Nők, nektek mi a problémátok a társkeresést illetően?

Kezdjük azzal, hogy van párkapcsolatom most. De attól még leírom a véleményem erről a dologról, meg az előzetes tapasztalataimat.

Alkatilag sem voltam egy nádszál egész kicsi korom óta, és egy-két pszichésen megterhelő, rövidebb időszakot kivéve sosem csak junk kaját tömtem magamba, viszonylaf egészségesen étkeztem (nem voltam überegészséges, paleo, ilyenmentes olyanmentes soha, de jó adagokban étkeztem, változatosan, fehérjét is ettem eleget). BMI-t tekintve az egészséges és a túlsúlyos határán. Mindig egy melles-segges leányzó voltam. Most (ez már párkapcsolat közben van) gyógyszer miatt felszedtem 20 kilót, ennek a leadásán vagyok. Szerencsére párom így is kíván, és érti a dolgot. Na most, a mostani súlyommal tényleg baromi nehezen találnék akárkit magamnak, aki nem 20-30-40 évvel idősebb nálam vagy full igénytelen, mert már a mackós pasik is lezsírdisznózzák az olyan súlyarányú nőket, mint én vagyok. Ami miatt nem panaszkodom, mert ez az ő ízlésük.

Szóval, az egyik probléma nyilván az volt még fiatalkoromban, hogy amiért nem voltam hű, de lapos hasú meg épp az aktuális szépségideálnak megfelelő, nem érdeklődtek irántam. Még a legnyomibb, legigénytelenebb srác is utolsó pillanatban fogadta el a felkérésemet a szalagavatóra (nálunk hölgyválasz a hagyomány, sajnos), mert azt hitte, talál "jobbat". Pedig a képeket visszanézve annyival nem voltam nagyobb darab, mint pár "menőbb" osztálytársam.

De a nagyobb baj sztem inkább önértékelési gondokból és félénkségből adódott. Nem akarok nagyon durván részletesen belemenni, de lényeg az, hogy a szüleim tettek róla, hogy egy nagy nullaként tekintsek magamra (akiknek csak akkor voltam jó, ha teljesítettem, egyébként meg folyton szekáltak, ha nekem volt igazam, akkor is nekem kellett bocsánatot kérni, mert különben vertek)... azt gondoltam, hogyha már a saját szüleim ellen sem lehet igazam, akkor vadidegenek ellen hogyan...? és akkor maradtam egy visszahúzódó, ünbizalomhiányos ember, akinek minden szituációban azon kattog az agya, hogy na vajon mit gondolnak rólam mások. Nem tudtam elengedni magam, feloldódni. Se közösségben, se utcán. Most nyilván nem fog odamenni egy olyan lányhoz senki, aki végig a földet nézi, meg zavarban van mindentől.

Plusz öltözködni sem öltözködtem jól egy jó ideig, mert pénzem nem volt, a szüleim meg nem vettek nekem semmi olyat, ami jól, előnyösen állt volna, inkább vettek sátorszerű felsőket, amik 3x akkorának mutattak meg divatjamúlt szarokat. Sminkelni nem engedtek (nekem mondjuk elkelt volna a szemem alá egy korrektor mondjuk), sem az arcbőrömet ápolni. A hajam zsíros volt egy hosszú ideig, mert annyira spóroltak a samponon, hogy amikor már kb. 10 csepp volt az alján, egy hónapig hígítgatták vízzel, hogy jó lesz az úgy is (nem, nem volt jó)... amúgy nem voltunk csórók. Ja meg a szüleim voltak azok, akik a legundorítóbb módon fikáztak a külsőm miatt. Hájas disznó, hova hízol még, elvették a nagy ritkán ajándékra kapott csokijaimat (semmivel sem pótolták ki), mondták, hogy miért engedem ki a hajam, ízléstelenül néz ki. Öcsém meg hajtogatta, amit ők is, de nem azért, mert úgy is gondolta, hanem élvezte, hogy ő is belém rúghat egyet.

Viszont nekem vannak elveim. Sok tekintetben párkapcsolatot tekintve igenis konzervatív vagyok. Így én azt elvárom egy sráctól, hogy ő kezdeményezzen. Ha tetszik nekem, jeleket küldök, de hogy én szólítsam le, az ki van csukva. De ezért cserébe "adok" is, pl. simán elvégzem a házimunka jelentős részét akkor is, ha mindketten dolgozunk, mert én ebben hiszek. Meg abban is, hogy nem nyaggatom a párom esküvő miatt, és nem én kérem meg a kezét.

