Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek szerintetek? Keressem fel újra?

Figyelt kérdés
Sziasztok! 31 éves férfi vagyok. Van egy ismerősöm, egy 22 éves nő, akivel régebben elég jól elvoltunk. Sokat beszélgettünk neten, olykor találkoztunk is. Néhány ölelésen kívül nem történt semmi. Többször is célozgatott rá, hogy szeretne többet is, máskor viszont kijelentette, hogy csak barátként kezel. Néha két értelműen viselkedett, közeledett hozzám, néha meg tartotta a távolságot. Aztán én elmondtam neki őszintén, hogy nekem nem működik a csak barátság dolog és mivel ő többféleképpen játszik, én nem akarom beleélni magam semmibe feleslegesen! Ezután teljesen megszakadt a kapcsolat közöttünk. Azóta nem beszéltünk, nem találkoztunk. Ez már kb 3 hónapja volt. Viszont nekem hiányzik azóta is és sokszor gondolkodom, hogy írok neki! Azt hittem majd elfelejtem és nem fog érdekelni, de nem így van. A hiánya nem múlik az idő elteltével, sőt inkább egyre erősebb! Szerintetek hagyjam, vagy keressem fel?
2016. szept. 20. 16:13
 1/4 anonim ***** válasza:
És mondtad neki, hogy ha meggondolja magát, keressen?
2016. szept. 20. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Nem, ezt nem mondtam neki. Félbe szakadt az utolsó beszélgetés. Aztán azóta már nem beszéltünk semmit.
2016. szept. 20. 17:32
 3/4 anonim ***** válasza:
#1-es vagyok. Értem, akkor egyszer felkeresheted, hogy szívesen meginnál vele valamit, melyik este ér rá, és kb. hánytól?
2016. szept. 20. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Értelek 1-es, csak hogyan hozzam a tudtára, hogy én még mindig nem csak barátkozni szeretnék és nem azért keresem fel újra, hogy barátok maradjunk?
2016. szept. 20. 17:42

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!