Férfiakra mennyire igaz ez az állítás?

Szerintem javarészt igaz, én nem hinném hogy bele tudnék esni ebbe a csapdába, mert átlátom többnyileg ezt a dolgot, de gyakran van az, hogy nőtlenül szenvednek, majd jön végre egy nő az életükbe, és azt gondolják tévesen, hogy több esélyük nem is lenne, ezért lecsapnak az alkalomra, és elveszik feleségül. És mivel a 20as éveikben is a tutyimutyiság miatt nem volt nőjük, ezért ez megmarad továbbra is, hogy felcserélődnek a szerepek.

A randizós könyvekből meg attól függ milyet, normális irodalom szerintem nagyon jól leírja, hogy mi kell a nőknek, meg többek között azt is, hogy a jófiúsággal nem lehet semmit elérni, a nőknek férfire van szükségük.

Páromat tipikus szépfiúnak szokták mondani (bármit is jelentsen ez), és igaz, hogy a látszat ellenére sose volt csajozós típus, és nagyon hálás értem, de nem mondanám nőiesnek (igényesnek igen, de az más tészta, szerintem). Nem igaz, hogy én viselem a nadrágot. Sok döntést rámhagy, mert nem tartja annyira fontosnak, de a lényeges kérdéseket mindig megbeszéljük, és közösen döntünk. Nem harcol feleslegesen apróságok miatt, de nem is hagyja, hogy egyedül én irányítsak, megvannak a saját céljai, tervei, ötletei, amikben én támogatom.

Remélem jól értettem a kérdést. Annyi alapja van, hogy a "szépfiúknak" van egy rétege, akik valamiért nem értenek a csajozáshoz, ezért inkább edzenek, karriert építenek, zenélnek, festenek, barkácsolnak, és ha találkoznak egy nővel, aki foglalkozik velük, akkor megbecsülik, de nem hinném, hogy nagyobb mértékben jelen lenne náluk az oktalan ragaszkodás és elkeseredettség, mint bármelyik másik "férfi típusnál".