Hogy min változtattam később?

1. Ahogy lett pénzem, sokkal jobban néztem ki. Mert megtanultam igényesen sminkelni, jól öltözködni. Még most, tényleg kövéren is az alkatomhoz illően és igényesen öltözöm (tehát nincs olyan, hogy kificcan a hájacska a 2 számmal kisebb csípőfarmerből, nem hordok túl rövid felsőket, meg nem mutogatom a hasam sem, és nem is hordok macinacit sem utcára), nőiesen és elegánsan (főleg most már, hogy irodában dolgozom). A hajamat is tudom rendesen ápolni, arcbőrömet is, a körömrágásról is leszoktam (pótcselekvés volt az is a szorongásom miatt).

Illetve tudatosan törődtem azzal, hogy magabiztosabb legyek, annak tűnjek, vagy ne üljön ki rám an önbizalomhiány, kevésbé szorongjak. Pl. amikor egyetemen lehetett jelentkezni prezentációkészítésre önkéntesen, én jelentkeztem, hogy többet beszéljek emberek előtt. Tudatosan szólítottam meg idegen embereket az utcán, hogy ez könnyebben menjen. Felemelt fejjel mentem az utcán. Mosolyogtam másokra. Elmentem pszichológushoz, hogy egy kívülálló meghallgassa az életemet, és tanácsot adjon. Azonnal ugyan nem lett hatása mindennek a szerelmi életemre vonatkozóan, de nem is baj, mert sok más téren baromi sokat hozott (és nem is csak a pasiszerzés miatt határoztam ezt el, hanem rájöttem, hogy az életem egy pokol lesz). Pl. hogy végre egy kívülálló is megerősítette, hogy nem én vagyok a nemnormális, hanem a szüleim nevelnek hülyén (nyilván nem ezekkel a szavakkal, de ezt mondta). Hogy jó érzés volt, amikor visszamosolyogtak, hogy "valszeg nem vagyok akkor olyan visszataszító, mint amilyennek gondoltam magam".

A súlyomon nem tudtam nem nagyon változtattam, mert volt egy jó másfél éves időszak, amikor keveset és nagyon egészségesen ettem és heti 4x jártam személyi edzőhöz, és 3 kilót fogytam összesen, aztán stagnált a helyzet. És akkor visszaálltam a régi étrendemre stb., visszahíztam azt a 3 kilót, de a gyógyszer-ügyletig tudtam tartani a súlyom úgy is, hogy nem kínoztam magam, és tudtam enni finom ételeket.

Aztán mégiscsak sikerült párt találnom magamnak. Mondjuk abban szerencsém van, hogy nem az ilyen topmodell pasik tetszettek sohasem. Párom is túlsúlyos, mackós, nem is kifejezetten az a modellarcú, de nekem ő tetszik a legjobban. És mivel ennyi idő után végre találtam egy értékes embert, mindent megteszek azért, hogy ne veszítsem el és hogy ne hűljön ki a kapcsolat.

1. Bevonzom a pszichopata típusú férfiakat, de ők már nem kellenek.

2. Valahogy mindig elsütök egy dévaj viccet, és ebből a legtöbben azt szűrik le, hogy egy férfitól csak az éjjel -nappali k*rás kell. Így meg már én nem kellek nekik.

3. A férfiaknak csak nagyon kis hányada kedveli az arrogáns nőket, mert elég fárasztó kideríteni, hogy egy magamfajta nő is kedves, csak nem úgy, mint a tejbetök.

Szóval a kereslet-kínálat aránya nem nagyon esik egybe.:/

Tiszta hülye aki nem normális.....

Jó volt a kérdés, de valahogy a legtöbben mégis oda lyukadtak ki, hogy a pasik a hibásak.....

Ezt szeretem a nőkben XDXD Jaj Istenem!!!!

Semmi. A fiúk szerint aranyos vagyok, csinos, szép. Állandó barátom van, de ha nem lenne, akkor sem hiszem, hogy bármi problémám adódna.

23