Ti összejönnétek egy sanyarú sorsú emberrel?

Ettől még lehetett volna normális.

Esetedben nem a "sanyarú sorsún" van a hangsúly, hanem az "erőszakos, agresszív állaton", akinek nem számítottál, csak a tulajdonaként kezelt.

Sanyarú sors hol kezdődik? Mert sokan érkeznek nem túl kiegyensúlyozott családból, de köztük is van, akinél nagyon rossz a helyzet, másnak meg nem annyira vészes, de nem is jó. De a lényeg szerintem az, hogy ki az, aki fel tudta dolgozni a rossz élményeit és ki az, akit még mindig nyomaszt a múltja.

Az előbbit nem sajnálatból választja társnak senki, az utóbbit igen. De ez egy egészségtelen párkapcsolati felállás, nem lehet belőle jól kijönni. Tipikus esete a megmenteni kívánt (pl. alkohol- vagy drogfüggő) és a kapcsolatfüggő párosa.

Hát párkapcsolati téren én vagyok a "sanyarú sorsú", de én nem hagytam, hogy ez lehúzzon. Illetve de, volt egy időszak, amikor a fost telibe kaptam és süllyedtem egyre mélyebbre... Végül egy kis segítséggel sikerült kivergődnöm a gödörből...

A párom kb. akkor talált rám, amikor én intenzíven menekültem a problémáim elől.

Önmagában a sanyarú sors nem bűn. De az emberek ott hibáznak, hogy megmentőt akarnak játszani, pedig segíteni azon lehet, aki kéri. Úgy nem megy, hogy te odadobsz a hajléktalanak egy százast és büszke vagy magadra, hogy megváltottad a világot! Mert a bácsika gondolom, tejre kódulta azt a pénzt, hanem hangulatjavítóra, aminek a legolcsóbb és könnyen bevihető formáját a sarki kocsmában lehet beszerezni.

Ha segíteni akar valaki egy emberen, akkor a jószándék önmagában semmit nem ér. És tényleg csak lehúzza.

Sajnos nem nagyon van tapasztalatom ilyen téren mert leginkább én szoktam lenni a "sérült" a kapcsolatban és nem a másik fél. Bár volt már dolgom olyannal aki durván sérült volt, szó szerint kezelésre szorult volna, és nem bántásként de végtelenségig aljas energiavámpír volt aki bármit megtett azért, hogy foglalkozzanak vele, és mindegy, hogy kinek. Egy percig nem vette figyelembe az én figyelmességem, az én törődésem kb semmit nem ért neki. Azt élvezte ha mindenki sajnálja és mindenki vele törődik.. Sajnos ezt nem láttam be elsőnek, mert ugye nem tudtam, hogy mással miket művel azt hittem egy nagyon kedves szerethető lány aki szintén törődik velem, persze ez csak nagy felszínesség volt. Mindegy is.. csak azért írtam le, hogy példázzam azt, hogy az ilyennel nem lehet igazából mit kezdeni. Erre csak az egészséges fél menne rá érzelmileg.

De amit te leírtál megint más, egész sok dolog igaz rám is például, egy részig de pl az ivós rész egyáltalán nem. Én például sose csinálnék olyat mint amit írtál, hogy elkapta a torkod. Sose bántottam még nőt, nem is emeltem kezet soha, eszembe se volt, hogy megüssek bárkit. Azt kell mondanom, hogy ahány ember annyiféle jellem, vagy nem tudom minek nevezzem ezt.

"De máshol is ezt látom, hallom, hogy azok az emberek, akiket mások megsajnálnak, segíteni szeretnének és a kapcsolat alatt is végig próbálják elnyerni a bizalmukat, iszonyat sok energiát ölnek ebbe bele és közben a másik meg olyan amilyen, sőt, még a másikat is lehúzza... "

Pont erről írtam az elején, de NEM mindenki ilyen közel sem. Én például nem csinálok ilyesmit, nem húznám le a másikat. Egyébként ez a sajnálós, segíteni szeretnénk rész nekem kicsit bántja a szemem, mert én azt tapasztalom, hogyha valakinél nem minden stimmel, hanem mondjuk problémás, és több odafigyelést törődést igényelne, akkor egyből megbélyegzik, hogy menthetetlen és ilyen emberrel soha, mintha maga lenne a "sátán". Pedig attól, hogy valaki sérült és sok fájdalom ért, vagy esetleg enyhe mentális problémái vannak, még lehet egy intelligens és tisztességes ember, akivel lehet normális kapcsolatot kialakítani, pusztán lehet kicsit nagyobb odafigyelés kell iránta, de sokaknak ez már luxusnak számít mint említettem.

"Ha baj ér bennünket, rögtön akad egy barát, aki kész megmártani szívünkben a tőrt, s még azt kívánja, hogy csodáljuk meg a markolatát." H.Balzac

Kb. így jártam, életem legnehezebb szakaszában. Soha senkinek nem kívánom hogy megtapasztalja milyen az ilyen "barátság".

Sok mindentől függ. A nehézségek valakit megnyomorítanak, van, akit meg megerősítenek.

Az exem szülei elváltak, kiközösítették gyerekkorában, stb, elsőre aranyosnak tűnt, olyan tipikus "cuki csendes srác" volt, aztán kijött belőle is, hogy nem fut százon, lelki terrorban akart tartani, stb.

A mostani páromnak volt kamaszkorában egy nagyon komoly betegsége, amibe majdnem belehalt, és évekig tartott, mire felépült, még ma is viseli a nyomait. Őt ez csak toleránsabbá és erősebbé tette, jobban értékeli az életet. Ugyan picit félősebb (a látható nyomok miatt cikizték sokat), de nem vészes, ha valakivel összebarátkozik, akkor nagyon nyitott, a betegségéről is mesél szívesen. SOHA nem panaszkodik, örül, hogy megúszta ennyivel.

Szóval egyénfüggő.