Egy sikertelen házasság és egy gyerekkel van még remény egy kiegyensúlyozott kapcsolatra?

Kicsit bővebben?

Addig annyit mondanék, ha tudsz tanulni a hibákból, és legközelebb nem követed el, illetve ha teszel érte, akkor igen, lehet.

A remény hal meg utoljára.

Ettől függetlenül az esélyeid kb 5%-ra csökkentek a szingli koriakhoz képest.

Első vagyok.

Most komolyan 25 évesen állsz neki temetni magadat?! NE viccelj!

A gyerek fél éves: egyelőre szerintem nem az az elsődleges, hogy bepasizz, illetve nagyon nehéz lesz még egy sima randit is kivitelezni. Főleg, ha nem nagyon van segítséged, aki vigyázna rá.

Ha rendbe hoztad az életed, jól megvagy egyedülálló anyaként is, akkor állj neki ismerkedni. Mert akkor már nem a mentőövet keresed a másikban, hanem a társat. És nem fogsz megalkuvásból belemenni egy rossz kapcsolatba, csak hogy ne legyél egyedül.

Ezerszám rohangálnak a világban a különböző korú elvált anyák, és nagyon ritka, ha valaki egyedül is marad. :)

Ne éld meg katasztrófának, hogy most ketten vagytok, és elváltál. Hosszú távon jobb mindenkinek.

A lényeg, hogy ne görcsölj rá a párkeresésre, ne legyen életcél, stb. mert akkor az egész kudarcra van ítélve.

Most gondolom bőven elég lesz kiheverni, hogy terhesen ment tönkre a kapcsolat, és egyedül maradtál. Gondolom nem így tervezted.

A házasságod sikertelensége is két emberen múlott:rajtad és az exférjeden.

Mindenkinél általános a 25+ feletti életkorban, hogy vannak a múltban kapcsolatai- a megítélés szempontjából szerintem nem sokat számít, hogy az élettársi kapcsolat volt, vagy házasság.

Ezért én egy elvált embert nem kiáltanék ki kapcsolatra alkalmatlannak vagy hibásnak.

Sőt, legalább már volt évekig tartó párkapcsolata, amit sajnos nem mindenki mondhat el magáról.

25 évesen még előtted az élet, gyerekkel is így van ez.

Ezzel együtt igaza van azoknak, akik szerint korai még fél éves pici mellől a társkeresés.

Én is anya vagyok, elvált nő- ilyen pici baba még jellemzően állandó törődést igényel (szoptathatsz, éjszakázol stb.)- nem hiszem, hogy a kárára, az ellátásának idejéből lecsípve kellene a randikat szervezni- érdemes lenne várni egy kicsit.

Más szemszögből is: alig fél éve szültél. Hacsak nem vagy egy extra szerencsés és ráadásul modell alkat is, akkor azért még havában zajlanak a testedben a hormonális folyamatok, a nők 99%-a ilyenkor azért még nincs a top formájában (ha szoptatsz, akkor biztosan vagy annyira értelmes, hogy nem most állsz neki fogyókúrázni meg maratont futni és az sem biztos, hogy a sok éjszakázás miatt van kedved konditermezni- talán pár hónap múlva)

Az én gyermekem már nagyobb, türelemmel kivártam azt a néhány évet, amíg tényleg rám volt utalva fizikailag is- ezek az idők viszont számomra hasznosak voltak.

Meg tudok állni a lábamon (pszichésen is, tennivalókkal is, természetesen anyagilag is stb.), így számomra nem kényszer a társkeresés (nem művelem még, mostanában érett meg az elhatározás, hogy készen állok rá).

Hogy állsz az életkörülményeiddel? Rendezettek a körülményeid? El tudod gond nélkül tartani magadat és a kicsit, van kultúrált, normális lakhatásotok, van olyan munkahelyed/vállalkozásod, ami visszavár a babázás után? Vannak terveid a jövőre nézve? Jelenleg is van kereted a kiegyensúlyozott, kultúrált életvitelre?

(a szülői házba, gyerekszerepbe való visszacsúszás, a gyerekszobában héderelés a családi pótlékból számomra NEM az!)

Ilyen pici baba mellől egyébként hogyan tervezel randizni?

Hol tudnál ismerkedni? Mi lenne addig a picivel? - ezekkel a kérdésekkel csak a dolog praktikus oldalára szeretnék rávilágítani. Van erre már terved, válaszod?

Én azt vallom, hogy egy nőnek mindig, minden életkorban van esélye boldog párkapcsolatra, ha tisztában van önmagával, az értékeivel, reális elvárásai vannak, igényes magára és a környezetére, fel tud valamit mutatni az életében.

Így ha te is olyan nő vagy, aki nem pótapukát, gyermektartási-kiegészítést, lakótársat vagy szponzort keres, akkor természetesen van esélyed- talán nem most azonnal, de ezt nyilván fel tudod mérni.

Sok sikert.

7. válaszolód vagyok (az elvált nő és anya, aki érti és megérti a helyzetedet)

Ha még legalább 1 évig szoptatni fogsz és elégedetlen vagy a külsőddel, akkor nem is értem, hogy hogyan szeretnél randizni! A szoptatás is egy komoly megterhelés a szervezetednek és utána is idő, mire helyre állsz (hormonálisan, alkatilag stb.)- ugye ezzel tisztában vagy?

Amíg szoptatsz, addig nagyon lényegesen nem tudsz korrigálni a tested lényeges hiányosságain (úgy értem, hogy bizonyára az orvosod is elmondta már, hogy drasztikusan nem lehet fogyókúrázni, rendszeres megerőltető testmozgást, izomlázzal járó stb. mozgásokat nem szabad végezned stb.)

