Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Neked hogy alakul most a szerelmi életed?
3 év után most vagyok egyedül először és ez a "magány" nagyon jó arra, hogy kicsit magamra összpontosítsak és mentálisan/intellektuálisan fejlődjek. Nem keresek görcsösen társat, ha valakinek jönnie kell az életembe, akkor majd jön.
20/L
14-es, lépj ki belőle, hidd el, jobb még egyedül is, mint egy rossz kapcsolatban. Én 5 év után léptem, és nagyon megbántam, hogy nem előbb.
A kérdésre válaszolva: 8 hónapja együtt, 2 hónapja összeköltöztünk, boldogság van :)
16 - éves koromig, egyáltalán nem is érdekelt ez az egész! Úgy voltam vele, majd a " sors ,, bármi megoldja... Így is lett. Volt egy nagyon jó barátom, aki szeretett.. Mindent megtett értem stb.. Szerettem nagyon, de a szerelemhez kevés volt minden ( Mivel az első komoly kapcsolatom volt, teljesen azt hittem szerelem örökké meg minden. Vele is vesztettem el, 17 évesen! ) Rá nemsokra, nem bírtam tovább és szakítottam. Emberileg nagyon sajnálom, de utolag tudom, hogy előbb rá kellett volna jönnöm a dolgokra és tiszta vizet önteni a pohárba !
A második kapcsolatomban szintén ez volt a hiba. Azt hittem, de mégsem! + láttam benne a " lázadást" , hogy másabb volt mint én mégis működött. (..) egy ideig. Mint ahogy az lenni szokott, itt is kezdtek tudat alatt a felszínre jönni a dolgok. Jött egy kellemetlen és" mocskos" vallomás, amit egy kis lelki terror és agresszió kisért. A legrosszabb viszont talán az volt, hogy magamat okoltam mindenért! Azt hittem " jogos " amit kapok. Megérdemeltem. Szerencsére hamar meg tudtam szakítani minden kapcsolatot vele. De rémálmaimban párszor még vissza köszöntött néhány ' kellemes kép ' és a " bűntudat" stb.. ami ilyenkor kíséri.
Nehezen jöttem ki ebből és találtam valakit, aki mellett mondhatni minden jó volt, még nem lett kapcsolat. Aztán sosem... 100 x lett vége - majd újra..! Mikor együtt voltunk csak a vita - idegeskedés - semmi nem jó - csapda volt, mikor " szakítottunk minden jó volt újra. Egy napon ráébredtem, hogy neki sem jó nekem sem. Nem volt egyszerű, mert nagy volt a kötődés, mégha a szerelem nem is... ( de az elején azt hittem tényleg.
Mikor elhatároztam (...) hogy talán egyedül jobb, mint valami nyálas- romantikus regényben... Találkoztam egy gyerekkori baráttal ( ovis - sulis - plátói szerelmemmel ) erős volt a kapocs mindig is, de valahogy sosem lett kapcsolat! + el is sodródgattunk.. neki is volt más nekem is (...) addig a napig.
Mintha valaki beletekert volna az élet órájába... két csodálatos hétig voltunk kimondatlanul együtt, majd egy csodás nap után kimondottan is!
Másnap.. végleg elvesztettem ... Végleg! Csak a szívemben él!!!
Évekig hallani sem akartam másról!
Persze, hogy " mikor nem akarsz senkit, téged annál többen" lépett életben. Talán (..?) két ember tudott azóta megfogni. Semmi randi. Semmi kapcsolat. Különböző okokból, úgy gondolom, inkább legyenek mással Boldogok, mint velem / mellettem nee !
Őszintén szólva a magam részéről úgy vagyok ezzel... hogy " millió dolgom / tennivalóm / tervem- célom van! " kitöltöm az életem és" leteszem a szerelmet ".
Elengedem...
Egyébként is van egy olyan mondás, hogy " Mindenkinek egy igaz szerelem jár. " - Kimerítettem.
Hát Én így..! ;)
Igen. Meghalt.
És Te!?? Kedves kérdező! Megoldódott a dolog a lánnyal, aki messze lakik és/ vagy félre siklott köztetek valami, ezért szomorkodtál miatta?
Bocsi, hogy itt válaszolok! De megfogadtam, hogy nem privátozok egyáltalán!
Nincs mit! Emberek vagyunk..
Igaziból én pedig örültem, hogy leírhattam, így ismeretlenül kiadtam egy kicsit magamból megint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!