Fiúk, egy nem teljesen ép pszichéjű lány mindenképpen esélytelen nálatok?

http://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__randiz..

Ez a kérdés ösztönzött arra, hogy kiírjam a sajátom.

Nagyjából 10 éves koromban lehettem utoljára rendben. Tavaly volt egy eléggé húzós, két hónapos időszakom, ami alatt a hipochondria és a halálfélelem olyan szinten el volt rajtam hatalmasodva, hogy képtelen voltam élni az életem. Szó szerint reggeltől estig intenzív rettegés volt rajtam, csak ültem otthon (tehát suliba sem jártam be), megszállottan figyelgettem a testi panaszaim, súlyos betegségeknek olvastam utána, többször be is lázasodtam idegi alapon, illetve rendszeresek voltak a pánikrohamaim. Pszichiáterhez fordultam, kaptam tőle olyan "csodálatos" diagnózisokat, mint a generalizált szorongás, a kezdődő pánikbetegség és a depresszió. Antidepresszánst azóta is szedek, épp másik szakembert keresek magamnak, aki hajlandó lenne folytatni velem a terápiát.

A lényeg, hogy ezek a dolgok azóta sokat javultak, simán el tudom titkolni bárki elől, hogy gondjaim vannak, ha akarom. Mondhatni jókedélyű vagyok alapjáraton, el lehet velem beszélgetni és hülyéskedni, szóval nem szoktam lehúzni a többi embert, nem rontom el a kedvüket. Viszont aki közelről ismer, tudja, hogy időnként előjönnek a borús gondolataim, ilyenkor a legjobb amit tehetnek, hogy meghallgatnak és legalább eljátszák, hogy érdekli őket a hülyeségem. A halállal egyébként továbbra is többet foglalkozom, mint az átlagember, de már messze nem ez teszi ki a mindennapjaimat.

Ha egy lány elmondaná nektek mindezt őszintén, az mennyire riasztana meg titeket? Ha beszélni szeretne nektek a fel nem dolgozott sérelmeiről, megtehetné? Vagy ez már az a kategória, amitől futva menekülök?

18/L