Egyébként pedig lehet és kell is tenni egy kiegyensúlyozottabb külsőért, tehát nem azt mondom, hogy engedd el magad és esetleg az "ennem kell mert szoptatok" felkiáltással csúsztasd le este 10-kor a milka csokikat- de fogd fel, hogy JELENLEG etekintetben is korlátozottak a lehetőségeid.

Hová sietsz egyébként a pártalálással?

Mi az a kényszer (akár pszichés, mert pl. kapcsolatfüggő vagy, akár anyagi, mert mondjuk a gyerekszobádat osztod meg a picivel újra stb.), ami a minél gyorsabb párkeresés felé hajt?

Tudod az lenne a szerencsés, ha nem lenne ilyen körülményed.

Ha akkor és azért keresnél párt, ha valóban nyitott lennél egy új kapcsolatra (nem tudom, mennyi ideig voltál házas, ki döntött a házasság felbontásáról, mennyi idő telt el azóta, de sejtésem szerint nem sok- olyan "cseberből vederbe" állapot lenne, ha most "begyűjtenél" egy alkalmas "apajelöltet"- ugye érted?).

A nyitottság azt jelenti számomra, hogy jelenleg is kb. teljes az életem. Összességében elégedett vagyok a helyzetemmel, tudok nő is lenni, alkotó, értelmes tevékenységet is tudok végezni, ami független a gyermekemtől- az a kis vágyakozás, hiányérzet, ami pedig belülről fakad és egy szerető társ iránti igényként jelentkezik az NEM kényszer, nem sürgető és nem ettől függ az önbecsülésem, életem és még a kenyér sem az asztalomon.

Az, hogy a "baba mindig az első"- igen, mert baba, mert 6 hónaposan totálisan ki van neked szolgáltatva, minden életfunkciója gyakorlatilag rajtad áll- hogyan tervezel mellette itt és most kapcsolatot építeni? Komolyan érdekel.

Egyébként hosszabb távon (mondjuk 2-3 év múlva) az lenne a reális és normális gondolkodás, hogy NEM a gyermeked az önértékelésed közepe!

Ha az előző párkapcsolatod is hasonló gondok miatt ment tönkre (és mint írtad, még a szülésed előtt, tehát neked már terhesen a magzat volt az univerzum, a párkapcsolatod meg ment a süllyesztőbe)- akkor mielőtt újra belevágsz a keresésbe, tedd fel magadnak a kérdést, hogy te mint X (keresztneved) ki vagy? Mik az értékeid? Mik a céljaid? Hogyan valósítod meg az álmaid?

(ha egyből és kizárólagosan csak az X vagyok ANYA válasz nálad az egyetlen jó lehetőség, akkor bizony bajban vagy!)

Én is anya vagyok, de nő is.

Feltétlen nélkül szeretem a gyermekemet, de ez a szeretet nem helyettesíthető, nem összehasonlítható egy kölcsönösségen, vonzalmon alapuló párkapcsolattal!

Soha, de soha nem tudnám a (leendő) partneremnek azt a képébe vágni, hogy a gyerekem fontosabb, mint te- mert ez így ebben a formában egyszerűen nem lehet igaz.

(...és hidd el, hogy egészséges önbecsüléssel rendelkező nő és mellette szerető, gondos anya is vagyok, aki nem pasizgatott a csecsemő mellől, jelenleg sem a tablet neveli a gyereket :)

Tedd rendbe magad kívül-belül. Ez nem egyik napról a másikra zajlik, így adj magadnak időt, tűzz ki célokat, lépésről-lépésre haladj.

Mindenre van és lehet megoldás (a szülésed utáni esetleges körényhasra és lógó mellekre ugyanúgy, mint a bizonytalan önértékelésedre vagy a megromlott életszínvonaladra), ha kell szakértői segítséggel (orvos, dietetikus, sebész, pszichológus stb.)

... újra én (a hosszú válaszolód)

Nem kell rá válaszolnod, ha kellemetlen, de őszintén érdekel, hogy MILYEN SZAKORVOS és milyen orovosi indukáció miatt tilthat el egy egészséges, már fél éve szült nőt a TELJES szexuális élettől?

Ilyenről még nem is hallottam.

Ha pedig beteg vagy és ennek szervi okai vannak, akkor meg nyilván legyen már ez a prioritás az életedben (ha kell kezelések, műtét, beavatkozás stb.- bármi amivel újra egészséges vagy legalábbis tünetmentes tudsz lenni!), mint a pasizás!

Vagy egyébként az új kapcsolatban sem akarod, hogy a szexualitás a része legyen az életednek, vagy hogy?

Azért ez elég nonszensz elvárás lenne egy egészséges, korban hozzád illő férfitól, nem?

Ha pedig pszichés oka van (pl. szülés utáni depresszió) akkor pedig kérlek, hogy megintcsak ne a párkeresés legyen a megoldandó feladataid között az első- irány az orvos (igen, pszichiáter!), esetleg pszichológus, háziorvos vagy bárki, aki tud segíteni ezen a nehéz és természetellenes helyzeten a saját érdekedben.

Ha lelkileg, pszichésen vagy jelenleg ilyen megrottyant, lerobbant állapotban, akkor borítékolható, hogy a következő kapcsolatod is nagyobb eséllyel fut gyorsan zátonyra, nem?

Nem szeretnéd inkább visszanyerni a régi formád és újult erővel, a lehető legegészségesebben nekivágni majd egy új kapcsolatnak?

Így kellene, nem mindent egyszerre, általában nem sok jó sül ki belőle.

Ne rohanj, nem éri meg és tényleg ráérsz!

AZt meg tudod fogalmazni PONTOSAN, hogy milyen problémáid vannak akár a külsődet, akár a belsődet/élethelyzetedet illetően? Én ezzel kezdeném.