Szerintetek is felesleges az egység keresése?

Mert szerintem az...Le is írom, hogy miért

Egyre inkább megerősödik az az elképzelés-elefántcsonttorony, melyből pár napja tekintek lefelé.

A közmegegyezéses, egyenlő jogokkal felruházott életvezetés mind állami, mind személyes szinteken bukásra van ítélve. Ennek oka elsősorban nem a korrupció, vagy az aljas hazugságok sorozata, bár kétségtelenül már ez elég lenne modernkori illúziónk megdöntéséhez, de a gyökerei nem ebben rejtőznek, hanem

A világunk érzékelésének különbözőségében.

Millió és 1 példa van rá, hogy még édestestvérek is képesek teljesen máshogy gondolkodni, vitatkozni, más értékek és elvek mentén élni életüket. Közösen felnőve, ugyanazoktól a szülőktől, ugyanazoktól az iskoláktól kapták azon ingereik nagy részét, melyek formálják későbbi, szilárd személyiségüket. És az eltérés mértéke bármekkora lehet, és szinte mindig van is. Nincs két egyforma ember, és ez így van jól, mondják. De ha elfogadjuk az előbbieket, miért húzunk fel sablonokat 2,4,20 ezer, 40 ezer, 20 millió, 40 millió emberre? Mert nem akarunk anarchiát? Mert nyomonkövethető tevékenységrendszereket akarunk létrehozni? (Ki, mikor, hol, kivel, mettől, meddig, mit?) Nem. A fő ok a rendszerszeretet, a világos, szabályok szerint működő rendszerek létrehozása, és az abba való betagozódás.

Mire jó ez?

Arra, hogy követhető legyen az életvezetés, de ez csak akkor tartható, ha az ember napi szinten 10-20 kompromisszumot megköt, és ez ráadásul trendi is nyugaton. Hogyan gondolhatjuk, hogy egy nemzet, egy város, egy sportcsapat egy irányba halad? Ez képtelenség. Mindenki ugyanazt nézi, és mindenki mást lát. Egy szó, tett, reakció, érintés nem ugyanolyan, mindenkinek másmilyen. Éppen ezért az emberek egységesítére való kísérletek - kicsiben és nagyban - bukásra vannak ítélve. Vagy erőszakkal tartják össze őket, vagy a felek olyan szinten űzik a kompromisszumkészség képességét, hogy kihúzzák életük végéig.

Az egyén szabadsága mindenek felett áll akkor is, ha maga az egyén próbálja azt a háttérbe szorítani. Problémáink megoldása jó részt abban áll, hogy megértjük, csak mi, az egyszeri és megismételhetetlen ÉN vagyok olyan, amilyen, senki más nem olyan, mint én, senki másnak nem az a tökéletes, nem az a boldogság, és nem az az elégedettség, mint nekem. Olykor - akár egész sokáig, és nagy számban - felfedezhető érdekegyezés, amelyek alkothatnak baráti, szerelmi, üzleti szövetséget. De az ÉN megismerése, és vágyainak kielégítése hozhatja csak el azt a megnyugvást, amit pénzben, kapcsolatban, családban, hobbiban, ételben, és italban hajszolunk.

Az egységesítés, az életek és a személyiségek különbözőségének el nem fogadása, vagy annak tompítására való törekvések előbb-utóbb meg fognak bukni.

Egyedül születünk, egyedül halunk meg. És az igazság az, hogy a kettő között is egyedül vagyunk.