a gondolatok. Főként olyanok, hogy mi lesz 10 év múlva, ha nem is saját családom, de legalább lesz-e akkor már bnőm, stb. Sokszor félek emiatt. Attól is rettegek, hogy nem akarok újra öngyilkossági gondolatokat felhalmozni magamban, mert nem szeretnék meghalni, de már csak az említett depressziós állapottól is megrémiszt, nagy gödörben vagyok.

Több kérdésem lenne. Az egyik az lenne, hogy azok, akik hasonló cipőben járnak (nulla kapcsolat, nulla szex 20-on felül) azok hogyan dolgozzák fel? Mikben keresitek a kiutat? Hogy tudtok pozitívan hozzáállni, és ezeken a negatív érzéseken felülkerekedni?

Van közöttetek olyan, akinek ténylegesen is sikerült felnőtt korában, és ugyanilyen érzései voltak ilyen idősen, mint nekem? És mára már egy őszintén, boldog ember? Miben változtattatok? Hogy talált meg titeket a szerencse?

Köszönöm a válaszaitokat, és elnézést, hogy ilyen hosszasan fogalmaztam.